Szépül a metró, újulnak a villamosvonalak, újjászületik a Lánchíd – Összehangolt forgalmi változások kezdődnek Budapesten

 Budapest, 2022. június 17. – Az iskolaszünet kezdetével több helyen is felújítások kezdődnek a fővárosban, ezért jelentősen változik a megszokott közlekedési rend. Június közepétől az M3-as metró szerelvényei csak az északi szakaszon járnak, a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között metrópótló buszokkal lehet utazni. Változik a 2-es és 2M villamosok közlekedése is, a pályaminőség fenntartása érdekében a villamosok helyett pótlóbuszok közlekednek. A nyári időszakban lezárásra kell készülni a budai alsó rakpart Halász utca és Döbrentei tér közötti szakaszán is. A 2-es villamos vonalán, illetve a Lánchídon zajló munkákat összehangolják, ennek köszönhetően csak egyszeri kellemetlenséget jelentenek a fővárosiak számára. Nem lesz szükség két különböző időpontban forgalomkorlátozásra.

A Fővárosnak, a Budapesti Közlekedési Központnak, illetve szolgáltatóinak legfontosabb célja, hogy élhetőbbé váljon Budapest: egymás után szépülnek meg az M3-as metró állomásai, korszerűbbé válik a világ egyik legszebbjének választott 2-es villamosvonal, illetve közel egy éve zajlik a nemzet egyik szimbólumának, a Lánchídnak a felújítása. Ahogy arról a BKK korábban már beszámolt, a munkák miatt több forgalmi változásra kell készülni az iskolaszünet kezdetén. A legfontosabb tudnivalókat alábbiakban összegzi a társaság.

 

Így jár az M3-as metró június 18-tól

Az M3-as metró szerelvényei június 18-tól, szombattól augusztus közepéig minden nap csak Újpest-központ és a Göncz Árpád városközpont között járnak. A Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között az M3-as pótlóbusszal lehet utazni. Hétköznapokon az M3A sűrítő járat is segíti a közlekedést a Göncz Árpád városközpont és a Határ út között.

A milliók utazását biztosító M3-as metróvonal felújítása évtizedekre garantálja a közösségi közlekedés jó minőségét. Ráadásul a BKK a metrópótlás idején is a legmodernebb buszokat állítja forgalomba: a pótlásban több mint 100 csuklós, akadálymentes, légkondicionált autóbusz vesz részt, amelyek rendkívül sűrűn, csúcsidőszakban 1 percnél is gyakrabban indulnak.

Mivel a Dél-Pestig meghosszabbított útvonalon közlekedő metrópótló buszok megállnak a Nagyvárad téren is, az M30-as állomáspótló járat ebben az időszakban nem közlekedik.

A BKK a felújítás e szakaszában is javasolja a Göncz Árpád városközpont és a Népliget között az 1-es és 1M villamos igénybevételét. Mind az északi, mind a déli városrészekben az alternatív eljutást biztosító járatok a fenti időszakban is változatlanul közlekednek.

A pótlóbuszok gördülékeny közlekedése érdekében – az eddig kijelöltek mellett – az Üllői úton a Nagyvárad tér és a Határ út közötti szakaszon visszaállítják a korábbi autóbuszsávokat, ezért az autóval közlekedőknek megváltozott forgalmi rendre kell készülniük. A kispesti Vak Bottyán utca egy szakaszát lezárják az autóforgalom elől, oda – a célforgalom kivételével – csak a pótló autóbuszok hajthatnak be.

Az M3-as metró nyári közlekedési rendjéről a BKK oldalán érhetők el bővebb információk.

 

Nem jár a 2-es villamos június 20-tól

A 2-es és 2M villamosok vonalán zajló munkák miatt június 20-a és július 17-e között a villamosok helyett a 2-es villamospótló autóbusszal lehet utazni a Közvágóhíd és a Kossuth Lajos tér között. A vonal felújítása azt a célt szolgálja, hogy megőrizzék a pálya jó minőségét. A felújítást a Lánchídon zajló munkákkal is összehangolták, ennek köszönhetően csak egyszeri kellemetlenséget jelent a fővárosiak számára. Nem lesz szükség két különböző időpontban forgalomkorlátozásra.

A buszok könnyebb haladása érdekében a Boráros téren és a Közraktár utcában északi irányban buszsávot alakítanak ki, a belvárosban pedig a torlódások elkerülése érdekében több alternatív útvonalat ajánl a BKK: a nagykörúti 4-es és 6-os villamosokat, a kiskörúti 47-es, 49-es villamosokat, az M1-es, M2-es és M4-es metrókat, valamint a nyári időszakban a Göncz Árpád városközponttól Kőbánya-Kispestig közlekedő M3-as metrópótló buszokat. A villamospótló járat mellett további alternatív eljutást nyújtanak a 15-ös és a 115-ös autóbuszok, amelyekkel a Boráros tértől a belvároson át a Jászai Mari tér környékéig is el lehet jutni.

További információk a BKK oldalán érhetők el.

 

Lezárják a budai alsó rakpart egy szakaszát június 20-án

Június 20-tól, hétfőtől augusztus közepéig ideiglenesen lezárják a közúti forgalom elől a budai alsó rakpartot a Halász utca és a Döbrentei tér között. Erre azért van szükség, mert az állványon veszélyes munkát végző dolgozók, valamint a munkaterület alatt közlekedők biztonságát nem lehet a közúti forgalom fenntartása mellett biztosítani.

Óbuda felől, déli irányba a Halász utcáig haladhatnak a gépjárművel közlekedők. Ott fel kell hajtaniuk a Fő utca irányába, majd a Fő utca–Alagút–Alagút utca–Attila út–Krisztina körút–Szent Gellért rakpart és Műegyetem rakpart útvonalon, vagy a Fő utca–Lánchíd utca–Apród utca–Krisztina körút–Szent Gellért rakpart és Műegyetem rakpart útvonalon haladhatnak.

Északi irányba a Döbrentei térig lehet közlekedni. Onnan az Attila út irányába haladhatnak tovább a gépjárművel közlekedők az Attila út–Alagút utca–Alagút–Fő utca–Jégverem utca–Bem rakpart, vagy az Attila út–Lánchíd utca–Fő utca–Jégverem utca–Bem rakpart útvonalon, és a Halász utcától térhetnek vissza a budai alsó rakpartra. 

A Halász utcai felhajtó szűk kapacitása miatt a Margit hídnál sem lehet lehajtani déli irányba az alsó rakpartra.

A teherforgalomnak az Árpád híd–Hungária-gyűrű–Rákóczi híd útvonalon érdemes közlekednie.

A budai alsó rakpart egy szakaszának lezárásáról a BKK oldalán olvasható bővebb információ.

A nyáron zajló munkákkal kapcsolatban a Budapesti Közlekedési Központ kéri a közlekedők türelmét és megértését.

Megosztás