Ugrás a főmenühözUgrás a fő tartalomhozUgrás a lábléchez

Téged is érintenek Belső-Erzsébetváros forgalmi változásai? Mondd el a véleményed!

2025 októberében összesen 967-en vettek részt a Belső‑Erzsébetváros közlekedését vizsgáló igényfelmérésen. A kérdőívet online és papír alapon is ki lehetett tölteni a BKK, az Erzsébetvárosi Önkormányzat és az EVIN ügyfélszolgálati irodáiban. A kitöltők legnagyobb része rendszeresen közlekedik a városrészben: a válaszadók közel fele naponta, további 30 százalékuk pedig hetente többször jár erre.

A közlekedési módok közül a gyaloglás bizonyult a leggyakoribbnak, ezt követték az autós utazások, a közösségi közlekedés, majd a kerékpározás. A felmérésből az is kiderült, hogy a városrészben eltérő motivációkkal jelennek meg az emberek: sokan itt dolgoznak, itt laknak, vásárolnak vagy szolgáltatást vesznek igénybe, mások barátokat, családtagokat látogatnak, illetve szórakozni érkeznek.

 

A képen kültéri, lábbelik, ruházat, személy látható  Előfordulhat, hogy a mesterséges intelligencia által létrehozott tartalom helytelen.

 

A 2025 júniusában bevezetett új forgalmi rendről különböző vélemények születtek. A teljes mintában a többség – közel 60 százalék – a gépjárműforgalom csökkentését tartaná kívánatosnak, különösen azok, akik elsősorban gyalog közlekednek. A válaszadók kétharmada (67%) összességében támogatja a forgalmi rend 2025-ben bevezetett változásait.

 

Belső-Erzsébetváros forgalmának komplex elemzése

A mérések eredményei alapján a vizsgált utcákban a gyalogosforgalom már a beavatkozások előtt is jelentős volt, és több helyen meghaladta a gépjárművel közlekedők számát, ami hozzájárult a forgalomcsillapítási projekt megvalósításához. A megosztott rollerek forgalma Belső-Erzsébetvárosban nyáron a budapesti átlagnál nagyobb mértékben, átlagosan 36%-kal nőtt, majd ősszel mérsékeltebben, átlagosan 18%-kal csökkent. Télen a visszaesés mértéke nem tért el érdemben a teljes budapesti forgalom csökkenésétől.

Az eljutási időket elemző adatok szerint a forgalmi rend módosítása a vizsgált szakaszon nem okoztak érdemi változást, egyes utak meghosszabbodtak, de nem váltak lassabbá - ezt támasztja alá a konstans sebesség érték adat. Néhány szakaszon minimális növekedés volt tapasztalható a napi átlagos eljutási időben, más helyeken kimondottan javult az átlagos eljutási idő. Az átlagsebességek összességében stabilak maradtak, ami azt jelzi, hogy a szabályozási változtatások nem eredményeztek érzékelhető torlódást.

 

 

A különböző forgalomfelvételek, GPS‑alapú adatok és helyszíni terepszemlék eredményei együttesen azt mutatják, hogy a beavatkozás nyomán a városrész közlekedési szerkezete gyalogosbarátabbá vált, miközben az autóforgalom egy része átterelődött más útvonalakra. A felmérés résztvevőinek visszajelzései fontos alapot adnak ahhoz, hogy a kerület és a BKK a jövőben célzottan fejleszthesse a közlekedési feltételeket Belső‑Erzsébetvárosban.

 

Letölthető dokumentumok(1)

Tapasztalatok_felmérése_Belső_Erzsébetvárosban_pdf2.25 mb2026.02.06. 16:28