Ez történt a közösségi közlekedésben októberben

Budapest, 2021. november 12. – A BKK októberben is több döntéssel és akcióval javította a közösségi közlekedés színvonalát és tette élhetőbbé Budapestet. Vadonatúj trolibuszok érkezhetnek, egyre több MOL Bubi biciklit használhatnak a fővárosiak, emellett folyamatosan növelik az utasok biztonságérzetét a BKK járatain.

A fővárosban közlekedők igényeit figyelembe véve a BKK ötven új kerékpárral bővítette a MOL Bubi flottáját októberben, de tervek szerint később még ennél is több vadonatúj biciklivel találkozhatnak majd a budapestiek. A flottabővítés nem véletlen: megújulása óta hatalmas népszerűségnek örvend a közbringaszolgáltatás, tavasz óta sorra dönti a rekordokat. Így volt ez októberben is, ebben a hónapban utaztak egymilliomodik alkalommal az almazöld biciklikkel. A szerencsés felhasználót a BKK egy éves MOL Bubi-bérlettel ajándékozta meg, amit Diószegi Ágnes, a BKK Ügyfélkapcsolati és értékesítési vezérigazgató-helyettese, és Borsi Dávid, a társaság kommunikációs vezetője és szóvivője adott át. Nem csak a szerencsés egymilliomodik utazó, hanem az Országos Mentőszolgálat Közép-Magyarország régióban dolgozó Covid-hős mentősei is kaptak MOL Bubi bérletet, összesen 1600 darabot. A BKK és az OMSZ szorosabbra fűzte kapcsolatát annak érdekében, hogy minél hatékonyabban támogathassák egymás munkáját.

Októberben újabb járatokkal bővült az elsőajtós rend szerint közlekedő autóbuszok listája, ezzel jelentősen javulhat az utasok biztonságérzete, illetve az intézkedésnek köszönhetően jóval könnyebb a jogosulatlanul utazók kiszűrése is.  A 31-es, a 123-as, a 123A, valamint a 44-es és a 45-ös buszokra hétvégente csak az első ajtón lehet felszállni. A 220-as autóbuszokon október 25-től már hétköznap is csak az első ajtó használható felszállásra. A BKK a jövőben több olyan járaton is tervezi bevezetni a felszállási rendet, ahol ez nem okoz fennakadást és a menetidőt sem növeli nagy mértékben.

A közlekedésszervező társaság néhány kiemelt ellenőrzést is tartott különböző járatain, annak érdekében, hogy kiszűrjék a jogosulatlanul utazókat, egyúttal növeljék az ügyfelek komfort- és biztonságérzetét is. Október elején három napon át ellenőrizte az utasokat a BKK és a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága. Az 1-es, a 2-es, a 4-es, a 6-os és a 24-es villamosjáratok, valamint a 72-es, a 80-as és a 83-as trolibuszok, illetve a 9-es és a 99-es autóbuszok vonalát érintették az ellenőrzés során. Október 20-án a BKK a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal kötött stratégiai partnerség keretében ellenőrizte a 4-es és a 6-os villamosok utasait, megállóhelyeit, és azok környékét.

Szintén ebben a hónapban közösen helyezett ki szabályos parkolásra figyelmeztető táblákat a BKK és a Budapest Közút. Ezekre azért van szükség, mert évente több ezer olyan esetet regisztráltak, amikor egy szabálytalanul parkoló autó akadályozta a közösségi közlekedés járatainak haladását. Ezzel nem csak a főváros közlekedésszervezőjének lesz több munkája, hanem az utasok sem tudják időben elérni úti céljukat. Az esetek több mint fele trolibuszvonalakat érint, ugyanis a trolik Budapest szűk utcáin és az áramellátáshoz való kötöttség miatt nehezen kerülik ki a szabálytalanul parkoló gépjárművet. A táblákat a leginkább érintett utcákban helyezték ki: a Nefelejcs utcában, a Dohány utcában és a Wesselényi utcában. A BKK és a Budapest Közút korábban is összefogott már a szabálytalan parkolás megelőzésének érdekében, akkor beton terelőelemeket helyeztek ki a VI. kerületi Szondi utca – Izabella utca csomópontban. A BKK arra kéri az autóval közlekedőket, hogy csak a kijelölt parkolóhelyeket használják.

Ősszel jelentette be a BKK, hogy a fővárosi járműpark 48 vadonatúj trolibusszal egészülhet ki a jövőben. A társaság élne a Solaris-Skoda gyártóval kötött szerződésben foglaltakkal, és megrendelné a járműveket. Ezek közül a tervek szerint 12 darab szóló, illetve 36 darab csuklós trolibusz lenne. A korszerű buszok első darabja várhatóan 2022. negyedik negyedévében érkezne meg. A trolibuszok költségeit a Fővárosi Önkormányzat fedezné, amely mintegy 26,7 millió euró.

Az október 28-án kihirdetett kormányrendelet szerint újra kötelező a maszkviselés a BKK járatain. Az egyre növekvő pozitív esetszám és a súlyosbodó járványhelyzet követeli meg a szigorítást. A már megszokott szabályok szerint november 1-től leszállíthatják, vagy akár 8000 forintos helyszíni pótdíjat is kiszabhatnak a BKK ellenőrei annak az utasnak, aki nem fedi el orrát és száját egyaránt maszkkal. A korlátozás nem csak a járatokon, hanem a megállóhelyeken is érvényben van.

Megosztás