2019. május 11-étől kapható a Dél-Buda Zónabérlet

Budakeszi
Budaörs
Törökbálint
Diósd
Budapest

Számos menetrendi és díjszabási fejlesztés könnyíti meg a Budakeszin, Budaörsön, Diósdon és Törökbálinton élők közlekedését 2019. május 11-étől. Az intézkedéseknek köszönhetően jóval több járat indul – Budakesziről már közvetlenül is – az M4-es metróhoz, könnyebb eljutási lehetőséget biztosítva a fővárosba. Az érintett térségben az eddig használt különböző bérletek mellett bevezetik az új Dél-Buda Zónabérletet, hogy az utasok egyetlen díjtermék megvásárlásával szélesebb körű szolgáltatást vehessenek igénybe.

Főbb változások:

  • A 40E busz Budaörsön módosított útvonalon, sűrűbben közlekedik, és a Szivárvány utcán, a Szabadság úton és a Károly király utcán át éri el az autópályát.
  • A 758-as busz helyett a meghosszabbított 88-as busszal lehet Törökbálintról Diósdon át Budatétény vasútállomáshoz eljutni. A Budaörsi Ipari és Technológiai Parkot a Kelenföld és Törökbálint között közlekedő 88A busz érinti.
  • Az új 188-as busz csúcsidőn kívül teremt közvetlen kapcsolatot a 757-es és 758-as járat helyett Budakeszi, Budaörs és Kelenföld vasútállomás M között.
  • A meghosszabbított útvonalon és sűrűbben közlekedő 188E busz csúcsidőben Budakeszi és Budaörs, illetve Kelenföld vasútállomás M között biztosít új kapcsolatot.
  • Kelenföld vasútállomás (Etele tér)–Diósd, Sashegyi út–Diósd, Búzavirág utca útvonalon 727-es jelzéssel új elővárosi autóbuszjárat indul, amely kiegészíti a 13-as és a 725-ös járatot.

Az új Dél-Buda Zónabérletnek köszönhetően akár egyetlen bérlettel is igénybe vehető lesz valamennyi helyközi (Volánbusz) és környéki (BKK) járat, amelyek a dél-budai agglomeráció települései között is jobb átjárási lehetőséget teremtenek. A 10 kilométeres zónabérlet teljes áron 9580 forintért, 90 százalékos diákkedvezménnyel pedig 960 forintért a jelenleginél szélesebb körű szolgáltatásokat nyújt az utasoknak

Közösségi közlekedési fejlesztések a Dél-Buda Zónabérlet bevezetésével

BUDAKESZI

Kelenföldi kapcsolat

Az új 188E és 188-as jelzésű autóbusz alternatív közvetlen kapcsolatot nyújt Budakeszi és Budapest között. A két járat – elkerülve a Budakeszi úti torlódásokat – átszállási lehetőséget biztosít az M4-es metróra és a vasútra, és a jelenleginél sűrűbben lehet vele eljutni Budaörsre.

Az új 188E autóbusz Kelenföld vasútállomás és Budakeszi, Honfoglalás sétány között csúcsidőben jár. Az autóbuszok Kelenföld és a budaörsi Gimnázium megállóhely között a Sport utcai csomópontig az autópályán haladnak, majd az 1-es számú főút–Gyár utca–Budakeszi, Budaörsi út–útvonalon közlekednek tovább Budakeszi, Honfoglalás sétányig.

A 188E járat reggel kb. 4:40 és 8:40 között, délután kb. 13:15 és 19:45 között jár, időszaktól függően 15, illetve 30 percenként.

Reggel kb. 6:15 és 7:45 között – Budakeszin a Temető utcában tapasztalható torlódások elkerülése érdekében – a 188E járat Kelenföld felé a Szanatórium utca (Vadaspark) megállótól indul és Budakeszin belül a Fő utcán közlekedik. Ebben az időszakban a járatok Budakeszi, TESCO megállóhelyet egyik irányban sem érintik, elősegítve a még gyorsabb haladást Kelenföld felé.

Csúcsidőn kívül és hétvégén 188-as jelzéssel új járat indul, szintén Kelenföld vasútállomás és Budakeszi, Honfoglalás sétány között. Útvonala Kelenföld vasútállomás és a budaörsi Gimnázium megállóhely között a 40-es buszéval azonos, majd tovább halad az 1-es számú főúton, a Gyár utcán és Budakeszi, Budaörsi úton át Budakeszi, Honfoglalás sétányig. Az új buszjárat általánosan 60 percenként indul.

További kapcsolatok a térségben

A 757-758-as elővárosi VOLÁNBUSZ-járat helyett 2019. május 11-étől Budakeszi és Törökbálint, Diósd, illetve Nagytétény között a 188-188E, és az új, Törökbálinttól Diósdon át Budatétényig meghosszabbított útvonalú 88-as járattal lehet közlekedni, budaörsi átszállással.

Budapest-bérletek, környéki jegyek és bérletek használata a Budakeszit érintő járatokon 2019. május 11-étől

Újdonságok:

  • A korábbi 757-758-as elővárosi vonal megszűnik, helyette a 188-as és a 188E vonal érinti a várost, melyekre a BKK által értékesített környéki bérletek, és a VOLÁNBUSZ által kiadott Budapesten kívüli bérletek is érvényesek.
  • Az új Dél-Buda Zónabérlet (10 km) a budakeszi környéki autóbuszok mellett a 781-791-es, a 793-as, 794-es és a 795-ös számú elővárosi vonalon is érvényes (emellett Budaörsön, Diósdon és Törökbálinton is használható az ott meghatározott vonalakon).

Budapest-bérletek érvényességi határai: 22, 22A, 222, 922: Széll Kálmán tér M–Szanatórium utca (Vadaspark).

Környéki helyi bérletek („Budakeszi” felirattal) érvényességi határai:

  • 22: Szanatórium utca (Vadaspark)–Budakeszi, Tesco áruház,
  • 22A, 922: Szanatórium utca (Vadaspark)–Budakeszi, Dózsa György tér,
  • 222: Szanatórium utca (Vadaspark)–Budakeszi, Honfoglalás sétány,
  • 188, 188E: Budakeszi, Honfoglalás sétány [a 188E reggeli indulásainál: Szanatórium utca (Vadaspark)]–¬Farkashegyi repülőtér.

Környéki 5 km-es bérletek („Budakeszi” felirattal) érvényességi határai:

  • 22: Országos Korányi Intézet–Budakeszi, Tesco áruház,
  • 22A, 922: Országos Korányi Intézet–Budakeszi, Dózsa György tér,
  • 222: Országos Korányi Intézet–Budakeszi, Honfoglalás sétány,
  • 188, 188E: Budakeszi, Honfoglalás sétány [a 188E reggeli indulásainál: Szanatórium utca (Vadaspark)]–¬Farkashegyi repülőtér.

Környéki 10 km-es bérletek „Törökbálint” felirattal és Dél-Buda Zónabérletek (10 km) érvényességi határai:

  • 22: Országos Korányi Intézet–Budakeszi, Tesco áruház,
  • 22A, 922: Országos Korányi Intézet –Budakeszi, Dózsa György tér,
  • 222: Országos Korányi Intézet–Budakeszi, Honfoglalás sétány,
  • 188: Budakeszi, Honfoglalás sétány–Rupphegyi út,
  • 188E: Budakeszi, Honfoglalás sétány [a 188E reggeli indulásainál: Szanatórium utca (Vadaspark)]–Sasadi út,
  • 781-791: Országos Korányi Intézet–Vastagtanya,
  • 793-795: Országos Korányi Intézet–Hidegvölgyi erdészlak.

Környéki helyközi vonaljegyek érvényességi határai:

  • 22: Országos Korányi Intézet–Budakeszi, Tesco áruház,
  • 22A, 922: Országos Korányi Intézet –Budakeszi, Dózsa György tér,
  • 222: Országos Korányi Intézet–Budakeszi, Honfoglalás sétány,
  • 188: Budakeszi, Honfoglalás sétány–Rupphegyi út,
  • 188E: Budakeszi, Honfoglalás sétány [a 188E reggeli indulásainál: Szanatórium utca (Vadaspark)]–Sasadi út.

A VOLÁNBUSZ által a Budakeszin, Budaörsön, Diósdon vagy Törökbálinton található megállók közül bármely két megálló között érvényes bérletek (például: Budakeszi, városháza–Budakeszi, Dózsa György tér): a feltüntetett szakaszon közlekedő bármely járaton érvényesek a fenti felsorolásban.

A VOLÁNBUSZ által a 757-758-as vonalra kiadott bérletek a környéki buszjáratokon a rajtuk jelölt megállók között az érvényességi idejük végéig felhasználhatók utazásra.

A vonaljegy, a helyszínen váltott vonaljegy és a 10 darabos gyűjtőjegy használata esetén a Budakeszi településen belüli utazásoknál a 22-es vagy 22A vonalról a 222-es vonalra, illetve a 222-es vonalról a 22-es vagy a 22A vonalra történő egyszeri átszállásra van lehetőség.

BUDAÖRS

A budaörsi járatok fejlesztésének legfőbb célja, hogy csúcsidőszakban az utasok kényelmesebben és gyorsabban érhessék el az M4-es metrót, és az azonos irányba közlekedő járatok összességében a korábbinál egyenletesebben közlekedjenek.

Bővül Budaörs közösségi közlekedési kapcsolata Budakeszi és Diósd felé, és a Budaörsi Ipari és Technológiai Park minden időszakban elérhető lesz.

Sűrűbb gyorsjáratok a metróhoz, egyenletesebb menetrend

Az M4-es metró elindulása óta folyamatosan változó utazási igények kedvezőbb kiszolgálása érdekében a korábbinál sűrűbben, reggel 2-3, délután 3-4 percenként lehet elérni az M4-es metró kelenföldi végállomását és a vonatokat. Ez elsősorban a Budaörs és Kelenföld vasútállomás között az autópályán közlekedő 40E és a 188E gyorsjárat sűrítésének köszönhető.

Mindkét járat a reggeli és a délutáni csúcsidőben is 15 percenként, azaz együttesen 7-8 percenként indul, továbbá a 188E járat a kora reggeli és a kora esti órákban is közlekedik.

A 40E járat útvonala módosul, Budaörsön a Szivárvány utca–Szabadság út–Károly király utca útvonalon éri el az autópályát annak érdekében, hogy még több utas számára biztosítson gyors eljutást az M4-es metróhoz.

A 140-es, a 140A és a 240-es busz együttesen reggel 5-7, délután 7-8 percenként közlekedik Budaörsön át a Széll Kálmán tér, illetve a Móricz Zsigmond körtér felé.

A 40-es, a 40B, az új 88-as és a 88A járat összességében reggel 4, délután 7-8 percenként indul Budaörsön át Kelenföld vasútállomás felé.

A 40E és a 188E busz reggel és délután is együttesen 7-8 percenként közlekedik az autópályán Kelenföld vasútállomás felé.

A menetrendi korrekcióknak köszönhetően a budaörsi lakótelep és az M4-es metró között reggel 2-3, délután 3-4 percenként indulnak autóbuszok.

Jelentősen bővül a Budaörsi Ipari és Technológiai Park elérése

  • Az Ipari Park Gábor Dénes körúti bejárata (IV. kapu) csúcsidőben a Budakesziig meghosszabbított útvonalú 188E, csúcsidőn kívül és hétvégén pedig az új, szintén Kelenföld vasútállomás és Budakeszi között közlekedő 188-as busszal érhető el. Az új járatokkal minden időszakban a korábbinál gyakrabban lehet utazni az Ipari Park és Budaörs, illetve az M4-es metró kelenföldi végállomása között.
  • Az Ipari Park Bánki Donát utcai bejárata (I. kapu) minden időszakban, azaz csúcsidőn kívül és hétvégén is az új 88A busszal érhető el. A járat Kelenföld vasútállomás és Törökbálint, Nyár utca között közlekedik, útvonala a jelenlegi 88-aséval nagyrészt megegyezik, de a Tetra Pak és a Gyár utca között érinti az Ipari park I. kapujánál lévő megállót is. Munkanapokon reggel 20-40, hétvégén reggel és a további időszakokban 60 percenként közlekedik egészen este 20 óráig.
  • Az Ipari Park I. kapujának elérése munkanapokon reggel az M4-es metró felől, délután pedig a metró felé az autópályán át közlekedő 760-as autóbusszal is biztosított, 30 percenként.

Az új 88A és a módosított 760-as járat együtt sokkal sűrűbben biztosítja a Bánki Donát utcai bejárat elérését.

Sűrűbb közvetlen járatok Budakeszi és Diósd felé

Budakeszi és Budaörs között a meghosszabbított útvonalú 188E és az új 188-as busz közlekedik sokkal sűrűbben, mint a megszűnő 757-es, illetve 758-as járatok.

Csúcsidőben a 188E busz sűrűbben, reggel és délután is 15 percenként biztosítja az összeköttetést az M4-es metróval, de a kora reggeli és kora esti időszakban is közlekedik. Így az új 88-as és 88A járattal együtt reggel 20, délután 30 percenként járnak a buszok.

Munkanapokon napközben és hétvégén az új 188-as járat 60 percenként indul, az együttesen 30 percenként közlekedő új 88-as és 88A járaton kívül.

Diósd és Budaörs között a Törökbálinttól Diósdon át Budatétény vasútállomásig a meghosszabbított útvonalú 88-as autóbusszal lehet utazni minden nap.

Csíki-hegyek kiszolgálása

A Csíki-hegyek térségében minden időszakban bővül az M4-es metróval összeköttetést nyújtó járatok száma.

Csúcsidőben a 188E autóbusz reggel és délután is gyakrabban, 15 percenként biztosít kapcsolatot az M4-es metróhoz, és a kora reggeli, esti időszakban is közlekedik – együtt az új 88-as és 88A járattal, reggel 20, délután 30 percenként.

Munkanapokon napközben és hétvégén az új 188-as járat 60 percenként közlekedik, az együttesen 30 percenként induló 88-as és 88A járaton kívül.

Kora reggel és este a 88A és a 188-as járat közlekedik, együttesen 30 percenként.

Több helyen állnak meg a buszok a Budaörsi úton

Madárhegy térségében az elmúlt időszakban létesült új lakóterületek kiszolgálását segíti, hogy a 40-es és 40B járat megáll a Rupphegyi út és a Madárhegy megállókban is.

Az éjszakai hazajutást megkönnyítve, egyben a lakótelepnél lévő áruházak korai munkakezdésének kiszolgálásához igazodva a 972-es és a 972B járat is érinti a Budaörsi lakótelep megállót.

Budapest-bérletek, környéki jegyek és bérletek használata a Budaörsöt érintő járatokon

Újdonságok:

  • A korábbi 757-758-as elővárosi vonal megszűnik, helyette a 88-as, a 88B, a 188-as és a 188E vonal érinti a várost, melyekre a BKK által értékesített környéki bérletek, valamint a VOLÁNBUSZ által kiadott Budapesten kívüli bérletek is érvényesek.
  • Az új Dél-Buda Zónabérlet (10 km) a budaörsi környéki autóbuszok mellett a 755-ös, a 760-as, a 762-es és a 767-es számú elővárosi vonalon is érvényes (emellett Budakeszin, Diósdon és Törökbálinton is használható az ott meghatározott vonalakon). A felsorolt négy elővárosi járaton a „Budaörs” feliratú, környéki 5 km-es bérletek is érvényesek.

Budapest-bérletek érvényességi határai:

  • 40, 40B, 88, 88B (88B csak Törökbálint irányába közlekedik): Kelenföld vasútállomás M–Felsőhatár utca,
  • 40E, 172, 173, 188E, 272: Kelenföld vasútállomás M–Sasadi út,
  • 87, 187: a vonal teljes hossza,
  • 140, 140A: Széll Kálmán tér M–Felsőhatár utca,
  • 140B: nem érvényes a Budapest-bérlet,
  • 188: Kelenföld M–Felsőhatár utca,
  • 240: Móricz Zsigmond körtér M–Felsőhatár utca
  • 287: Budatétény vasútállomás (Campona)–Repülőgépes Szolgálat
  • 940: Móricz Zsigmond körtér M–Felsőhatár utca (a budaörsi végállomástól induló járatokra a Budapest-bérletek végig érvényesek)
  • 972, 972B (972B csak Budapest–Törökbálint irányba közlekedik): Móricz Zsigmond körtér M–Felsőhatár utca

Környéki helyi bérletek („Budaörs” felirattal) érvényességi határai:

  • 40, 40B, 240, 940: Felsőhatár utca–Budaörsi lakótelep,
  • 40E: Csata utca–Budaörsi lakótelep,
  • 87, 187: Budaörsi repülőtér–Kamaraerdő,
  • 88, 88B (88B csak Budapest–Törökbálint irányba közlekedik), 88A, 972, 972B: Felsőhatár utca–Légimentők,
  • 140: Méhecske utca–Felsőhatár utca,
  • 140A: Felsőhatár utca–Budaörsi lakótelep,
  • 140B: Méhecske utca–Budaörsi lakótelep,
  • 172, 173: Budaörs, benzinkút–Méhecske utca,
  • 188: Felsőhatár utca–Gábor Dénes körút,
  • 188E: Lévai utca–Gábor Dénes körút,
  • 272: Budapest-bérlettel együtt Sasadi út–Légimentők szakaszon (vissza irányba nem érvényes), törökbálinti helyi bérlettel együtt Légimentők–Törökbálint vasútállomás szakaszon (vissza irányba nem érvényes),
  • 287: Kamaraerdő–Budaörsi lakótelep.

Környéki 5 km-es bérletek („Budaörs” felirattal) érvényességi határai:

  • 40, 40B, 140A, 240, 940: Rupphegyi út–Budaörsi lakótelep,
  • 40E: Sasadi út–Budaörsi lakótelep,
  • 87: Budaörsi repülőtér–Szép utca,
  • 88, 88A, 88B (88B csak Budapest–Törökbálint irányba közlekedik): Rupphegyi út–Törökbálint, vasútállomás,
  • 140: Rupphegyi út–Raktárváros,
  • 140A: Rupphegyi út–Budaörsi lakótelep,
  • 140B: Raktárváros–Budaörsi lakótelep,
  • 172, 173: Sasadi út–Raktárváros,
  • 187: Budaörsi repülőtér–Kamaraerdő,
  • 188: Rupphegyi út–Gábor Dénes körút,
  • 188E: Sasadi út–Gábor Dénes körút,
  • 272: Sasadi út–Törökbálint vasútállomás,
  • 287: Szép utca–Budaörsi lakótelep,
  • 972, 972B: Rupphegyi út–Törökbálint vasútállomás (972B csak Budapest–Törökbálint irányba közlekedik),
  • 755: Budaörsi lakótelep–Raktárváros,
  • 760: Budapest, Péterhegyi út / Sasadi út–Budaörs, Ipari és Technológiai Park,
  • 762: Budapest, Péterhegyi út / Sasadi út–Budaörs, Tetra Pak,
  • 767: Budapest, Péterhegyi út / Sasadi út–Budaörs, Gyár utca.

Környéki 10 km-es bérletek „Törökbálint” felirattal és Dél-Buda Zónabérletek (10 km) érvényességi határai:

  • 40, 40B, 140A, 240, 940: Rupphegyi út–Budaörsi lakótelep,
  • 40E: Sasadi út–Budaörsi lakótelep,
  • 87: Budaörsi repülőtér–Szép utca,
  • 88, 88B: Rupphegyi út–Szerafin-villa,
  • 88A: Rupphegyi út–Nyár utca,
  • 140: Rupphegyi út–Törökbálint, bevásárlóközpont,
  • 140A: Rupphegyi út–Budaörsi lakótelep,
  • 140B: Törökbálint, bevásárlóközpont–Budaörsi lakótelep,
  • 172, 173: Sasadi út–Törökbálint, Nyár utca,
  • 187: Budaörsi repülőtér–Kamaraerdő,
  • 188: Budakeszi, Honfoglalás sétány–Rupphegyi út,
  • 188E: Budakeszi, Honfoglalás sétány [reggeli indulásoknál: Szanatórium utca (Vadaspark)]–Sasadi út,
  • 272: Sasadi út–Márta utca,
  • 287: Szép utca–Budaörsi lakótelep,
  • 972: Rupphegyi út–Raktárváros,
  • 972B: Rupphegyi út–Törökbálint Márta utca (csak Budapest–Törökbálint irányba közlekedik),
  • 755: Budaörsi lakótelep–Törökbálint, Virágtanya,
  • 760: Budapest, Péterhegyi út / Sasadi út–Budaörs, Ipari és Technológiai Park,
  • 762: Budapest, Péterhegyi út / Sasadi út–Budaörs, Tetra Pak,
  • 767: Budapest, Péterhegyi út / Sasadi út–Budaörs, Gyár utca.

Környéki helyközi vonaljegyek érvényességi határai:

  • 40, 40B, 140A, 240, 940: Rupphegyi út–Budaörsi lakótelep,
  • 40E: Sasadi út–Budaörsi lakótelep,
  • 87: Budaörsi repülőtér–Szép utca,
  • 88, 88B (88B csak Budapest–Törökbálint irányba közlekedik): Rupphegyi út–Szerafin-villa,
  • 88A: Rupphegyi út–Vasút utca (vissza: Kerekdomb utca),
  • 140: Rupphegyi út–Törökbálint, bevásárlóközpont (vissza: Hosszúrét utca),
  • 140A: Rupphegyi út–Budaörsi lakótelep,
  • 140B: Törökbálint, bevásárlóközpont (vissza: Hosszúrét utca)–Budaörsi lakótelep,
  • 172: Sasadi út–Törökbálint, Nyár utca (vissza: Bartók Béla utca),
  • 173: Sasadi út–Bartók Béla utca (vissza: Törökbálint, Nyár utca),
  • 187: Budaörsi repülőtér–Kamaraerdő,
  • 188: Budakeszi, Honfoglalás sétány–Rupphegyi út,
  • 188E: Budakeszi, Honfoglalás sétány [188E reggeli indulásainál: Szanatórium utca (Vadaspark)]–Sasadi út,
  • 272: Sasadi út–Márta utca,
  • 287: Szép utca–Budaörsi lakótelep,
  • 972: Rupphegyi út–Raktárváros,
  • 972B: Rupphegyi út–Törökbálint Márta utca.

A VOLÁNBUSZ által a Budakeszin, Budaörsön, Diósdon vagy Törökbálinton található bármely két megálló között érvényes bérletek (például: Budaörs, Felsőhatár utca – Budaörs, Gyár utca): a feltüntetett szakaszon közlekedő bármely járaton érvényesek a fenti felsorolásban.

A VOLÁNBUSZ által a 757-758-as vonalra kiadott bérletek a környéki buszjáratokon a rajtuk jelölt megállók között az érvényességi idejük végéig felhasználhatók utazásra.

TÖRÖKBÁLINT

Törökbálinton a jelenlegi hálózatot kiegészítve több kisebb változás lép életbe. A Márta utca környékéről minden időszakban átszállás nélkül lehet eljutni Budapestre, miközben a Márta utca és a Tükörhegy térsége éjszaka is elérhetővé válik a fővárosból. Budatétény felé a 88-as járat közlekedik és több járat csúcsidei közlekedési rendje is módosul.

A Márta utca kiszolgálása

A Márta utca környékéről az M4-es metró és Törökbálint központja is közvetlenül elérhetővé válik minden időszakban.

Reggel, délután és este a Bartók Béla utca–Kápolna utca–Diósdi út–Hegyalja utca útvonalon a Márta utcáig meghosszabbított útvonalú 272-es autóbusz biztosítja a városrész kiszolgálását. A járat délután 30 percenként indul és egészen 21 óráig közlekedik.

A Márta utcából hajnaltól estig a Diósdon át Budatétényig meghosszabbított útvonalú 88-as, késő este pedig az új, 60 percenként induló 88A járat jár az M4-es metróhoz és Törökbálint belső területeire.

Változik a menetrend

A 172-es és 173-as járat délután a korábbinál sűrűbben, 15-15 percenként indul. Változik az esti forgalmi rend is, késő este a 173-as helyett a 172-es autóbusz közlekedik.

Csúcsidőben a 142-es busz helyett 140-es jelzéssel indul autóbusz Dióskert érintésével Törökbálint, Sportközpont és a Széll Kálmán tér között, ezáltal Dióskert elérhetősége jelentősen javul.

A 120 percenként induló 972-es autóbusz Törökbálint központjától Tükörhegy érintésével Raktárvárosig jár. A 972B busz Törökbálint központjától a Márta utcáig közlekedik, és szintén 120 percenként jár.

Térségi kapcsolatok

Diósd, Nagytétény és Budatétény felé a jelenleg csak Törökbálint határát érintő 758-as járat helyett a városon át közlekedő, meghosszabbított útvonalú 88-as busz jár. A járat Törökbálint központjától a Márta utca és a Telenor érintése után a jelenlegi 758-as járat útvonalán halad – Diósd, Sashegyi úthoz is betérve – Budatétény vasútállomásig.

Budakeszi elérése a 88-88A és a 188-188E buszokkal lehetséges, budaörsi átszállással.

Budapest-bérletek, környéki jegyek és bérletek használata a Törökbálintot érintő járatokon

Újdonságok:

  • A korábbi 757-758-as elővárosi vonal megszűnik, helyette a 88-as és a 88B vonal érinti a várost, melyekre a BKK által értékesített környéki bérletek és a VOLÁNBUSZ által kiadott Budapesten kívüli bérletek is érvényesek.
  • A „Törökbálint” feliratú környéki 10 km-es bérletek megszűnnek, helyükbe az új Dél-Buda Zónabérlet (10 km) lép. Azok a „Törökbálint” feliratú környéki 10 km-es bérletek, amelyek a rájuk nyomtatott érvényességi idő szerint 2019. május 11-én vagy azt követően is felhasználhatók lennének, Dél-Buda Zónabérletként használhatók, tehát érvényesek maradnak. A Dél-Buda Zónabérlet (10 km) teljes árú (9580 Ft), diákok számára pedig 90%-os kedvezményű (960 Ft) változatban is megvásárolható, mint a környéki 10 km-es bérlet; azonban május 11-étől nemcsak Törökbálint és Budaörs település környéki autóbuszjárataira, hanem a budakeszi és diósdi környéki autóbuszokra, és egyes további (az adott településnél felsorolt) elővárosi járatokra is érvényes.
  • A Dél-Buda Zónabérlet (10 km) a Törökbálinton közlekedő elővárosi vonalak közül a 755-ös vonalon érvényes (Budaörsi lakótelep–Törökbálint, Virágtanya között).
  • A 283-as és a 286-os („Bálint Busz” elnevezésű törökbálinti helyi járat) a „Törökbálint” feliratú környéki helyi bérlettel, a Dél-Buda Zónabérlettel (10 km), és az ezen járatokon rendszeresített helyi menetjeggyel vehető igénybe. A korábban e járatokon rendszeresített helyi bérlet megszűnik, azonban a már megváltott bérletek az érvényességi idejük végéig „Törökbálint” feliratú környéki helyi bérletként használhatók.
  • A Kelenföld vasútállomás M megállóból Budatétény felé induló 88-as járaton a Törökbálint, Zrínyi utca megállóig érvényesített teljes árú környéki helyközi vonaljegy, a helyszínen váltott vonaljegy, a 10 darabos gyűjtőjegy, valamint az átszállójegy Törökbálint, Harangláb megállóhelyen történő (új jegy kezelése nélküli) átszállásra jogosít a 15 percen belül Kelenföld vasútállomás M irányába közlekedő 88-as járatokra.

Budapest-bérletek érvényességi határai:

  • 88, 88A, 88B (88B csak Törökbálint irányába közlekedik): Kelenföld vasútállomás M–Felsőhatár utca,
  • 140, 140A: Széll Kálmán tér M–Felsőhatár utca,
  • 140B: nem érvényes a Budapest-bérlet,
  • 172, 173, 272: Kelenföld vasútállomás M–Sasadi út,
  • 972, 972B: Móricz Zsigmond körtér M–Felsőhatár utca.

Környéki helyi bérletek („Törökbálint” felirattal) érvényességi határai:

  • 88, 88B (88B csak Törökbálint irányába közlekedik): Légimentők–Törökbálint, Telenor,
  • 88A: Légimentők–Törökbálint, Nyár utca (Márta utcai betérés esetén a Márta utca felé is érvényes),
  • 140, 140B: Méhecske utca–Törökbálint, bevásárlóközpont,
  • 172, 173: Méhecske utca–Törökbálint, Nyár utca,
  • 272: Légimentők (vissza: Törökbálint, vasútállomás)–Márta utca,
  • 283, 286 (Bálint Busz törökbálinti helyi járat): a vonal teljes hossza,
  • 972: Légimentők–Raktárváros,
  • 972B: Légimentők–Törökbálint, Márta utca.

Környéki 10 km-es bérletek „Törökbálint” felirattal és Dél-Buda Zónabérletek (10 km) érvényességi határai:

  • 40, 40B, 140A, 240, 940: Rupphegyi út–Budaörsi lakótelep,
  • 40E: Sasadi út–Budaörsi lakótelep,
  • 87: Budaörsi repülőtér–Szép utca,
  • 88, 88B [88B csak Kelenföld M–Budatétény vasútállomás (Campona) irányába közlekedik]: Rupphegyi út–Szerafin-villa,
  • 88A: Rupphegyi út–Nyár utca,
  • 140: Rupphegyi út–Törökbálint, bevásárlóközpont,
  • 140B: Törökbálint, bevásárlóközpont–Budaörsi lakótelep,
  • 172, 173: Sasadi út–Törökbálint, Nyár utca,
  • 187: Budaörsi repülőtér–Kamaraerdő,
  • 188: Budakeszi, Honfoglalás sétány–Rupphegyi út,
  • 188E: Budakeszi, Honfoglalás sétány [188E reggeli indulásainál: Szanatórium utca (Vadaspark)]–Sasadi út,
  • 272: Sasadi út–Márta utca,
  • 287: Szép utca–Budaörsi lakótelep,
  • 972: Rupphegyi út–Raktárváros,
  • 972B (csak Budapest–Törökbálint irányába közlekedik): Rupphegyi út–Törökbálint Márta utca,
  • 755: Budaörsi lakótelep–Törökbálint, Virágtanya,
  • 760: Budapest, Péterhegyi út/Sasadi út–Budaörs, Ipari és Technológiai Park,
  • 762: Budapest, Péterhegyi út/Sasadi út–Budaörs, Tetra Pak,
  • 767: Budapest, Péterhegyi út/Sasadi út–Budaörs, Gyár utca.

Környéki helyközi vonaljegyek érvényességi határai:

  • 40, 40B, 140A, 240, 940: Rupphegyi út–Budaörsi lakótelep,
  • 40E: Sasadi út–Budaörsi lakótelep,
  • 87: Budaörsi repülőtér–Szép utca,
  • 88, 88B: Rupphegyi út–Szerafin-villa,
  • 88A: Rupphegyi út–Vasút utca (vissza: Kerekdomb utca),
  • 140: Rupphegyi út–Törökbálint, bevásárlóközpont (vissza: Hosszúrét utca),
  • 140B: Törökbálint, bevásárlóközpont (vissza: Hosszúrét utca)–Budaörsi lakótelep,
  • 172: Sasadi út–Törökbálint, Nyár utca (vissza: Bartók Béla utca),
  • 173: Sasadi út–Törökbálint, Bartók Béla utca (vissza: Nyár utca),
  • 187: Budaörsi repülőtér–Kamaraerdő,
  • 188: Budakeszi, Honfoglalás sétány–Rupphegyi út,
  • 188E: Budakeszi, Honfoglalás sétány [188E reggeli indulásainál: Szanatórium utca (Vadaspark)]–Sasadi út,
  • 272: Sasadi út–Márta utca,
  • 287: Szép utca–Budaörsi lakótelep,
  • 972: Rupphegyi út–Raktárváros,
  • 972B: Rupphegyi út–Törökbálint Márta utca.

A VOLÁNBUSZ által a Budakeszin, Budaörsön, Diósdon vagy Törökbálinton található bármely két megálló közötti szakaszra kiadott viszonylati bérletek (például: Törökbálint, Raktárváros–Törökbálint, Nyár utca): a feltüntetett szakaszon közlekedő bármely járaton érvényesek a fenti felsorolásban.

A VOLÁNBUSZ által a 757-758-as vonalra kiadott bérletek a környéki buszjáratokon a rajtuk jelölt megállók között érvényességi idejük végéig felhasználhatók utazásra.

DIÓSD

Kelenföld vasútállomás Diósd valamennyi területéről, így Diósdligetről is minden időszakban közvetlenül elérhetővé válik, és a nagytétényi, budatétényi buszok minden időszakban sűrűbben járnak. A VOLÁNBUSZ környéki „kék” és elővárosi járatai Diósdon belül egy bérlettel vehetők igénybe.

Kelenföldi kapcsolat

A 725-ös járat csúcsidőben változatlanul 60 percenként közlekedik, és délutánonként a település központjából a Búzavirág utca felé biztosítja az eljutást.

Csúcsidőben a 60 percenként induló 13-as autóbusszal is elérhetők a Kelenföld vasútállomáshoz közlekedő elővárosi autóbuszjáratok.

Csúcsidőn kívül 727-es jelzéssel új járat indul, amely munkanapokon napközben és este 60 percenként, míg hétvégén reggeltől estig 120 percenként közlekedik a Kelenföld vasútállomás–Diósd, Sashegyi út–Diósd, Búzavirág utca útvonalon.

Nagytétényi és budatétényi kapcsolat

Munkanapokon csúcsidőben a 13-as és az új, Törökbálintról Diósdon át Budatétényig meghosszabbított útvonalú 88-as járattal lehet eljutni Budatétény vasútállomáshoz. A buszok 60-60, együttesen átlagosan 30 percenként indulnak.

Csúcsidőn kívül a 113-as és az új 88-as járattal lehet Budatétény felé utazni, melyek 60-60, azaz közösen 30 percenként indulnak, így a Sashegyi út és Budatétény, vasútállomás között gyakrabban járnak. A Búzavirág utca és Budatétény között a 727-es és a 88-as járattal is lehet utazni, amelyek között az átszállás biztosított.

Térségi kapcsolatok

Törökbálint és Budaörs az új 88-as járattal érhető el, amely a Kelenföld vasútállomás–Budaörs–Törökbálint–Diósd, Sashegyi út–Budatétény vasútállomás útvonalon közlekedik, mindennap 60 percenként.

Budakeszi felé a 88-as és az új 188188E járat igénybe vételével lehet eljutni, budaörsi átszállással.

Budapest-bérletek, környéki jegyek és bérletek használata a Diósdot érintő járatokon

Újdonságok:

  • A korábbi 757-758-as elővárosi vonal megszűnik, helyette a 88-as és a 88B vonal érinti a várost, de ezekre a BKK által értékesített környéki bérletek és a VOLÁNBUSZ által Budapesten kívüli viszonylatra szóló bérletek is érvényesek.
  • Az új Dél-Buda Zónabérlet (10 km) a diósdi környéki autóbuszok mellett a 710-es, a 712-es, a 715-ös, a 720-as, a 722-es, a 725-ös és a 727-es számú elővárosi vonalon is érvényes (emellett Budakeszin, Budaörsön és Törökbálinton is használható az ott meghatározott vonalakon). A felsorolt hét elővárosi járaton a „Diósd” feliratú környéki 5 km-es bérletek is érvényesek, a „Diósd” feliratú környéki helyi bérletek pedig a környéki járatok mellett a 725-ös és a 727-es számú elővárosi vonalakon jogosítanak utazásra.

Budapest-bérletek érvényességi határai:

  • 13, 13A, 113: Budatétény vasútállomás (Campona)–Diósd, Törökbálinti elágazás.

Környéki helyi bérletek („Diósd” felirattal) érvényességi határai:

  • 13: Diósd, Törökbálinti elágazás–Diósd, Búzavirág utca,
  • 13A, 113: Diósd, Törökbálinti elágazás–Diósd, Sashegyi út,
  • 88, 88B: Diósd, Kaktusz utca–Diósd, Törökbálinti elágazás (Diósd, Sashegyi út megálló érintésére is érvényes),
  • 725, 727: a Diósd, Sashegyi út–Katinka utca–Diósd, Kaktusz utca szakaszon található bármely két, diósdi megálló között.

Környéki 5 km-es bérletek („Diósd” felirattal) érvényességi határai:

  • 13: Szerafin-villa–Diósd, Búzavirág utca,
  • 13A, 113: Szerafin-villa–Diósd, Sashegyi út,
  • 88, 88B: Diósd, Kaktusz utca–Szerafin-villa (Diósd, Sashegyi út viszonylatban is érvényes),
  • 710, 712, 715, 720, 722: Diósd, Törökbálinti elágazás–Érd, Muskátli utca,
  • 725, 727: Diósd, Sashegyi út–Katinka utca–Diósd, Kaktusz utca szakaszon található bármely két, diósdi megálló között.

Környéki 10 km-es bérletek „Törökbálint” felirattal és Dél-Buda Zónabérletek (10 km) érvényességi határai:

  • 13: Szerafin-villa–Diósd, Búzavirág utca,
  • 13A, 113: Szerafin-villa–Diósd, Sashegyi út,
  • 88, 88B: Rupphegyi út–Szerafin-villa,
  • 710, 712, 715, 720, 722: Diósd, Törökbálinti elágazás–Érd, Muskátli utca,
  • 725, 727: Diósd, Sashegyi út–Katinka utca–Diósd, Kaktusz utca szakaszon található bármely két, diósdi megálló között.

Környéki helyközi vonaljegyek érvényességi határai:

  • 13: Szerafin-villa–Diósd, Búzavirág utca,
  • 13A, 113: Szerafin-villa–Diósd, Sashegyi út,
  • 88, 88B: Rupphegyi út–Szerafin-villa.

A VOLÁNBUSZ által a Budakeszin, Budaörsön, Diósdon vagy Törökbálinton található bármely két megálló között érvényes bérletek (például: Diósd, Sashegyi út–Diósd, Tátika utca): a feltüntetett szakaszon közlekedő bármely járaton érvényesek a fenti felsorolásban.

A VOLÁNBUSZ által a 757-758-as vonalra kiadott bérletek a környéki buszjáratokon a rajtuk jelölt megállók között érvényességi idejük végéig felhasználhatók utazásra.

BUDAPEST

Budapesten belül elsősorban a XI. és a XXII. kerületben változik a közösségi közlekedés.

XI. kerületi változások

Több helyen állnak meg a buszok a Budaörsi úton

A Madárhegy környékén az elmúlt időszakban létesült új lakóterületek jobb kiszolgálása érdekében a 40-es és 40B járat megáll Rupphegyi út és Madárhegy megállóban is, így a környékről könnyebben elérhető az M4-es metró.

XXII. kerületi változások

Nagytétény és Budatétény

Tovább bővül Nagytétény, Budatétény és a környező települések kapcsolata. Törökbálint és Budaörs az új 88-as járattal érhető el, amely Kelenföld vasútállomás–Budaörs–Törökbálint–Diósd, Sashegyi út–Budatétény vasútállomás útvonalon közlekedik mindennap, 60 percenként.

Munkanap csúcsidőben az új 88-as, a 13-as és a 113A járat 60-60 percenként, együttesen 20 percenként biztosítja a Barackos út jobb megközelíthetőségét. A 13-as busz a jövőben jellemzően csak csúcsidőben az Angeli utca / Nagytétényi út megálló érintésével közlekedik.

Csúcsidőn kívül és hétvégén a 113-as és az új 88-as busz 60-60 percenként, azaz átlagosan 30 percenként jár, biztosítva Budatétény és Diósd, Sashegyi út felé – a 88-as busz Törökbálint és Budaörs felé is – az eljutási lehetőséget. Ezekben az időszakokban Diósd, Búzavirág utca térsége és Budatétény között a 727-es és a 88-as járattal lehet utazni.

Oldalunk tartalma folyamatosan frissül.
Utolsó frissítés: 2019.05.09.


Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.