Elektronikus jegyrendszer – bírósági eljárást indít a BKK

Budapest, 2021. szeptember 13. – A Budapesti Közlekedési Központ 2021. szeptember 10-én nemzetközi választottbírósági eljárást indított a meghiúsult elektronikus jegyrendszer egykori kivitelezője, a német Scheidt & Bachmann (S&B) ellen.

A BKK a bírósági eljárás során érvényesíteni kívánja az S&B-vel szemben azokat a felmerült költségeket és károkat, amelyeket a német cég az elektronikus jegyrendszer projekt (AFC Projekt) megvalósítása kapcsán a BKK-nak okozott.

A két cég között hosszabb ideje fennálló elszámolási vita választottbíróság általi lezárását a társaságok 2014-ben megkötött vállalkozási szerződése teszi lehetővé, amely a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (International Chamber of Commerce - ICC) Nemzetközi Választottbíróságára (International Court of Arbitration) bízta a vita megoldását.

 

Előzmények

Egy – még az előző városvezetés idején lefolytatott – vizsgálat szerint a fővárosi elektronikus jegyrendszer tervezése és lebonyolítása nem volt megfelelő. A Budapesti Közlekedési Központ a vállalkozási szerződést 2018 novemberében felmondta, mert a vállalkozó nem adott át egy szerződésben megkövetelt, a BKK érdekeit védő pénzügyi biztosítékot.

Az AFC Projektre eredetileg a BKK üzleti tervén kívül 54,5 millió euró Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) hitelkeret, és 5,3 milliárd forint fővárosi forrás állt rendelkezésre. Az elektronikus jegyrendszer egykori kivitelezőjével, az S&B-vel kötött eredeti szerződés értéke a kiépítésre 44,4 millió euró – amely későbbi szerződésmódosításokkal 46 millió euróra nőtt –, üzemeltetésre pedig további 14,7 milliárd forint volt. A projekt meghiúsulása miatt a BKK 2018. és 2019. év után 9,238 millió Ft-ot számolt el ráfordításként. A német cég a projekt hét fázisából csupán négyet teljesített, a rendszer soha nem működött.

A BKK 2014-ben indított elektronikus jegyrendszer projektje tehát sikertelenül zárult, amiről a BKK és a Fővárosi Önkormányzat több alkalommal tájékoztatta a közvéleményt. Az ezzel járó kötelezettségeket Budapest új városvezetése és a BKK új menedzsmentje megörökölte, a szerződés lezárásával és elszámolásával kapcsolatos feladatok a mai napig folyamatban vannak.

A perindítással a BKK a 2010-es évekből örökölt problémát kezel. A BKK mostantól a kényelmes és a modern kor elvárásainak megfelelő elektronikus jegyrendszer megtervezésére és bevezetésére tud koncentrálni.