Szombattól lezárják a Vezér utca Füredi utca felé vezető oldalát

Budapest, 2022. október 6. – Október 8-ától, szombattól lezárják a zuglói Vezér utca Fogarasi úttól a Füredi utca felé vezető oldalát. Az útpálya lezárásának köszönhetően a felújítási munkák jelentősebb forgalomkorlátozással járó része már novemberre elkészül. Az érintett közösségi közlekedési járatok – a 31-es, a 131-es, a 144-es, a 231-es és a 231B autóbusz, valamint a 82-es és a 82A trolibusz – előreláthatóan három hétig módosított útvonalon járnak.

(A fotó a nyári munkakezdéskor készült)

 

Újabb szakaszába lép a XIV. kerületi útfelújítási projekt, amelynek keretében átépül a Fogarasi út és a Füredi utca közötti, több mint 800 méter hosszú útszakasz, és a lakók, illetve a környéken közlekedők számára is biztonságosabbá válik. A tervezett ütemben halad a szegélyépítés és a parkolók felújítása, a vízvezeték-kiváltás jelentős része pedig már elkészült.

Október 8-ától teljes szélességben lezárják a Vezér utca Füredi utca felé vezető oldalát. Ennek köszönhetően az érintett útszakasz burkolata a tervezettnél előbb, már novemberig teljesen megújul. A Fogarasi út felé továbbra is egy sávon haladhatnak a járművek, és a közösségi közlekedés járművei változatlan útvonalon közlekednek.

A kivitelező szakemberei folyamatosan biztosítják a kereszteződésekben a gyalogosok átjutását, és nem zárják le a Tihany téri kereszteződést, hogy az ott lévő óvoda továbbra is megközelíthető legyen gépjárművel. A munkák újabb ütemének végeztével a Vezér utca Füredi utca felé vezető oldalát teljes szélességben átadják a forgalomnak.

 

Változik az autóbuszok és a trolibuszok útvonala

Az érintett közösségi közlekedési járatok, vagyis a 31-es, a 131-es, a 144-es, a 231-es és a 231B autóbuszok, valamint a 82-es és a 82A trolibuszok módosított útvonalon járnak október 8-ától, szombattól.

• A 31-es autóbusz az Örs vezér tere felé a Fogarasi út és a Füredi utca között a Csertő utcán közlekedik, ezért nem érinti a Fogarasi út megállóhelyet, megáll azonban a 80-as trolibusz Zsálya utca megállójánál.

• A 131-es, a 144-es, a 231-es és a 231B autóbusz az Örs vezér tere felé a Fogarasi út és a Füredi utca között a Csertő utcán közlekedik, ezért nem érinti a Fischer István utca, a Fogarasi út és a Tihamér utca megállóhelyeket, megáll azonban a 80-as trolibusz Zsálya utca és Csertő utca megállóinál.

• A 82-es és a 82A trolibusz az Örs vezér tere felé ugyancsak a Csertő utcán közlekedik a Fogarasi út és a Füredi utca között, ezért nem érinti a Fogarasi út és a Tihamér utca megállóhelyeket, megáll viszont a 80-as trolibusz Vezér utca/Fogarasi út és Csertő utca megállóinál.

 

Biztonságosabb és zöldebb lesz a zuglói útszakasz

A Vezér utca korszerűsítése júliusban kezdődött, és előreláthatóan 2023 tavaszáig tart. A jelenlegi forgalmi sávok közül egy-egy átalakul és új funkciót kap.

 

A beruházás során a BKK:

teljesen megújítja a Vezér utca burkolatát és a Fogarasi úti csomópontot;

kerékpársávot alakít ki, amely közvetlenül csatlakozik a Vezér utca szervizútján 2021-ben kialakított kerékpárosbarát útvonalhoz – ez elősegíti, hogy egyre többen döntsenek a kerékpározás mellett ezen az útvonalon is;

új járdákat épít, taktilis figyelmeztető és tájékoztató burkolattal biztosítja az akadálymentes közlekedést;

korszerűsíti a közvilágítást;

részben újakra cseréli a trolibusz-felsővezetékhálózat oszlopait;

elvégzi a szükséges közműkiváltásokat;

több mint 40 fát, valamint 8300 cserjét ültet el, ezen kívül a zöldfelületet füvesíti.