Forgalomba állnak az új CAF villamosok, az első négy az 1-es villamos alacsonypadlós kiszolgálását bővíti

2020. október 12., hétfő

Négy új hosszú CAF villamos áll forgalomba 2020. október 12-én, hétfőn Budapesten abból a huszonhatból, amelyet a BKK 2017-ben rendelt meg a spanyol gyártótól. A négy új szerelvénnyel hétfőn déltől kezdve az 1-es villamos vonalán utazhatunk. A fennmaradó huszonkét jármű várhatóan novembertől áprilisig folyamatosan követi a most átadott szerelvényeket: a szükséges hatósági vizsgák és engedélyek megszerzése után további egy hosszú villamos az 1-es vonalon, huszonegy rövid villamos pedig ideiglenesen a budai fonódó hálózaton, illetve a 3-as vonalon, véglegesen pedig az 50-es és 56/56A vonalakon bővíti az alacsonypadlós szolgáltatást. A négy új jármű ünnepélyes átadására Karácsony Gergely főpolgármester, Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes, Fendrik László BKK- és Bolla Tibor BKV-vezérigazgató részvételével sajtótájékoztatón került sor, ahol elhangzott: a fővárosi járműállomány folyamatos és mielőbbi fejlesztése elengedhetetlen, azonban a közlekedési szolgáltatócégek csak a megrendelteknek megfelelő technikai paraméterekkel vehették át az új villamosokat.

Négy új, gyönyörű, alacsonypadlós, korszerű CAF villamost adunk át a közösségi közlekedésnek. A Budapesten az elmúlt években elindult intenzív járműparkfejlesztés nagyon sokat javított a fővárosi közösségi közlekedés színvonalán. Azon dolgozunk, hogy újabb és újabb ilyen korszerű járműveket tudjunk forgalomba állítani Budapesten” – jelentette be a budafoki villamoskocsiszínben tartott sajtótájékoztatón Karácsony Gergely. A főpolgármester közölte azt is: a 2017-ben megrendelt új járművekből a fennmaradó huszonkettő szerelvény is forgalomba állhat hamarosan. Várhatóan novembertől, a hivatalos átvételhez szükséges hatósági vizsgák és engedélyek megszerzése után az 1-es villamos vonalán további egy hosszú CAF bővíti majd a korszerű, alacsonypadlós szolgáltatást, míg a huszonegy rövid szerelvény ideiglenesen a budai fonódó villamoshálózaton, illetve a 3-as villamos vonalán áll forgalomba fokozatosan. A rövid szerelvények várhatóan 2021 őszétől, a szükséges infrastruktúra-fejlesztések elvégzését követően – összhangban az új CAF-ok megvásárlásához kapcsolódó uniós támogatási szerződésben foglaltakkal – az 50-es, illetve az 56-os és az 56A villamosvonal szolgáltatási színvonalát emelik majd.

Karácsony Gergely arról is beszélt, hogy a fővárosi járműállomány fejlesztése elengedhetetlen. „Bár most villamosokat adunk át, azt is fontos tudni, hogy a CAF villamosok beszerzésére irányuló projekt része a budapesti trolihálózat fejlesztése is. Azon dolgozunk, hogy az előző városvezetés által megkötött szerződések érvényesítésével új trolibuszokkal is szolgálhassunk Budapestnek, hiszen 51 újabb villamos és 50 újabb troli beszerzéséről még tavaly döntött a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa” – emlékeztetett. A főpolgármester reményét fejezte ki, hogy Magyarország Kormánya ezen járművek beszerzéséhez is biztosítani fogja a forrást, hiszen a 2014-es szerződés ma már elérhetetlen áron biztosítja a megvásárlásukat, és ha Budapest nem él a lehetőséggel, a következő fél évtizedben nem lesz lehetőség új járművek beszerzésére.

Budapest körültekintően járt el

Az új villamosok átadásáról szóló sajtóeseményen szó esett arról is, miért nem állhattak mostanáig forgalomba az új szerelvények. Fendrik László, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója ezzel kapcsolatban felidézte: a BKK – ahogy a társaság már többször is hangsúlyozta – csak akkor vehette át az új szerelvényeket a gyártótól, ha azok minden műszaki részletükben megfelelnek a szerződésben foglaltaknak. Ez ugyanis a feltétele annak, hogy az utazóközönség maximális biztonsággal utazhasson a járműveken, és eközben a szerelvények megvásárlását lehetővé tevő európai uniós források lehívása is a szabályoknak megfelelően történjen meg.

A BKK ez év októberéig több műszaki hiányosság miatt nem vehette át a villamosokat: a vezérigazgató példaként három jármű korróziómentességért felelős alvázvédelmének hiányosságait, a szerelvények környezeti fényviszonyok függvényében automatikusan bekapcsolódó világítását szabályozó alkonykapcsoló készülékének teljes hiányát, valamint a fékberendezésekkel kapcsolatos anomáliákat említette. „Azok a sajtóban, közösségi médiában megjelent állítások, miszerint tizenegy villamos áll Budapesten, amelyet a BKK és a BKV mondvacsinált okokból nem vesz át, minden igazságot nélkülöznek. Az alvázvédelem javítása nyáron, Budapesten történt meg, az alkonykapcsoló rendszer szoftveres megoldására a közlekedési hatóság 2020 augusztusában adta meg jóváhagyó végzését. A fékeket érintő kérdésekben pedig a Budapesti Műszaki Egyetem, mint független szakértő bevonására volt szükség, mert a fékrendszer működése nem volt összhangban a villamosra kiadott típusengedélyben foglaltakkal. A BME ITS vizsgálata egyértelműen igazolta a BKK és a BKV álláspontját, a CAF pedig csak e vizsgálat eredményének hatására adta meg a szükséges jognyilatkozatot 2020. október 1-jén. Ez volt az utolsó állomása annak az átvételi procedúrának, amelynek következő lépéseként a BKK október 6-án átvehette a villamosokat a gyártótól, majd a mai napon átadhatta a Budapesten közlekedőknek. Nem késlekedtünk tehát, egyszerűen nem volt lehetőségünk arra, hogy korábban felelősségteljesen átvegyük a szerelvényeket”.

Fendrik László beszélt arról is: a huszonhat CAF villamosból a ma átadott négy járművön kívül Budapesten van további hét – egy hosszú és hat rövid – szerelvény, amelyek kötelező futáspróbájukat már teljesítették, közlekedési hatósági engedéllyel még nem rendelkeznek. A fennmaradó tizenöt jármű leszállítását a CAF jövő áprilisig vállalta, és a bár jelenlegi pandémiás helyzet miatt előfordulhat késés, a BKK és a BKV mindent megtesz azért, hogy 2021-ben ezeket a villamosokat is átadhassa Budapestnek.

Milyenek Budapest új villamosai?

A kérdésre a rövid válasz: ugyanolyanok, mint a negyvenhét, 2014 óta forgalomba állított, az utazóközönség által ismert és kedvelt villamosok. A rövidebb jármű 34 méteres és 200 fő szállítására alkalmas, míg a hosszabb 56 méteres és 345-en utazhatnak vele egyszerre. A járművek belső kialakítása maximálisan megfelel a modern kor valamennyi elvárásának: alacsonypadlós kialakításúak, azaz a babakocsival közlekedők és a mozgásukban bármilyen okból korlátozottak is minden fennakadás nélkül, akadálymentesen utazhatnak velük. Az utastérben nincsenek dobogón elhelyezett, nehezen megközelíthető ülések. A biztonságról fedélzeti kamerák, a levegő kedvező hőmérsékletéről pedig légkondicionáló és szellőző berendezések gondoskodnak.

A kötöttpályás közlekedésnek kiemelt szerepe van egy város klímavédelmében, amelyben Budapestnek és egész Magyarországnak rengeteg tennivalója van, hiszen ez korunk egyik legnagyobb válsága, kihívása” – erről Dorosz Dávid klímavédelmi és fejlesztési főpolgármester-helyettes beszélt a sajtótájékoztatón. A villamosok kötöttpályás, villamos árammal működő járműként természetesen már alapvetően „zöldnek” tekinthetők, azonban az új CAF szerelvényekről kevesen tudják, hogy energia-visszatápláló technológiájuknak köszönhetően arra is képesek, hogy a fékezés során termelt elektromos áramot visszatáplálják a villamoshálózat felsővezetékébe, így azt a többi szerelvény is fel tudja használni. Dorosz Dávid szerint „fontos, hogy a közösségi közlekedés vonzó, mindenki számára elérhető és kényelmes legyen, ezzel is tegyük élhetőbbé, zöldebbé, klímabarátabbá Budapestet”.

Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója beszédében a fővárosi villamosállomány fejlesztésének fontosságát hangsúlyozta, hiszen „Budapesten az alacsonypadlós, korszerű villamosok – azaz a CAF és a Combino szerelvények – körülbelül a járműpark 15 százalékát teszik ki, és férőhelykilométerrel számolva is csak 40 százalékos az arányuk”. Az új villamosok Bolla Tibor elmondása szerint jól illeszkednek a BKV hosszú távú stratégiájába, amelynek központi gondolata a környezet- és klímavédelem, a fenntartható energiagazdálkodás, valamint az ökológiai lábnyomunk csökkentése. „Üzemeltetőként pedig a BKV szakmai gárdája garancia arra, hogy a járművek üzemben tartása megfelelő kezekben van. Ebben maga a CAF villamosok bázisát adó Budafok kocsiszín modern, felújított, a jelen kor igényeinek megfelelő épülete is segíti szakembereinket, amely telephely 120 éves története során számos legendás járműtípusnak adott már otthont” – tette hozzá a vezérigazgató.

Uniós támogatás

A „Budapesti villamos és trolibusz járműprojekt II. ütem (IKOP-3.1.0-15-2017-00013)” a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ kiemelt közlekedésfejlesztési beruházása. A teljes projekt megvalósítását az Európai Unió az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretében a Kohéziós Alapból 17,6 milliárd forinttal támogatja. A Támogatási Szerződés teljes összege a fővárosi önrésszel nettó 17 699 115 044 forint.

Budapesti Közlekedési Központ