Kétéves a BKK-mobiljegy – ma már minden tizedik BKK bérletet okostelefonon vásárolnak

Budapest, 2021. június 4. - Egyre népszerűbb a mobiljegy, ma már minden tizedik BKK bérletet telefonon vásárolnak a fővárosban közlekedők. Folyamatosan nő a visszatérő vásárlók aránya is, azaz egyre többen vannak azok, akik végleg lecserélik a papír alapú jegyeket és bérleteket.

Két éve váltották meg az első mobiljegyet Budapesten, amelyből azóta közel 800 ezret vásároltak a fővárosban közlekedők. Bevezetése után alig több mint 9 hónappal a közlekedési mobiljegy forgalma már átlépte a szimbolikusnak számító 1 milliárd forintos összértéket. Az telefonon megvásárolható és használható digitális jegyek és bérletek népszerűsége folyamatosan emelkedett az elmúlt 24 hónapban. Az idei év első hónapjaiban a BKK által értékesített jegyeknek és bérleteknek már több mint 10%-át mobiljegyként vásárolták.

 

Mi történt az elmúlt 2 évben?

A Közlekedési mobiljegy projektet a Budapesti Közlekedési Központ a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-vel együttműködésben indította 2019 nyarán. Bevezetése óta több piaci szereplő is csatlakozott a szolgáltatáshoz, akik elérhetővé tették saját felületeiken a BKK termékeit:

  • 2019. december 2-án a Simple,
  • 2020. május 5-én a VoxPay
  • 2020. október 12-én a K&H, majd
  • 2021. február 23-án a Telenor.

A BKK partnereinek is köszönhetően ma már 175 ezren használják rendszeresen a mobiljegyet utazásuk során. Külön öröm, hogy a visszatérő vásárlók aránya folyamatosan növekszik. A szolgáltatás a kedvező tapasztalatok után számos új jegytípussal bővült az elmúlt két évben. A bérlet típusú termékek közül a legnépszerűbb

Az eseti termékek közül a BKK Budapest 24 órás jegy volt a legnépszerűbb a vásárlók körében.

A Budapesti Közlekedési Központ számára az egyik legfontosabb cél, hogy a fővárosban közlekedők a lehető legkényelmesebben és legbiztonságosabban használhassák a városi utazásokhoz kapcsolódó szolgáltatásokat. A kitűzött cél eléréséhez megkerülhetetlen a digitalizáció erősítése, amelyben fontos szerepe van a két éve indult mobiljegy-projektnek. A társaság célkitűzése, hogy a szolgáltatás továbbfejlődjön és a lehető legtöbb jegy- és bérlettípus elérhetővé váljon online felületeken is.

Megosztás