A Budafoki út felújítása

Fő célkitűzések

A Budafoki út belső szakaszának felújítása – a Bogdánfy út és Szent Gellért tér közötti szakaszon – szerepel a Főváros komplex útfelújítási programjában.

A Budafoki út megújítását célzó döntés-előkészítő tanulmánytervet a Budapesti Közlekedési Központ megbízásából – Újbuda önkormányzatával együttműködve és a lakosság bevonásával (közösségi tervezés alapján) – az Értékterv Kft., a Mobilissimus Kft. és a Mobil City Kft. készíti el.

A tanulmányterv egyik célja azt megvizsgálni, hogy milyen helyszínrajzi és keresztmetszeti átalakítást lehet a Budafoki út Bogdánfy út és Szent Gellért tér közötti szakaszán elvégezni. A tervezők törekednek arra, hogy az érintett terület lakosságának – a Budafoki út vizsgált szakaszát és annak közvetlen környezetét rendszeresen használók – a véleményét is megkérdezzék, hogy aktív közösségi bevonással történjék a felújítás előkészítése.

A tervezés első lépése, hogy az érintettek egy problémafeltáró kérdőív kitöltésével jelezhetik a Budafoki úton észlelt problémákat, illetve a javaslataikat. Ezt követően lehetőségük lesz a tervezők által elvégzett vizsgálatok és az érintettektől összegyűjtött ismeretek alapján kidolgozott műszaki változatok véleményezésére is. Miután kiválasztották a megvalósítandó változatot, egy másik projekt részeként készülnek el az ahhoz szükséges engedélyezési és kiviteli tervek.

Hogyan lehet részt venni a közösségi tervezésben?

A fejlesztési javaslatokat, észrevételeket személyesen, illetve interneten tehetik meg az érdekeltek. A tervezők a papíralapú problémafeltáró kérdőívet a Budafoki út érintett területén valamennyi postaládába eljuttatják. A kitöltött kérdőívet az alábbi helyszíneken kihelyezett gyűjtődobozba lehet leadni:

  • SNK papír-írószer (Budafoki út 7.)
  • Nyakleves (Budafoki út 27.)
  • MiniCopy (Budafoki út 49.)
  • Vásárhelyi Pál Kollégium aulája (Kruspér utca 2.)

Akihez a kérdőív nem jutott el, a fenti helyszíneken nyomtatott formában is megtalálja azokat.

A kérdőív online változata itt érhető el.

Ütemezés

A nyomtatott és az online kérdőív kitöltése 2018. december 23-áig lehetséges.

A beérkezett lakossági vélemények és javaslatok figyelembevételével 2019 első negyedévében elkészülnek a lehetséges változatok vázlattervei, amelyeket a lakosok szintén véleményezhetnek, és a szakemberek ezt követően dolgozzák ki a végleges változat tervét.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.