Így menthetsz életet a közösségi közlekedésben

Budapest, 2021. november 8. – Életet is menthetnek azok, akik figyelmesen használják a közösségi közlekedést. Egy évben csaknem ezerszer kell mentőt hívni a BKK járataihoz, naponta 2-3 esetben szorul utas orvosi ellátásra. Egy ilyen helyzetben nagyon sok múlhat a közlekedők lélekjelenlétén, ugyanis minél előbb értesítik a sofőrt és a mentőket, annál előbb érkezhet meg a segítség. Erre hívja fel a figyelmet közös kampányában a Budapesti Közlekedési Központ és az Országos Mentőszolgálat, akik stratégiai partnerséget kötöttek 2021. novemberében annak érdekében, hogy javítsák a közlekedők biztonságát.

Egymás munkájának hatékony, az utasok biztonságát szolgáló támogatása érdekében kötött stratégiai partnerséget a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és az Országos Mentőszolgálat (OMSZ). A két fél már több lépést is tett a szorosabb kapcsolat kialakításáért. A BKK idén év elején vezette be, hogy a járművezetők és a forgalomirányító diszpécserek kiírhatják a járművek kijelzőire a Mentőre vár feliratot. Ezzel nemcsak a mentők munkáját segítik, hanem az arra járók figyelmét is felhívják a vészhelyzetre.

A közösségi közlekedés járatain utazva az is fontos lehet, hogy az utasok felismerjék a vészhelyzetet, és megfelelően tudják ellátni bajbajutott utastársukat. A BKK és az OMSZ újabb, közös kezdeményezésében a járatokon és a megállókban plakátokon, illetve a társaságok közösségi média felületein mutatják be a segélynyújtás fázisait, azért, hogy a közlekedők minél hamarabb és minél szakszerűbben tudjanak segíteni társukon.

 

Ezeket a lépéseket tedd meg, ha valaki
rosszul lesz melletted a közösségi közlekedésben:

 

1. Azonnal értesítsd a járművezetőt.

 

2. Hívj segítséget a 112-es hívószámon vagy az ÉletMentő applikáción keresztül.

 

3. Nyújts elsősegélyt, és ha van a közelben félautomata defibrillátor, szükség esetén merd használni a mentők kiérkezéséig!

 

 

A BKK és az OMSZ javasolja az Életmentő és a SzívCity applikációk letöltését. Az alkalmazások használata megkönnyíti és felgyorsítja a segélynyújtás folyamatát. Lényeges, hogy az utasok merjenek segíteni egymáson, akár a félautomata defibrillátor használatától se tartsanak, vészhelyzetben csak kövessék a „hangosan beszélő” készülék utasításait, hiszen baj esetén minden perc számít.