2015. augusztus 1-26. – Közösségi közlekedés

Változásban érintett járatok:

4,6
16,16A,21,21A,39,116,139,140,140A,155,156
916,922

Eredeti menetrendek szerint és útvonalon közlekedő járatok:

M2
18,59,59A,61
5,22,22A,91,102,128,129,149,222,291
956,960,990

Augusztusban megkezdődik a Széll Kálmán tér újjáépítésének harmadik üteme

Nagy erőkkel halad a Széll Kálmán tér újjáépítése, amely 2015 augusztusától új fázisába ér: a bontási és építési munkák már a tér teljes területére kiterjednek. A fejlesztés – amelynek eredményeként egy új, modern arculatú, magas szolgáltatási színvonalú közösségi tér jön létre – harmadik ütemében a Széll Kálmán tér belső részének teljes területén megindulnak a munkák, ezért ott nem lehet biztosítani a gyalogos áthaladást. Augusztus 2-ától (vasárnaptól) a gyalogos forgalom az eddigi, a tér belsején kialakított gyalogosfolyosók helyett a Széll Kálmán tér szélein haladhat.

Augusztustól az alábbi főbb változásokra kell számítani a Széll Kálmán tér közlekedésében:

  • A Várfok utcából, illetve a Csaba utcából induló buszokat ebben az időszakban a metró, illetve a 4-es és a 6-os villamos végállomásától a Vérmező utcai lépcsőn keresztül, majd onnan a Vérmező utca–Várfok utca útvonalon, vagy a Margit körút felől lehet megközelíteni; ez a korábbi forgalmi rendhez képest mindössze néhány perccel jelent hosszabb gyaloglási időt. A BKK ajánlja, hogy aki a 21-es, a 21A, a 139-es, a 140-es vagy a 140A busszal utazna, az az M2-es metróról a Déli pályaudvar végállomáson szálljon át e járatok valamelyikére.
  • A Széll Kálmán téri ideiglenes jegy- és bérletpénztár helyszíne nem változik.
  • Augusztus 3-ától (hétfőtől) újra a Széll Kálmán tér Margit körúti oldalára érkezik a 4-es és a 6-os villamos, azonban immár felújított vágányokon közelíti meg a modern látványvilágú térburkolattal és perontetővel ellátott, már a tér átépítése utáni hangulatát idéző korábbi végállomási helyet. A végállomás átadásának előkészítése miatt
    • az augusztus 1-jére és a 3-ára (szombatra és hétfőre) virradó éjszaka a teljes vonalon pótlóbusz közlekedik a 6-os villamos helyett, míg
    • szombaton (augusztus 1-jén) hajnaltól vasárnap (augusztus 2-án) éjfélig a Combinók dél-budai végállomásuktól a Széna térig viszik az utasokat.
  • Augusztus 3-ától (hétfőtől) lezárják a Várfok utca Vérmező utca és Csaba utca közötti szakaszát, egyúttal átadják a forgalomnak a Várfok utca Csaba utca felé egyirányú alsó útszakaszát, ezért a 21-es, a 21A, a 139-es, a 140-es és a 140A busz végállomása erre az útszakaszra kerül át.

Változások a 4-es és 6-os villamos közlekedésében augusztus 1-jétől 3-áig

Közlekedés a 4-es és a 6-os villamos vonalán augusztus 1-jén és 3-án 0 és 4 óra között

2015. augusztus 1-jén (szombaton), valamint 3-án (hétfőn) 0 és 4 óra között a 6-os villamos nem közlekedik, helyette a teljes nagykörúti vonalon villamospótló busz jár 6-os jelzéssel.

A 6-os jelzésű villamospótló busz a Széll Kálmán tér M végállomástól a Móricz Zsigmond körtér M felé a villamossal lényegében megegyező útvonalon halad, és az alábbi megállóhelyeket érinti:

  • Széll Kálmán tér M: a 155-ös és a 156-os busz ideiglenes megállóhelye a Széll Kálmán tért Margit körút felőli oldalán,
  • Széna tér: a 960-as éjszakai járat megállóhelye,
  • Mechwart liget: a 4-es és a 6-os villamos ellenkező irányú megállóhelye,
  • Margit híd, budai hídfő H: a 4-es és a 6-os villamos megállóhelye,
  • Margitsziget/Margit híd: a hídon a szigeti bejáró csomópont előtt,
  • Jászai Mari tér: a 4-es és a 6-os villamos ellenkező irányú megállóhelye,
  • Nyugati pályaudvar M: 4-es és a 6-os villamos megállóhelye,
  • Oktogon M: a 4-es és a 6-os villamos ellenkező irányú megállóhelye,
  • Király utca/Erzsébet körút: a 4-es és a 6-os villamos megállóhelye,
  • Wesselényi utca/Erzsébet körút: a 4-es és a 6-os villamos megállóhelye,
  • Blaha Lujza tér M: 4-es és a 6-os villamos megállóhelye,
  • Rákóczi tér M: 4-es és a 6-os villamos megállóhelye,
  • Harminckettesek tere: 4-es és a 6-os villamos megállóhelye,
  • Corvin-negyed M: 4-es és a 6-os villamos megállóhelye,
  • Mester utca/Ferenc körút: 4-es és a 6-os villamos megállóhelye,
  • Boráros tér H: a 4-es és a 6-os villamos ellenkező irányú megállóhelye,
  • Petőfi híd, budai hídfő: 4-es és a 6-os villamos ellenkező irányú megállóhelye,
  • Budafoki út/Karinthy Frigyes út: a 6-os villamos ellenkező irányú megállóhelye,
  • Móricz Zsigmond körtér M.

A 6-os jelzésű villamospótló busz a Móricz Zsigmond körtér M végállomástól a Széll Kálmán tér M felé a villamossal megegyező útvonalon halad, és az alábbi megállóhelyeket érinti

  • Móricz Zsigmond körtér M: a 33-as autóbusz végállomása a Karinthy Frigyes úton,
  • Budafoki út/Karinthy Frigyes út: a 33-as autóbusz megállóhelye,
  • Petőfi híd, budai hídfő: a 4-es és a 6-os villamos ellenkező irányú megállóhelye,
  • Boráros tér H: a 4-es és a 6-os villamos ellenkező irányú megállóhelye,
  • Mester utca/Ferenc körút: a 4-es és a 6-os villamos megállóhelye,
  • Corvin-negyed M: a 4-es és a 6-os villamos megállóhelye,
  • Harminckettesek tere: a 4-es és a 6-os villamos megállóhelye,
  • Rákóczi tér M: a 4-es és a 6-os villamos megállóhelye,
  • Blaha Lujza tér M: a 4-es és a 6-os villamos megállóhelye,
  • Wesselényi utca/Erzsébet körút: a 4-es és a 6-os villamos megállóhelye,
  • Király utca/Erzsébet körút: a 4-es és a 6-os villamos megállóhelye,
  • Oktogon M: a 4-es és a 6-os villamos ellenkező irányú megállóhelye,
  • Nyugati pályaudvar M: 4-es és a 6-os villamos megállóhelye,
  • Jászai Mari tér: a 4-es és a 6-os villamos ellenkező irányú megállóhelye,
  • A MARGITSZIGETNÉL A PÓTLÓBUSZ NEM ÁLL MEG,
  • Margit híd, budai hídfő H: a 4-es és a 6-os villamos megállóhelye,
  • Mechwart liget: a 4-es és a 6-os villamos ellenkező irányú megállóhelye,
  • Széna tér: a 960-as éjszakai járat megállóhelye,
  • Széll Kálmán tér M: a 39-es autóbusz Goldmark Károly utca irányú megállóhelye.

A 4-es és a 6-os villamos közlekedése augusztus 1-jén 4 órától 2-án 24 óráig

2015. augusztus 1-jén (szombaton) hajnali 4 órától másnap, 2-án (vasárnap) 24 óráig a 4-es és a 6-os villamos dél-budai végállomásától (a 4-es villamos az Újbuda-központ M, a 6-os a Móricz Zsigmond körtér M végállomástól) rövidített útvonalon a Széna térig közlekedik. A BKK a Széll Kálmán tér közelsége miatt a kimaradó szakaszon pótlóbuszt nem indít, a tér és a metróállomás leggyorsabban a villamossíneken gyalogolva, majd egy csak erre a hétvégére létesített jelzőlámpás gyalogos-átkelőhelyen keresztül közelíthető meg.

A 4-es és a 6-os villamos közlekedése augusztus 3-án 4 órától

2015. augusztus 3-án (hétfőn) hajnali 4 órától a 4-es és a 6-os villamos újra a teljes vonalon közlekedik. Ettől a naptól a Combinók újra a Széll Kálmán tér Margit körúti oldalára, a régi-új végállomási helyükre érkeznek, azonban immár felújított vágányokon. A modern látványvilágú térburkolattal és perontetővel ellátott, már a tér átépítés utáni hangulatát idéző végállomási megálló területén azonban néhány hétig további, a forgalmat nem akadályozó építési munkák zajlanak még, amelyek során a zöldfelületek arányát is növelik majd.

Változások a Széll Kálmán teret érintő buszjáratok közlekedésében augusztus 1-jétől, illetve 3-ától

39,155,156

2015. augusztus 1-jétől (szombattól) a Goldmark Károly utca felé közlekedő 39-es, a Zugligeti út irányú 155-ös és a Dániel út felé tartó 156-os busz Széll Kálmán tér M megállóját mintegy 50 méterrel hátrébb, a Széna térhez közelebb helyezik.

16,16A,116
916

2015. augusztus 3-ától (hétfőtől) a 16-os, a 16A és a 916-os busz közlekedése ebben az építési ütemben nem változik.

A Fény utcai piac felé közlekedő 116-os busz útvonala azonban módosul: a Várfok utcától a Vérmező út–Széna tér–Margit körút–Bakfark Bálint utca–Varsányi Irén utca–Széna tér–Margit körút–Széll Kálmán tér–Dékán utca–Retek utca útvonalon közelíti meg végállomását. A járat módosított útvonalán a Széll Kálmán tér közelében megáll

  • a Várfok utcában a Vérmező útra kanyarodás előtt, majd
  • a 39-es busz megállóhelyén a Margit körúton, a Dékán utcába kanyarodás előtt.
21,21A,139,140,140A

2015. augusztus 3-ától (hétfőtől) a 21-es, a 21A, a 139-es, a 140-es és a 140A busz Széll Kálmán tér M végállomását a Várfok utca Csaba utca és az okmányiroda közötti részére, az utca Vérmező felőli oldalára helyezik át. A Várfok utca ezen szakaszán egymás mögött elhelyezkedő három megálló közül

  • a Csaba utcához legközelebb eső megálló lesz a 21-es és a 21A,
  • mögötte a 140-es és a 140A,
  • leghátul, az okmányirodához legközelebb a 139-es busz végállomási megállóhelye.
922

2015. augusztus 3-ától (hétfőtől) a 922-es éjszakai busz Széll Kálmán tér M végállomási megállóhelyét a 22-es buszcsalád jelenlegi ideiglenes végállomására, a Dékán utca torkolata elé helyezik át, a Csaba utcai eddigi végállomást a jelenlegi építési ütem idején nem érinti.

Ami nem változik

A 2015. augusztus 3-ától kezdődő építési ütemben nem változik az alábbi buszjáratok közlekedése:

  • 5-ös,
  • 22-es, 22A és 222-es,
  • 91-es,
  • 102-es,
  • 149-es,
  • 956-os,
  • 960-as,
  • 990-es.

Nem változik egyelőre a 18-as, az 59-es és a 61-es villamos közlekedési rendje sem.

Utoljára frissítve: 2015. július 31. péntek, 12 óra 10 perc