Már ötvenezren utaztak CAF-villamossal a 42-es és a 69-es vonalán

Budapest, 2021. augusztus 10. – A Budapesti Közlekedési Központ fejlesztésének köszönhetően a nyár kezdetétől hétvégenként a kispesti 42-es és az újpalotai 69-es villamosokon is találkozhatnak a vállalat ügyfelei a korszerű CAF-szerelvényekkel. Az alacsonypadlós és légkondicionált járműveket már több mint ötvenezren vették igénybe a két vonalon.

Az elmúlt időszak járműbeszerzésének köszönhetően június elejétől a kispesti 42-es, június 19-től pedig a XIV. és a XV. kerületben közlekedő 69-es villamosvonalon is megjelentek hétvégenként, illetve ünnepnapokon a CAF-villamosok.

Első lépésben a 42-es villamosra egy, a 69-esre pedig két modern, légkondicionált, korszerű utastájékoztatással felszerelt, energiahatékony, alacsonypadlós jármű érkezett a hétvégi napokra. Forgalomba állításuk jelentősen megkönnyíti a környéken élők utazását. Az alacsony padlószintnek köszönhetően a babakocsival, illetve nagyobb csomaggal közlekedők, valamint a mozgásukban korlátozott személyek is könnyebben szállhatnak fel a járművekre, a légkondicionált utastér pedig komfortosabbá teszi az utazást a kánikulában. A csendes járművek csökkentik a környék zajterhelését. Eddig ezeken a villamosvonalakon nem közlekedtek ilyen szerelvények.

A járművek az utasforgalmat is regisztrálják. A fejlesztésnek köszönhetően június óta ezen a két vonalon összesen csaknem 50 ezer ügyfél utazhatott CAF-villamosokkal a hétvégi napokon.

A Budapesti Közlekedési Központ a BKV Zrt.-vel együttműködve további vonalakon vizsgálja a CAF-villamosok hétvégi közlekedésének lehetőségét. A tervek szerint szeptembertől – a szükséges infrastrukturális fejlesztések végrehajtása után – a 14-es villamosvonalon is megjelenhetnek a kényelmes, modern szerelvények.

Az alacsonypadlós járművek indulását legkönnyebben a FUTÁR segítségével lehet nyomon követni. A webes felületen, valamint az alkalmazásban is egyszerűen megnézhető, hogy mikor indulnak a CAF-villamosok.

 

Folyamatosan fejlődik a fővárosi járműflotta

A Budapesti Közlekedési Központ elkötelezett a járműpark megújítása mellett. Hogyha rendelkezésre áll az anyagi forrás, további lendületet kaphat a járműfejlesztés annak köszönhetően, hogy a BKK vezérigazgatója, dr. Walter Katalin aláírta a CAF-villamosokat gyártó spanyol vállalattal a szerződésmódosítást. A megállapodás lehetővé teszi, hogy a BKK további egy évig, azaz 2022. május 17-ig – teljesen vagy részlegesen – lehívhassa a még opcióban szereplő 51 járművet. A villamosok típusára nincs megkötés, tetszőlegesen rendelhető hosszú, illetve rövid szerelvény is. A szerződésmódosításról ezen a linken olvasható bővebben.

Megosztás