Szeptember 10-étől várhatóan október középéig tart Szent László utca felújítása

Hétfőn, szeptember 10-én kezdődik Soroksáron a Török Flóris utca folytatásának, a Szent László utcának a felújítása. A munka befejezésének várható időpontja október közepe.

A felújítás keretei között új, 3 méter széles gyalogátkelőhely létesül a Tartsay utcai és a Pistahegyi úti kereszteződésben, ahol a vakok és gyengénlátók megsegítésére taktilis járdaburkolat épül, a Sósmocsár utcánál pedig új buszmegálló épül ki.

A munkálatokat a Tartsay utca és a Mezsgye utca között a kifelé, a Ciklámen utca és a Szentlőrinci út között a befelé vezető oldalon kezdik el. A munkálatok szegélyépítéssel és új oldalbeömlős víznyelő-aknákat elhelyezésével kezdődnek. A Ciklámen utca és a Szentlőrinci út között csak a rongált szegélyelemeket cserélik ki és a süllyesztett szegélyeket bontják el helyi korlátozások mellett. A munkavégzés környezetében 30 km/h-s sebességkorlátozás lesz érvényben.

Szeptember 17-én, hétfőtől a kétirányú forgalmat jelzőőrök szabályozzák, mert megkezdődnek a marási munkák, ezek után a buszmegállók megerősítését végzik, valamint az erősen megrongálódott helyeken a pályaszerkezet cseréjét, végül az aszfaltozást. Az aszfaltozási munkálatok ideje alatt a közúti forgalom váltakozó irányban, egy forgalmi sávon haladhat.

A Budapesti Közlekedési Központ célja, hogy a munkavégzés idején is a lehetőségekhez mérten zavartalan legyen a forgalom. A korlátozások okozta kellemetlenségek miatt ezúton is kérjük és köszönjük az arra közlekedők türelmét és megértését!

Budapest, 2012. szeptember 8.

Budapesti Közlekedési Központ