Ne feledje, április 1-től változik a fővárosi közösségi közlekedés menetrendje

Április 1-jén, szerdán lép életbe a fővárosban a szombati menetrenden alapuló, de számos frekventált vonalon annál sűrűbb járatindulást biztosító közlekedési rend. Ahogy a BKK korábbi közleményében írta, a járványveszélyhez kapcsolódó intézkedések miatt 80-90 százalékkal esett az utasszám, ami nem indokolja a tanszüneti menetrend további fenntartását. Az új menetrend továbbra is biztosítja a járvány terjedésének megakadályozásához szükséges biztonságos utazási körülményeket. Április 1-jétől a VOLÁNBUSZ és a MÁV-HÉV is módosítja egyes járatai menetrendjét.

Csúcsidőben a metró-, valamint a nagyobb forgalmat bonyolító villamos- és buszvonalakon továbbra is a forgalomhoz mérten sűrű járatindulásra lehet számítani: a metrók, az 1-es villamos és a kiskörúti villamosok 5 percenként, a metrópótló busz 1-2 percenként, a nagykörúti villamosok 3-4 percenként, a Thököly úti buszjáratok 2-3 percenként járnak majd. Mindez biztosítja, hogy a járműveken ne legyen 30 százalék feletti kihasználtság – azaz megfelelő távolságban lehessenek az utasok egymástól –, ezt a maximális értéket alkalmazzák a nemzetközi gyakorlatban is.

A közösségi közlekedési járatok munkanapokon alapvetően a szombati menetrendjük szerint indulnak, hétvégén pedig továbbra is a szombati, illetve a vasárnapi menetrendet kell figyelni.

  • A szombati menetrendnél sűrűbb járatkövetést biztosítunk csúcsidőben több frekventált vonalon: gyakrabban indul majd az 1-es villamos, az újpalotai 7E, a káposztásmegyeri 20E, a kőbányai 85-ös, a rákoskeresztúri 97E busz, valamint a 80-as mellett közlekedik a 81-es trolibusz is.
  • Az M3-as metró pótlását segítő, alternatív útirányokat biztosító 194M, 223M és 254M busz továbbra is közlekedik munkanapokon.
  • A megszokottnál nagyobb befogadóképességű csuklós jármű közlekedik az Örs vezér terei 31-es, 161-es, 168E, a zuglói 77-es, 82-es, 130-as, a kőbányai 95-ös, 202E, a budai 33-as és 109-es, a dél-pesti 36-os, 123-as és 148-as vonalon, a 14-es villamos pedig háromkocsis szerelvényekkel indul.
  • Az új menetrend szerint munkanapokon továbbra is jár a szombaton egyébként nem közlekedő csepeli 179-es, az Albertirsai utat kiszolgáló 10-es busz, valamint a rákoskeresztúri vasúti kapcsolatot is biztosító 269-es, 297-es és 298-as Telebusz.
  • Az előzőekben fel nem sorolt, menetrendjük szerint szombaton nem közlekedő járatok munkanapokon sem járnak majd. E járatok megállóhelyeit más vonalak is kiszolgálják, vagy megállójuk rövid gyaloglással elérhető más járatok megállóhelyeiről. Például:
    • A 122-es busz megállóhelyeiről a 30-as vagy a 196-os busszal lehet a metrót elérni.
    • A 217E járat megállói a 9-es, a 151-es és a 217-es busszal érhetők el.
    • A 244-es busz megállóinak nagy részét a 44-es vagy a 144-es járat szolgálja ki.
    • A 214-es busz megállóhelyei elérhetők a 114-es vagy a 213-as busszal.
    • A 62-62A villamos megállói a 3-as, 28-as és 69-es villamossal érhetők el.
  • Ideiglenesen szünetel a 100E reptéri buszjárat közlekedése, a repülőtér azonban továbbra is megközelíthető marad a Nagyvárad térről induló 200E busszal.
  • A VOLÁNBUSZ által üzemeltetett, az agglomerációt és a külső kerületeket érintő egyes buszjáratok menetrendje is változik munkanapokon:
    • Az 55-ös és a 218-as busz a szombati,
    • a Budakeszire, Budaörsre, Törökbálintra, Gyálra (az 55-ös kivételével), Pécelre közlekedő autóbuszok az év végi (december 27-31. között érvényes) munkanapi menetrend szerint járnak;
    • a többi települést kiszolgáló buszjáraton továbbra is az iskolaszüneti menetrend érvényes.
    • Részletek a VOLÁNBUSZ oldalán: https://www.volanbusz.hu/hu/hirek/hir/35017.
  • Március 30-tól munkanapokon a MÁV-HÉV Zrt. által üzemeltetett H5-ös, H7-es HÉV-vonalon az iskolaszüneti, a H8-as és H9-es HÉV-vonalon pedig a hétvégi menetrend lépett életbe. A HÉV-menetrendek elérhető a BKK honlapján: bkk.hu/menetrend. A H6-os HÉV már március 20. óta a munkaszüneti napokon érvényes menetrendje szerint jár hétköznap is.
  • A járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet feloldásáig nem jár a D2-es, a D11-es és a D12-es hajójárat.
  • Nem üzemel a libegő.

A fővárosban utazókat kérjük, hogy főleg az új menetrend életbe lépésének első napjaiban ne megszokásból közlekedjenek. Utazásukat előzetesen, vagy akár menetközben tervezzék meg a BKK FUTÁR alkalmazással, amely továbbra is valós idejű járatinformációk alapján ajánlja fel az optimális útvonalat úti célunk eléréséhez. A weben a futar.bkk.hu címen, emellett iOS és androidos mobilalkalmazásként is elérhető BKK FUTÁR-ban beállíthatjuk, hogy a leggyorsabb, a legkevesebb átszállást, vagy a legkevesebb sétát igénylő utazási módot ajánlja fel, továbbá MOL Bubival és kerékpározással kombinált utazásokat is képes tervezni.

Budapest, 2020. március 31.

Budapesti Közlekedési Központ