Gázvezeték-felújítás miatt változik a Soroksári út forgalmi rendje a Haller utcánál és a Dandár utcánál

Irányonként két sávra szűkítik a Soroksári út útpályáját 2019. július 22-től, hétfőtől a Haller utca és a Pápay István utca közötti szakaszon, mert gázvezeték-rekonstrukciós munkák kezdődnek a Boráros tér irányú útpálya külső sávjainak lezárásával. A várhatóan a nyári tanítási szünet végéig zajló felújítás idején több alkalommal változik majd a Soroksári út Haller utcai, Dandár utcai és Pápay István utcai kereszteződésének forgalmi rendje.

Július 22-től, hétfőtől kétszer két, szűkített forgalmi sávon lehet haladni a Soroksári út Haller utca és Pápay István utca között. A Haller utcába egyik irányból érkezve sem lehet majd bekanyarodni; a városhatár felé haladva a Dandár utc–Vaskapu utca, a centrum felé tartva pedig Pápay István utca–Szent Benedek utca útvonalon lesz elérhető a Haller utca. (A kerülőút biztosítása érdekében a Szent Benedek utca forgalmi irányát megfordítják.) A Haller utcából továbbra is ki lehet hajtani a Soroksári útra: egy-egy sávon jobbra, illetve balra.

Várhatóan augusztus 3-án, szombaton és 4-én, vasárnap a Dandár utca kereszteződésénél dolgoznak, ezért azt a Soroksári út felől lezárják. Ekkor a centrum felől érkezők ideiglenesen ismét be tudnak kanyarodni balra nagyívben a Soroksári útról a Haller utcába. Ezen a hétvégén a Lechner Ödön fasorról nem lehet a Soroksári út felé a Dandár utcai kereszteződésnél kikanyarodni.

Ezt követően, várhatóan augusztus 5-től a Pápay István utca és a Dandár utca közötti szakaszon folytatódik a munka; a Soroksári úton ekkor is irányonként két-két forgalmi sáv lesz járható. Ebben az időszakban a Boráros tér felől érkezve újra a Dandár utca–Vaskapu utca, a centrum felé tartva pedig a Pápay István utca–Szent Benedek utca útvonalon lesz elérhető a Haller utca.

A munkavégzés idejére a Soroksári úton a Boráros tér felé tartó buszok Haller utca / Soroksári út megállóhelyét a jelenlegitől körülbelül 70 méterrel előrébb, a Dandár utca kereszteződése utánra helyezik át.

Budapest, 2019. július 18.

Budapesti Közlekedési Központ