Közlekedési változások a hétvégén az Eucharisztikus Kongresszus miatt

Budapest, 2021. szeptember 10. – Több tízezer embert várnak az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus most hétvégi eseményeire. Szeptember 11-én, szombaton körmenetet tartanak a Kossuth Lajos tér – Akadémia utca – József Attila utca – Andrássy út – Hősök tere útvonalon, a kongresszus záróeseményét pedig szeptember 12-én rendezik meg a Hősök terén. Az érintett területeken jelentős korlátozásokra kell készülni.

 

A BKK arra kéri a rendezvényekre látogatókat, hogy a jelentős közúti lezárásokat és a korlátozott parkolási lehetőségeket figyelembe véve lehetőség szerint közösségi közlekedéssel közelítsék meg a helyszíneket. A BKK bővített szolgáltatással segíti a rendezvényre látogatók közlekedését: a térségét érintő kötöttpályás járatok, így többek között az 1-es villamos, a nagykörúti 4-es, 6-os villamos és az M1-es, az M2-es és az M4-es metrójáratok, valamint az M3-as pótlóbuszok jelentősen sűrűbben indulnak.  

 

A rendezvények megközelítése közösségi közlekedéssel

Az Eucharisztikus körmenetet szeptember 11-én, szombaton este rendezik meg a Kossuth Lajos tér – Akadémia utca – József Attila utca – Andrássy út – Hősök tere útvonalon, az Eucharisztikus Kongresszus záróeseményét pedig szeptember 12-én, vasárnap tartják a Hősök terén.  A BKK kéri a látogatóktól, hogy a közösségi közlekedést válasszák úti céljuk eléréséhez. Ezt segítve szombaton és vasárnap is sűrűbb közlekedést biztosít a BKK elsősorban a rendezvények környékét érintő kötöttpályás vonalakon:

  • a Hungária körúton közlekedő 1-es villamosvonalon,
  • az M2-es és M4-es metróvonalon,
  • a nagykörúti 4-es és 6-os villamosvonalon.

Emellett sűrűbben járnak majd:

  • az M3-as metrópótló buszok a Határ út és a Lehel tér között,
  • valamint a Rákóczi út–Thököly út útvonalon a belváros és Zugló, illetve Újpalota között közlekedő 7E autóbuszok. 

A BKK javasolja az Eucharisztikus Kongresszusra látogatóknak, hogy – lehetőség szerint – jegyüket vagy bérletüket elővételben vagy mobiljegyként váltsák meg. A mobiljegyekről bővebben a bkk.hu/mobiljegy oldalon lehet tájékozódni. A BKK értékesítői hálózata megtekinthető a BKK Pontkeresőjében. A Népligetnél szeptember 11-én és 12-én nyitva tart az aluljáróban található BKK Ügyfélközpont, valamint mobil értékesítési pont üzemel a felszínen, a liget felőli oldalon. Mindkét értékesítőhely 7.00 és 19.00 között fogadja az ügyfeleket.

A kiemelt közlekedési csomópontokban a BKK utaskoordinátorai nyújtanak segítséget a rendezvényre érkezőknek.

Az Eucharisztikus Kongresszusra érkező jelentős számú résztvevő miatt a társaság kéri az autósok figyelmét és türelmét.

 

Közúti közlekedési változások az Eucharisztikus Kongresszus
eseményei miatt

Szeptember 10-én, pénteken 22:00-tól szeptember 13-án hajnalig a már korábban lezárt Hősök tere és Kós Károly sétány mellett lezárják az Andrássy utat az Oktogon és a Dózsa György út között, valamint a Dózsa György utat az Ajtósi Dürer sor és a Podmaniczky utca között.

Szeptember 11-én, szombaton este körmenetet tartanak a Kossuth Lajos tér – Akadémia utca – József Attila utca – Andrássy út – Hősök tere útvonalon, emiatt az érintett útszakaszokon lezárásokra és korlátozásokra kell készülni.

Szeptember 12-től szeptember 13-án hajnalig lezárják a Gundel Károly utat, az Állatkerti körutat és a Hermina utat is.

Szeptember 12-én, vasárnap 6:30-tól 17:30-ig szakaszosan és időszakosan lezárják a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér 2 „E” porta – 4. számú főút – M0 autóút – M3 autópálya bevezető – Kacsóh Pongrác úti felüljáró – Kós Károly sétány – Hősök tere – Andrássy út útvonalat.

 

Közösségi közlekedési változások az Eucharisztikus Kongresszus
eseményeinek előkészítő munkálatai miatt

Szeptember 10-től, péntektől szeptember 12-én, vasárnap hajnalig:

  • A 2-es és a 2M villamosok rövidített útvonalon, a Jászai Mari tér helyett csak a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) megállóig közlekednek.
  • A 15-ös és a 115-ös buszok módosított útvonalon, a Kossuth Lajos tér érintése nélkül a Bajcsy-Zsilinszky úton járnak.
  • A 70-es és a 78-as trolibuszok a Kossuth Lajos térnél a Honvéd utcában kialakított ideiglenes végállomáson állnak meg.

Szeptember 10-én, péntek 22:00-tól szeptember 13-án hajnalig a 105-ös és a 178-as buszok módosított útvonalon, az Andrássy út helyett a Podmaniczky utcán és a Dózsa György úton át közlekednek.

Szeptember 11-én, szombaton a 20E, a 30-as, a 30A és a 230-as buszok módosított útvonalon, az Ajtósi Dürer soron és a Hungária körúton át járnak, a 75-ös trolibusz pedig a Dózsa György út helyett a Hermina úton közlekedik.

 

Közösségi közlekedési változások szeptember 11-én,
szombaton az Eucharisztikus Körmenet miatt

Az Eucharisztikus Körmenet szeptember 11-én, szombaton előreláthatólag 18:45-kor indul a Kossuth Lajos térről, majd az Akadémia utca – József Attila utca – Andrássy út – Hősök tere útvonalon haladnak a résztvevők.

A körmenet idején korlátozzák az áthaladó forgalmat, ezért:

  • Várhatóan 18:30 és 20:30 között lezárják a József Attila utca, az Andrássy út és Bajcsy Zsilinszky út csomópontját. Ebben az időszakban az M3-as metrópótló, a 9-es busz és a 72M trolibusz két szakaszon, az északi végállomások és a Szent István Bazilika, valamint a déli végállomások és az Erzsébet tér között jár. A módosított útvonalon közlekedő 105-ös és 178-as buszok két szakaszon, a Gyöngyösi utca M és a Szent István Bazilika, illetve az Uránia érintésével az Erzsébet tér és a budai végállomások között járnak. A módosított útvonalon közlekedő 15-ös és a 115-ös buszok két szakaszon, Gyöngyösi utca M, illetve a Göncz Árpád városközpont M és a Szent István Bazilika, valamint a Boráros tér H és a Kálvin tér M között járnak.
  • Előreláthatólag 18:30 és 20:30 között lezárják az Andrássy út és a Nagymező utca csomópontját, ebben az időszakban a 70-es és a 78-as trolibuszok az Erzsébet királyné útja, aluljáró, illetve a Keleti pályaudvar M és az Akácfa utca között járnak.
  • Várhatóan 18:50 és 21:00 között lezárják az Nagykörutat az Oktogonnál, a nagykörúti 4-es és 6-os villamosok a Széll Kálmán tér M és az Oktogon M, valamint a Blaha Lujza tér M és a dél-budai végállomások között járnak. A Király utca és a Blaha Lujza tér között a Petőfi híd felőli vágányon – egyvágányú közlekedés mellett – egy szerelvény jár.
  • A 73M trolibusz 19:00-tól nem közlekedik.
  • A 76-os trolibusz 19:00-tól két szakaszon, módosított útvonalon jár a Jászai Mari tér és a Ferdinánd híd (Izabella utca), valamint a Keleti pályaudvar M és a Károly körút (Astoria) M között.
  • Az M1-es földalatti Hősök tere és Bajza utca állomásait az Operatív Törzs döntése alapján lezárhatják.
  • A 72M trolibusz 19:00-tól az Orczy tér és a Dózsa György út M között közlekedik.
  • A 75-ös trolibusz hajnaltól 19:00-ig a Dózsa György út helyett a Hermina úton jár, 19:00-tól a Vágány utca és a Hungária körút érintésével járnak a trolik.

 

 

Közösségi közlekedési változások szeptember 12-én, vasárnap
az Eucharisztikus Kongresszus záróeseménye miatt

Az Eucharisztikus Kongresszus záróeseményét szeptember 12-én, vasárnap rendezik meg a Hősök terén, ezért:

  • A 20E, a 30-as, a 30A és a 230-as buszok módosított útvonalon, a Keleti pályaudvar helyett a Lehel térig járnak.
  • A 72M trolibusz a 75-ös trolival összevonva, az Orczy tér és a Jászai Mari tér között jár.
  • A 70-es és a 73M trolibusz nem közlekedik.
  • A 74-es trolibusz helyett a 74A trolibusz közlekedik a Csáktornya park és a Mexikói út között, de előreláthatólag 16:00-ig a Mexikói út felé a trolik terelve, az Erzsébet királyné útján közlekednek, ahol a belváros felé át lehet szállni az 5-ös buszra.
  • A 76-os trolibusz módosított útvonalon, két szakaszon közlekedik a Jászai Mari tér és a Ferdinánd híd (Izabella uta), valamint a Keleti pályaudvar és a Károly körút (Astoria M) között.
  • Az M1-es földalatti várhatóan 16:00-ig rövidített útvonalon, a Vörösmarty tér és az Oktogon között jár.
  • A 100E és a 200E buszok forgalmát hatósági zárás miatt várhatóan több alkalommal is korlátozzák a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér közelében. A 200E szeptember 12-én, vasárnap napközben nem tér be a Cargo Cityhez. A lezárások a közúti forgalmat is érintik, ezért ezekben az időszakokban érdemes korábban elindulni a repülőtérre.

 

MOL Bubi közbringa állomások használatának korlátozása

Szeptember 11-én, szombaton nem üzemel a Hősök terénél, az Oktogonnál, a Kodály köröndnél, az Andrássy úton a Káldy Gyula utcánál, az Akadémiánál, a Szalay utca és a Falk Miksa utca sarkán, valamint a Bajcsy-Zsilinszky út és Kálmán Imre utca kereszteződésénél található MOL Bubi gyűjtőállomás. Szeptember 12-én, vasárnap nem működnek a Hősök terénél, a Kodály köröndnél és az Akadémiánál található gyűjtőállomások.

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszussal kapcsolatos további közlekedési változásokról és lezárásokról a BKK folyamatosan tájékoztatást ad. A legfrissebb információk a kozut.bkkinfo.hu oldalon olvashatók.

Az utazás megtervezéséhez továbbra is érdemes a megújult, új funkciókkal bővült BKK FUTÁR alkalmazást használni, amely valós idejű járatinformációk alapján számolja ki az optimális útvonalat az úti cél eléréséhez.

Megosztás