A XVII. kerület (Rákosmente) és Budapest belső kerületei közötti gyorsabb, biztonságosabb közúti kapcsolat kialakítását célozta meg két nagy közlekedésfejlesztési projekt: a „Rákoskeresztúri autóbusz-folyosó kialakítása és XVII., Pesti út felújítása”, valamint „A budapesti közösségi közlekedés fejlesztése – a Pesti úton buszsáv kialakítása útpálya-szélesítéssel”.
Az első projekt célja Rákoskeresztúr városközpont és az Örs vezér tere (illetve átszállással a belváros) közötti, jobb szolgáltatási színvonalat nyújtó, gyorsabb, megbízhatóbb, az esélyegyenlőséget is lehetővé tevő közösségi közlekedés biztosítása, ami versenyképes lehet az egyéni közlekedéssel. A projekt nemcsak a főváros, hanem a régió és az agglomeráció számára is kiemelt fontosságú volt, hiszen az elővárosi autóbuszvonalak egy része is az autóbusz-folyosót használja. A közlekedési folyosóban ma 15 városi és három elővárosi járat közlekedik. Az érintett útvonalon lévő megállókban a BKK autóbuszaira több mint 67 ezer utas száll fel naponta.
A fejlesztés keretében az autóbusz-közlekedés gyorsítására Rákoskeresztúr városközpont és az Örs vezér tere között a Fehér út–Jászberényi út–Pesti út útvonal csaknem 3,4 kilométeres szakaszán létesült autóbuszsáv vagy külön autóbusz-útpálya. A közforgalmú járművek haladásának elősegítése, a közösségi közlekedés előnyben részesítése céljából 11 csomópontban történt beavatkozás. Az akadálymentesítés érdekében 20 buszmegálló átépült, süllyesztett szegélyeket és vakvezető (taktilis) burkolati elemeket létesítettek, a várakozó utasok számára utasvárókat, menetrendi tájékoztató oszlopokat helyeztek ki. Az autóbusz-folyosó jogtalan használatának megelőzésére vezeték nélküli kamerás védelmi rendszert építettek ki, amely az öt leginkább problémás helyen teszi lehetővé a hatékony ellenőrzést és intézkedést.
A projekt az alábbi öt szakaszra osztható:
- I. A Fehér úton a meglévő útpálya szélesítésével mindkét irányban középen vezetett önálló autóbuszsáv létesült, 2011 májusában adták át a forgalomnak.
- II. A Jászberényi úton – a Maglódi út és az Éles sarok között – a meglévő iparvágányok megszüntetésével, illetve átépítésével a közúttól és a villamospályától független új autóbuszpálya épült. A szakaszt 2013 augusztusában adták át a forgalomnak.
- III. A Jászberényi úton a Tűzálló utcától a Maglódi út felé – az Orion megállótól induló autóbuszsávig – főként a meglévő útpályán a sávok átstrukturálásával három csomópontnál helyi útszélesítésekkel autóbuszsáv létesült, amelyet 2011 májusától használhatnak.
- IV. A Jászberényi úton a Maglódi út felé a Tündérfürt utcai felüljárótól egy többlet forgalmi sáv épült, illetve átépítették a Kozma utcai jelzőlámpás csomópontot, ahol Budapesten egyedülálló módon a csomóponttól elválasztott, önálló buszsávátvezetés létesült. A szakaszt 2012 júniusában adták át a forgalomnak.
- V. A Pesti úton – kisebb útpálya-szélesítésekkel és forgalomtechnikai változtatásokkal – autóbuszsávot jelöltek ki: kiszélesítették az utat az 509. utca és az 503. utca, valamint a Kis utca és a Bakancsos utca között. Külön buszöbölbe került a forgalmas Borsó utcai buszmegálló, és új autóbusz-megálló létesült a bevásárlóközpont könnyebb elérése érdekében. A szakaszt 2010 szeptemberében adták át.
A projekt eredményeként a közforgalmú autóbuszok haladása nagymértékben függetlenné vált a közúti forgalomtól, kevésbé érintik a torlódások, csökkent a forgalmi zavarok száma és az autóbuszok menetideje.
Érintett viszonylatok: 68, 97E, 161, 161A, 162, 162A, 169E, 262, 201E, 202E, Volán-járatok.
A buszfolyosóhoz Pesti úti buszsáv
A projekt azonosítója: Rákoskeresztúri autóbusz folyosó kialakítása és XVII. Pesti út felújítása, KMOP-2.3.1/A-2008-0001.
Rákosmente közlekedésének minőségi javulását eredményezte az a projekt, amelynek során a XVII. kerület, Pesti út 2 × 1 sávos szakaszán, a Maroshévíz utcai csomópont és a Csabai úti csomópont („Elágazás”) között a városközpont felé az útpálya szélesítésével új buszsávot alakítottak ki a harmadik sávban.
A torlódások megelőzésére forgalomtechnikai eszközöket alkalmaztak: átépült a terelősziget a Pesti út–Csabai út kereszteződésében, a buszmegállókat pedig a buszsávba helyezték. A felújított buszmegállók nem csupán megújultak, de erősített aszfaltszerkezetet is kaptak. Mindegyik forgalmi sáv 3 méter széles, a buszsávot kettős terelővonal választja el. A biztonságos közlekedést a szélső forgalmi sávok melletti biztonsági sáv szolgálja, a buszsáv forgalmát és a sávot illetéktelenül használókat vezeték nélküli hálózatban működő videokamerák figyelik.
Az új autóbuszsávnak köszönhetően jelentősen csökkent a naponta összesen több mint 38 ezer utast szállító 97E, 161-es és 201E járat menetideje, az erre közlekedők tehát gyorsabban és biztonságosabban juthatnak el a belvárosba.
Az új forgalmi sávokat 2013 augusztusától használhatják az autóval közlekedők. A projekt sikeres megvalósításához Budapest Főváros Önkormányzata, a Budapesti Közlekedési Központ és Rákosmente Önkormányzata szoros együttműködésére volt szükség.
„A budapesti közösségi közlekedés fejlesztése – a Pesti úton buszsáv kialakítása útpálya-szélesítéssel” projekt (KMOP-2.3.1/B-08-2009-0006) mintegy 206 millió forint összköltséggel megvalósult beruházás, amelyből több mint 185 millió forint az Új Széchenyi Terv keretében érkezett európai uniós támogatás.