Burkolatjavítás miatt forgalomkorlátozás a Budai Várban

A Budai Várban, a Dísz tér környékén 2014. november 7-én péntektől várhatóan 2 héten át garanciális burkolatjavítást végeznek. A szélesebb járművek a Hunyadi János út egy rövid szakaszán részben a járdára kényszerülnek, ez pedig fokozott figyelmet követel úgy a járművezetőktől, mint a gyalogosoktól.

A munkálatok idejére a Dísz tér 17. szám előtti rövid útszakaszt a Hunyadi János út felé egyirányúsítják. A Hunyadi János útról érkező járművek csak a Dísz teret megkerülve tudnak a Palota út irányába továbbhajtani. A burkolatjavítás első hetében elkerítik a Színház utca Hunyadi János úti torkolatának egy részét, de az utcába való ki- és behajtást ez nem akadályozza.

A Hunyadi János úton érkezőknek az építkezés idején útszűkületre kell számítaniuk: ezen a szakaszon a szélesebb járművek a munkaterület mellett részben csak a járdára felhajtva tudnak elhaladni úgy, hogy a gyalogosforgalomtól korláttal választják el. A munkák befejezéséig az erre közlekedőktől fokozott figyelmet, a környéken élőktől pedig türelmet és megértést kérünk.

Közlekedési változásokról percről percre – mobilalkalmazáson és webes utazástervezőn is!

A közösségi közlekedési változásokról és a kedvencnek jelölt járataikról folyamatosan frissülő, személyre szabott információk érhetők el mobiltelefonon a BKK Info alkalmazáson keresztül, valamint az új – jelenleg próbaüzemben működő – közúti funkcióval bővített BKK INFO oldalán, awww.bkkinfo.hu címen. Ügyfeleink a járatfigyelő funkcióra feliratkozva az általuk leggyakrabban használt vagy tetszőlegesen kiválasztott járatról/járatokról az összes információt azonnal megkapják akár e-mailen is. A Budapesti Közlekedési Központ webes, illetve iOS, Android és Windows mobilfelületen is elérhető utazástervezőjével pedig a FUTÁR valós idejű adatai alapján tervezheti meg utazását a BKK honlapján, a http://futar.bkk.hu címen, vagy letölthető alkalmazás segítségével, mely a járatok valós helyzetének térképes nyomon követésére is alkalmas. Indulás előtt érdemes tájékozódni a pillanatnyi közlekedési lehetőségekről és a tervezett változtatásokról.