Normafa-járat indul a december 5-6-ai hétvégén

(A XII. kerületi Önkormányzat közleménye)

Az elmúlt hetekben komoly közlekedési és parkolási gondokat okozott a Normafára kiránduló tömeg. Az önkormányzat felhívásai ugyan jelentősen mérsékelték a látogatók számát, de a múlt hétévégén még mindig többen érkeztek a Normafára, mint ahány autó parkolni tudott. Ezért a Hegyvidéki Önkormányzat javaslatára a BKK „Normafa-járatot” indít a héten 212N jelzéssel. A szombaton és vasárnap reggel 9 óra és 15:40 között közlekedő, 20 percenként induló buszjárat a 212-es autóbusz közlekedését sűríti a XII. kerületi szakaszon.

Az önkormányzat által megnyitott és ingyenessé tett Jagelló úti parkoló mellől induló 212N busz a 212-es jelzésű járat útvonalát követi, minden megállóban megáll, visszafelé pedig a Csörsz utca felé közlekedik, majd a BAH csomópont előtt a Jagelló parkolónál fordul vissza újra a Normafa irányába. A járat normál díjszabással vehető igénybe.

Tudjuk, hogy a járvány miatt sokan bizalmatlanok a közösségi közlekedéssel szemben. A 212N járat azok számára nyújthat segítséget, akik mindenképpen a Normafát választják kirándulásuk célpontjaként, de nem terhelnék autójukkal a területet, és azt sem szeretnék, ha visszafordítanák őket a rendőrök, rendészek, vagy órákig kelljen parkolóhelyet keresniük. Az önkormányzat ingyen maszkot biztosít a járat azon utasai számára, akik otthon felejtették a sajátjukat.

A Normafán továbbra is folyamatos a rendészeti, rendőri jelenlét. A parkolóhelyek betelte után a Hegyvidéki Rendészet munkatársai visszafordítják a gépkocsikat, a szabálytalanul, tiltott helyen, zöldfelületeken, a környezetet károsító módon parkolókat pedig megbüntetik.

Ismételten kérjük azokat, akik a Normafát választják szabadidős tevékenységükhöz, minden esetben tartsák egymástól a megfelelő távolságot. Ahol a 1,5-2 méteres távolság nem tartható, mindenképpen viseljenek orrot és szájat eltakaró maszkot!

Köszönjük az együttműködésüket. Vigyázzunk egymásra!