Társadalmi egyeztetés az M3-as metró felújítása utáni közlekedési hálózatról

2023 tavaszán véget ér az M3-as metró felújítása. A rekonstrukció éveken keresztül hatással volt Budapest és a környező elővárosok közlekedésére: új közlekedési kapcsolatok jöttek létre, járatok alakultak át. A Budapesti Közlekedési Központ a metrópótlás ideje alatt is folyamatosan megfigyelte a közlekedési hálózat működését, a forgalmi adatok alapján pedig összeállította az M3-as metró felújítása utáni hálózati változásokra tett javaslatát, amit most társadalmi egyeztetésre bocsát.

 

Milyen változásokra lehet számítani?

A metrópótlás ideje alatt új busz- és villamosvonalak jöttek létre, más járatok útvonala módosult, illetve több járat is új jelölést kapott. A BKK javaslata szerint egyes vonalak esetében az alábbi változások várhatók 2023 tavaszától:

  • véglegesítenénk a metrópótlás alatt bevezetett hálózati módosítást;
  • megváltozna a járatszám egyes vonalakon;
  • a metrópótlás idején átalakult közlekedési szokásokhoz igazított, új hálózati kialakítás lépne életbe.

 

Milyen adatok alapján állította össze a BKK a javaslatát?

Az elmúlt 5 évben Budapest közlekedésében komoly változások történtek, a BKK pedig folyamatosan figyelte a forgalmi adatokat. Rendszeres járatkihasználtsági mérések, a fővárosban utazóktól és a járművezetőktől érkező visszajelzések, valamint az elmúlt években történt forgalomgeneráló beruházások is befolyásolták az új hálózati javaslatot.

 

Hogyan mondhatom el a véleményemet a hálózati javaslatról?

A hálózati változások érintik Észak-Pestet – különösen Káposztásmegyert –, a belvárost és Észak-Budát, valamint Dél-Pestet. A változásban érintett járatokat három csoportba osztottuk, hogy átláthatóan, területi alapon lehessen megismerni és véleményezni a BKK javaslatát.  Kérjük, hogy segítsd a munkánkat annak a kérdőívnek / azoknak a kérdőíveknek a kitöltésével, amelyikben érintettnek érzed magad. A beérkezett véleményeket, hozzászólásokat figyelembe vesszük a javaslat véglegesítésekor.

 

Terület A BKK javaslatában érintett járatok Kérdőív
Észak-Pest, Káposztásmegyer
 
122
Kitöltöm a kérdőívet
Belváros, Angyalföld, Észak-Buda, Hungária-gyűrű
 
 
1M
2M
 
Kitöltöm a kérdőívet
Dél-Pest
 

 

Kitöltöm a kérdőívet

 

Mikor léphetnek életbe a hálózati változások?

A BKK javaslatával kapcsolatban 2023. január 8-ig várjuk a véleményeket és hozzászólásokat. A társadalmi egyeztetés után, a végleges javaslat alapján a hálózati változások várhatóan a metrópótlás befejezéséhez igazodva, szakaszosan léphetnek életbe 2023 tavaszától.

2023. március közepétől az M3-as metró már a teljes vonalon közlekedik, mindössze két állomás, a Lehel tér és a Nagyvárad tér felújításának befejezése lesz csak hátra. Ezen a két állomáson várhatóan május közepéig még megállás nélkül haladnak át a metrók. Ebben az időszakban a metrópótló járatok már nem közlekednek, és nem lesz szükség az elmúlt években megszokott hétköznap esti, hétvégi hosszú metrópótlásra sem. A kimaradó metróállomásokat május közepéig pótlójáratokkal lehet majd megközelíteni (M14-es, M30-as busz, 2M villamos, valamint a pótlásban résztvevő 34-es és 106-os busz). Egyes alternatív járatok az állandó hálózat részévé válnak, míg több, a metrófelújítás idejére javasolt alternatív közlekedési útvonalon a járatsűrűség a metrófelújítás előtti szintre áll vissza.

 

72M trolibusz