Delegáció érkezése miatt változik a főváros közlekedése november 7-én

Delegáció érkezik Budapestre 2019. november 7-én, csütörtökön, ezért számos – elsősorban belvárosi – főútvonalon kell időszakos forgalomkorlátozásra számítani ezen a napon. A legjelentősebb korlátozásokra az Andrássy út–Lánchíd útvonalon és az ezt keresztező utcákban, valamint a budai Vár környékén kell számítani. Az útlezárások miatt több közösségi közlekedési járat rövidített vagy módosított útvonalon közlekedik majd, az utazási idő hosszabb lesz a szokásosnál. A BKK arra kéri a fővárosban közlekedőket, hogy ha tehetik, használják a kötöttpályás közösségi közlekedési vonalakat, főképp az M2-es, az M3-as és az M4-es metrót. Rövidebb időszakra korlátozzák a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér környéki utakat is, ezért akinek a repülőgépe 10 és 12 óra között, illetve 19 és 21 óra között indul, annak érdemes lényegesen korábban elindulnia otthonról. A közösségi közlekedés aktuális változásai csütörtökön a BKK Info alkalmazásban és weboldalon követhetők nyomon, a jelentősebb korlátozásokról emellett a BKK Facebook-oldalán is tájékozódhatnak.  A BRFK tájékoztatása a megállási tilalommal és a tervezett útlezárásokkal kapcsolatban a http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/utinfo/forgalmirend-valtozasok/ideiglenes-forgalomkorlatozas-budapesten-158 linken elérhető. Budapest, 2019. november 6. Budapesti Közlekedési Központ