Ikarus 260

Az Ikarus 260-as az Ikarus-gyár legsikeresebb, illetve világszerte is ismert és használt városi szólóbusza. Sikerét jelzi, hogy a világ számos országába eljutott: legnagyobb számban a Szovjetunió és az NDK vásárolt belőlük, de Lengyelországba, Törökországba is számos példánya került, illetve többek között vásárolt Venezuela, Madagaszkár, Szíria, Tajvan és Izland is, napjainkban pedig sok helyen – korhű felújítás után – nosztalgiabuszként tartják. A 200-as buszcsaládot magyar konstruktőrök és formatervezők 1966-os tervei alapján építették, és – az eltérő megrendelési igények miatt – számos méretben és felszereltséggel kerültek le a gyártósorokról. A 260-as széria prototípusát 1971-ben mutatták be, gyártása 2002-ig tartott. A 260-as típusból összesen 72 547 példány gördült ki az Ikarus mátyásföldi és székesfehérvári gyárából. Az 1981-től 2001-ig közlekedő, majd 2013-ban felújított BPO-671 rendszámú 260.00 altípusú harmonikaajtós autóbusz retró hangulatával korhű képet ad a 80-as és 90-es évek Magyarországának jellemző autóbuszos közlekedéséről.

Ikarus 415

Az Ikarus-gyár – a 200-as család sikerén felbuzdulva – 1970-ben kezdte fejleszteni az új sorozatú városi és elővárosi autóbuszokat 400-as típusjelzésekkel. A gyár nem titkolt célja az volt, hogy a 200-as családéhoz képest egy jóval alacsonyabb belépési magasságú, a modern kor igényeihez jól illeszkedő, de hasonlóan sikeres és nagy darabszámban értékesíthető szériát hozzon létre. A 400-as család különlegessége, hogy a járművek motorját a padlózat alól a jármű végébe helyezték, a karosszériát pedig a busz felső részén (a tetőszerkezetben) megerősítették. A 400-as család végül nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és sosem lett olyan népszerű, mint elődei. Ennek ellenére több ezer készült belőlük, és Magyarországon, valamint több külföldi szolgáltatónál is közlekedett. Budapest több ütemben szerzett be Ikarus 415-ös autóbuszt, amelyből egy 1988-as gyártású járművet a BKV muzeális jelleggel felújított, és retró hangulatával a 90-es és kétezres évek eleji budapesti közlekedését idézi.

ZiU–9

A ZiU–9 (oroszul ЗиУ–9) a Szovjetunióban az 1970-es évek elejétől gyártott trolibusz. Az elődje kiváltására tervezett, korszerűbb felépítménnyel és olcsóbb gyártási költséggel rendelkező, de még a korábbi ZiU–5-ös széria elektronikáját magában hordozó trolibusz az 1970-es évek végétől a szovjet nagyvárosok, valamint az egész „keleti blokk” legelterjedtebb trolibusz-típusává vált. A KGST keretein belül olcsón beszerezhető ZiU–9-es trolibuszból a BKV összesen 172 kocsit vásárolt 1975–1982 között. Érdekesség, hogy a különböző években vásárolt ZiU-k enyhén eltérő kivitelűek voltak, ahogy a gyár időközben újításokat vezetett be. A járműveket a kétezres években végül folyamatosan vonták ki, majd 2012. december 31-én ünnepélyes keretek között vett búcsút a város az utolsó ZiU trolibuszoktól. Az 1980-ban gyártott 927-es pályaszámú ZiU–9-es trolibusz korhű állapotával igazi retró hangulatot teremt. A típus híres volt arról, hogy rendkívül gyorsan éri el az engedélyezett 50 km/órás sebességet, ezért azt anno javasolták, hogy mihamarabb foglalják el a kényelmes, vastag szivacsokkal kipárnázott 32 ülőhely egyikét.

UV villamos

A korábbi Stuka becenevű villamosok továbbfejlesztésével a GANZ-gyár mérnökei 1956-ra megalkották a korszak tökéletes városi villamosát. Az FVV 1956 elején 20 darabot rendelt az UV betűjelzéssel ellátott járműből. A név a közhiedelemmel ellentétben egyébként nem az „új villamos” rövidítése, hanem az U típusra utal, a V betű pedig a távvezérlésre, azaz két jármű vezérelhető egy vezetőállásból. A sorozat első kocsiján még két vezetőállás volt, amit később elbontottak, majd a további megrendeléseknél már alapból egy vezetőállással érkezett Budapestre. A villamosok közé többféle pótkocsit kapcsoltak az évek folyamán, amiket egységesíteni is próbáltak. A villamostípus nagyobb korszerűsítés nélkül egészen 2007-ig közlekedett és a TW6000-es (hannoveri), illetve a nagykörúti Combino típusok forgalomba állása után vezették ki fokozatosan. Az utolsó évben már csak Budán, a 47-es villamos vonalán fordult elő. A karácsonyi időszakban ez a típus közlekedik rendszeresen „Fényvillamos”-ként a fővárosiak legnagyobb örömére.

MUV villamos

A BKV-nál 1993-ban húsz UV3 típusú motorkocsi korszerűsítését kezdték el úgy, hogy visszaépítették a második vezetőállást, és fűtést, valamint csillámpadlót, új ülést és fénycsöves világítást szereltek beléjük. Ezek lettek a MUV-ok, vagyis a modernizált UV villamosok. Az eredeti terv szerint ezek hétköznap napközben ikerszerelvényként, este, illetve hétvégén – a kisebb utasforgalmú időszakokban – szólóüzemben jártak volna. A BKV ekkor többfelé tervezett éjszaka közlekedő villamosjáratot is. Az elkészült húsz kocsi 1993-tól 1996-ig a 17-es vonalán járt, majd 1996-tól 2003-ig a 30-ason és az 52-esen. Érdekesség, eredetileg úgy tervezték, hogy két fényszóró legyen rajtuk. Azonban ez nem valósult meg, mert a próba alkalmával látták, hogy nem túl esztétikus, ezért elálltak az ötlettől. Az egyedi és kis szériában elkészült villamostípusnak 2003-ban fővizsgára kellett volna mennie, ami pénzhiány miatt elmaradt, és a kocsik elbontásáról döntöttek. Csak egy jármű menekült meg, mely – felújítása után – retró hangulatával a 90-es és kétezres évek eleji budapesti közlekedést idézi.