Megújul a Mester utca egy szakasza, hamarosan indulhat a tervezés

Budapest, 2021. november 10. – A jelenleginél jelentősen zöldebb és élhetőbb lehet a Mester utca belső szakasza a közelgő felújítás után. A Budapesti Közlekedési Központ megindította a közbeszerzési eljárást a Ferenc körút és a Haller utca közötti szakasz felújításának tervezésére. Eredményes eljárás lefolytatása, valamint a forrás biztosítása esetén a tervezés jövőre, a kivitelezés pedig 2023-ban kezdődhet.

Egy közterületi aktivitásokban gazdag, hosszabb távú időtöltésre is alkalmas, klimatikus viszonyoktól védett közterület – ilyen lehet a IX. kerületi Mester utca belső szakasza, ha megvalósulnak az elképzelések. A BKK igazgatósága jóváhagyta a rekonstrukció tervezésére irányuló közbeszerzési eljárást, így az november 10-től elérhető az Európai Unió Hivatalos Lapjában.

A Mester utca a IX. kerület, és egyben a főváros egyik forgalmas sugárirányú útja, amely a Koppány utcától egészen a Nagykörút vonaláig tart. A jelenlegi rekonstrukció során a Ferenc körút és a Haller utca közötti szakasz újulhat meg. A legfőbb szempontok, hogy az utca a felújítás során kerékpáros- és gyalogosbaráttá váljon, illetve a XXI. századi igényeknek és elvárásoknak megfelelő, a jelenleginél jelentősen zöldebb, egyúttal élhetőbb legyen.

A Budapesti Közlekedési Központ 2021 tavaszán indított társadalmi egyeztetést a Mester utca belső szakaszának megújulásáról. A kérdőívet több mint ezren töltötték ki, és csaknem 5600 vélemény, illetve javaslat érkezett a témában. A véleményezők többsége a forgalomcsillapítást, a parkolási problémák megoldását, illetve a villamosközlekedés újragondolását tartja a legfontosabb feladatnak. A társadalmi egyeztetés eredményeiről a BKK oldalán olvasható bővebb leírás.

A fővárosi részvételi költségvetés szintén számol a Mester utca fejlesztésével: az idén első alkalommal megtartott programból 50 millió forintot lehet az utca zöldítésére és kellemesebbé tételére költeni. További részletek a projektről a részvételi költségvetés weboldalán olvashatók.

A Budapesti Közlekedési Központ elkötelezett a fenntarthatóság mellett, ezért a részvételi költségvetési keretből megvalósított elemek a Mester utca felújítása után is megmaradnak a helyszínen.

Megosztás