BKK Ügyfélközpontok és Ügyfélszolgálatok

Budapest városvezetése és a BKK egyaránt fontosnak tartja, hogy az utasok számára a jegy- és bérletvásárlás minél kényelmesebb, gyorsabb és könnyebben elérhető legyen, valamint hogy egyidejűleg a közösségi közlekedéssel kapcsolatos egyéb szolgáltatásokat is igénybe vegyék.

Közlekedési díjtermékeket (jegyek, bérletek) a jegyautomatákból, az ügyfélközpontokban, az ügyfélszolgálatokon és a jegypénztárakban lehet vásárolni. Ugyanakkor ezeket a termékeket lépcsőzetesen bevezetve 2019 júniusától már okostelefonon a „Közlekedési mobiljegy” applikáción keresztül is meg lehet venni.

 


 

Az ügyfélközpontok és ügyfélszolgálati pontok teljes mértékben akadálymentesített, közfeladatot ellátó intézmények. Minden helyszínen legalább egy, kerekesszékkel megközelíthető „térdszabad” kialakítású pult áll az ügyfelek rendelkezésére. A látássérült ügyfeleket taktilis jelvezetés segíti a bejárattól, a hallássérültek számára indukciós jelerősítő hurkot építettek be. A homlokzaton, illetve a belső térben kontrasztos színhasználat, illetve matricák segítenek eligazodni. Minden ügyfél kérheti a biztonsági őr segítségét, aki készséggel áll rendelkezésre, ahogyan az értékesítést végző munkatársak is.

 

 

A BKK Ügyfélközpontokban az ügyfelek az alábbi szolgáltatásokat tudják igénybe venni:

  • jegy- és bérletvásárlás (a teljes termékpaletta elérhető bankkártyás fizetéssel is);
  • közösségi közlekedéssel kapcsolatos információk és bejelentések kezelése;
  • közlekedési térképek és tájékoztatók;
  • pótdíjbefizetés és pótdíjazási ügyek intézése (2019 végétől valamennyi ügyfélközpontban);
  • bérletigazolvány készítése;
  • MOL Bubi regisztráció és ügyintézés;
  • teherforgalmi behajtási tájékoztatás;
  • általános parkolási információk;
  • ügyfélbejelentések kezelése a taxikkal kapcsolatban;
  • BKK saját márkás ajándéktárgyak (csak az erre kijelölt ügyfélközpontokban).

 

A BKK Ügyfélközpontok és BKK Ügyfélszolgálatok elérhetősége: https://bkk.hu/magunkrol/elerhetoseg