A Lánchíd egykor a haladás szimbóluma volt, hiszen már a megépítésekor is előrevetítette az akkor még különálló Pest és Buda egyesülését. Ha akarjuk, a Lánchíd most ismét a haladás jelképe lehet: a felújított hídon gyors és megbízható buszközlekedést, jobb hálózati kapcsolatokat biztosíthatunk – nemcsak közösségi közlekedéssel, de kerékpárral, taxival is –, környezetében zöldebb és gyalogosbarát tereket alakíthatunk ki.
Budapest úgy válhat igazán nyitott, esélyteremtő és zöld várossá, ha emberközpontú mobilitási környezetet teremtünk.
2021 márciusában, a felújítás kezdetén lezártuk a Lánchidat a gyalogos közlekedés elől.
2021 júniusában a közúti forgalom elől is lezártuk a hidat.
2022 decemberében részben megnyílt a híd felújított útpályája, amelyet busszal, taxival, motorral és biciklivel lehet használni. Ez a forgalmi rend lehetőséget adott a híd közlekedésének átgondolására, egy Pestet és Budát összekötő közösségi közlekedési folyosó tesztelésére.
A Lánchíd lezárása nem okozott dugókat, sőt ebben az időszakban csökkentek a torlódások Budapesten, és csökkent a többi budapesti híd összesített autóforgalma is.
Ismerd meg a Budapesti Közlekedési Központ javaslatát: a felújítás után is tartsuk meg az autómentes Lánchidat!
MIT EREDMÉNYEZ AZ ÚJ FORGALMI REND?
▶ Gyorsabb buszok
▶ Zöldebb terek
▶ Jobb kapcsolatok
▶ Kevesebb dugó
▶ Elolvasom a teljes jelentést
A Lánchíd 2022. decemberi megnyitása óta gyorsabb és kiszámíthatóbb lett a Lánchídon áthaladó buszok közlekedése.
A FELÚJÍTÁS ELŐTT | MOST |
2021-ig két buszjárat, a 16-os és a 105-ös közlekedett a Lánchídon át. A híd csúcsidőben folyamatosan torlódott, a legforgalmasabb időszakokban egy irányba óránként 1080 fő tudott átkelni közösségi közlekedéssel. A dugók miatt kiszámíthatatlan volt a buszok menetideje. | A 2022 decembere óta tartó ideiglenes forgalmi rendnek köszönhetően a buszjáratok pontosabban, rövidebb menetidővel, azaz sokkal kiszámíthatóbban közlekednek. A 16-os és a 105-ös busz menetideje percekkel rövidült, megszűntek a torlódásokból fakadó késések. A 105-ös busz menetideje az Apor Vilmos tér felé 6 perccel rövidebb lett. Csúcsidőben óránként 1640 fő tud átkelni közösségi közlekedéssel. |
A korábbi 21 helyett óránként már 27 busz halad át a Lánchídon csúcsidőben.
Az új forgalmi rendnek köszönhetően zöld és gyalogosbarát tereket lehet kialakítani a híd két oldalán.
A 2022 decembere óta tartó ideiglenes forgalmi rend önmagában a híd környékén és városi szinten is csökkentette a károsanyag-kibocsátást. A Lánchídon 2019 és 2023 között napi 19.600 járművel csökkent átlagosan a forgalom.
A Lánchíd szerepének megváltozása miatt Budapesten összesen 24.000 kilométerrel kevesebbet tesznek meg személygépjárművel, ami napi 29,6 tonna széndioxidkibocsátás-csökkenéssel jár.
Mindez pedig a híd környezetében 0,9 tonna széndioxid-kibocsátás csökkenését eredményezi egy nap.
A jelenlegi forgalmi rend véglegesítésével folytatódhatna az a komplex köztérmegújítási folyamat, amely fokozatosan teszi gyalogosbaráttá és zölddé Budapest belvárosát a Városligettől a budai Várig.
A hídon közlekedő buszok kapacitása 2022 december óta másfélszeresére emelkedett.
A FELÚJÍTÁS ELŐTT | MOST |
16-os és 105-ös busz | 16-os, 105-ös, 178-as, 210-es, 216-os busz |
▶ 14 340 fő / nap | ▶ 16 240 fő / nap |
2019-ben, a pandémia előtt naponta átlagosan 14.340 ember kelt át busszal a Lánchídon.
2023 áprilisában már 16.240-en buszoznak át naponta. Ez az adat különösen kiemelkedő, hiszen a pandémia óta a városlakók csak fokozatosan térnek vissza a közösségi közlekedéshez: 2019-hez képest jelenleg 80-85 százalék a közösségi közlekedéssel utazók aránya.
A Lánchíd decemberi megnyitása óta a közösségi közlekedés utasszáma 41 százalékkal emelkedett, az újonnan induló járatokkal pedig várhatóan még többen választják ezt az utazási módot a Lánchídon át.
Amióta szabályosan és biztonságosan lehet biciklizni a Lánchídon, azóta ez az útvonal a bringázók számára is fontos és kihasznált hálózati elemmé vált.
A FELÚJÍTÁS ELŐTT | MOST |
Nem volt biztonságos kerékpározási lehetőség:
2019-ben átlagosan napi 1100-an haladtak át a Lánchídon mikromobilitási eszközzel. | Biztonsággal lehet kerékpározni:
2023 áprilisában már 2000 fő haladt át a Lánchídon mikromobilitási eszközzel (döntő többségében kerékpárral). |
Mind a budapesti hidak összesített közúti forgalma, mind a torlódások mértéke összességében csökkent a Lánchíd lezárása óta eltelt időben.
A Lánchíd szerepe a budapesti Duna-hidak között a közúti forgalom vonatkozásában már a felújítás előtt is az egyik legalacsonyabb volt, mindössze a járművek 6 százaléka haladt át rajta. A lánchídi torlódásokat nem a személygépjármű-forgalom jelentős aránya okozta, hanem a híd és a kapcsolódó úthálózat fizikai adottságai.
A Lánchíd felújításának kezdete, a híd lezárása óta a fővárosi hidak összesített forgalma folyamatosan csökken.
A Lánchíd lezárása óta a belvárosban a torlódásban eltöltött idő átlagosan 14 százalékkal csökkent.
A fenti eredmények ismeretében a BKK javaslata a tesztidőszak forgalmi rendjének megtartása a Lánchíd teljeskörű felújítását és átadását követő időszakra is.
Éljünk a lehetőséggel, amit a felújítás teremtett!
▶ Koppints ide és ismerd meg a részletes jelentést is.
Olvasd el korábbi anyagunkat is: a Lánchíd forgalmi szerepe a felújítás után