A BKK elfogadja a vasúti bérleteket a Nyugati pályaudvar lezárása és karbantartása idején

Budapest, 2021. június 19.A Nyugati pályaudvar tetőfelújítása mellett a vasúttársaság június 19-től, szombattól július 17-ig, szombatig kiemelt karbantartásokat végez a pályaudvaron, annak teljes lezárásával. A Nyugati pályaudvarról elterelt vonatok számos budapesti vasútállomásánál a csatlakozó BKK vonalakon, meghatározott járatokon elfogadják a vasúti bérleteket és a nemzetközi jegyeket.

A MÁV-START Zrt. tájékoztatása alapján 2021. június 19-től egy hónapig szünetel a vasúti forgalom a Nyugati pályaudvaron, mert a tetőfelújítás mellett a vasúttársaság kiemelt karbantartásokat végez a pályaudvaron, annak teljes lezárásával.

A Budapesti Közlekedési Központ és a MÁV-START közötti egyeztetéseknek köszönhetően – a korábbi gyakorlatnak megfelelően – a Nyugati pályaudvar vágányzára idején, június 18-án 23 órától július 18-án hajnali 1 óráig a BKK csatlakozó vonalain, meghatározott járatokon elfogadják a vasúti bérleteket és a nemzetközi jegyeket. A BKK az utasforgalomtól függően vizsgálja a járatsűrítés szükségességét.

A BKK az alábbi vonalakon fogadja el a vasúti bérleteket:

 Aquincum vasútállomástól a H5-ös HÉV (Aquincum-Batthyány tér), éjszaka a 923-as autóbusz (Aquincum- Nyugati pályaudvar M);

 Újpest vasúti megállóhelytől az M3-as metró (Újpest-városkapu M - Lehel tér M) és az M3-as, éjszaka a 950-es és a 950A buszok (Újpest-városkapu M - Nyugati pályaudvar M);

 Angyalföld vasútállomástól a 14-es villamos (Angyalföld vasútállomás - Lehet tér M) és az M3-as pótlóbusz (Lehet tér M - Nyugati pályaudvar M), illetve a 30-as, a 30A és a 230 autóbuszok (Angyalföld vasútállomás- Keleti pályaudvar M), éjszaka a 914-es autóbusz (Angyalföld vasútállomás - Nyugati pályaudvar M);

 Rákospalota-Újpest vasútállomástól a 12-es és a 14-es villamosok (Rákospalota-Újpest vasútállomás – Újpest-központ M) tovább az M3-as metró (Újpest-központ M – Lehel tér M) majd az M3-as pótlóbusz (Lehel tér M – Nyugati pályaudvar M), de ezen az útvonalon másik átszállási lehetőség is biztosított a metróra: a 12-es és a 14-es villamosok (Rákospalota-Újpest vasútállomás – Lehet tér M) és az M3-as pótlóbusz (Lehel tér M – Nyugati pályaudvar M). Villamossal indulva a Keleti pályaudvar felé is lehetséges az utazás: a 12-es és a 14-es villamosok (Rákospalota-Újpest vasútállomás – Angyalföld vasútállomás) tovább a 30-as, a 30A és a 230A autóbuszok (Angyalföld vasútállomás- Keleti pályaudvar M).

Éjszaka az alábbi vonalakon lehet utazni: a 950-es és a 950A buszok (Hubay Jenő tér Nyugati pályaudvar M);

 Zugló vasútállomástól az 5-ös, a 7-es, a 7E, a 8E, a 108E, a 110-es, a 110E, a 112-es, a 133E autóbuszok (Zugló vasútállomás - Blaha Lujza tér M), a 72M trolibusz (Zugló vasútállomás – Nyugati pályaudvar M (Podmaniczky utca)), éjszaka pedig a 907-es és a 973-as autóbuszok (Zugló vasútállomás - Blaha Lujza tér M);

 Kőbánya alsó vasútállomástól a 9-es autóbusz (Kőbánya alsó vasútállomás – Deák Ferenc tér M), éjszaka a 909-es autóbusz (Kőbánya alsó vasútállomás – Deák Ferenc tér M);

 valamint Kőbánya-Kispest vasútállomástól munkanapokon az M3-as metró (Kőbánya-Kispest M – Nagyvárad tér M) és az M3-as pótlóbusz (Nagyvárad tér M - Nyugati-pályaudvar M), hétvégén az M3-as pótlóbusz (Kőbánya-Kispest M -Nyugati-pályaudvar M), éjszaka pedig a 200E autóbusz (Kőbánya-Kispest P+R (befelé)/Kőbánya Kispest M (kifelé) – Határ út M) és a 914-es, a 950-es és a 950A buszjáratok (Határ út M – Nyugati pályaudvar M).

Az esztergomi (2-es) , a szobi (70-es), a veresegyházi (71-es), a ceglédi (100, 100a), a szegedi (140-es) és a lajosmizsei (142-es) vonalon utazók alábbi fajta jegyei és bérletei abban az esetben használhatók fel a kijelölt BKK-járatokon, ha az igénybe vett járat kiinduló- vagy célállomása a Nyugati pályaudvar:

•             Tanuló havibérlet

•             30 napos tanuló bérlet

•             Tanuló félhavi bérlet

•             Havibérlet (dolgozó)

•             30 napos bérlet (dolgozó)

•             Félhavi bérlet (dolgozó)

•             Tokod/Annavölgy/Sárisáp/Dág/Csolnok/Máriahalom/Úny/Tinnye – Árpád híd autóbusz állomás közötti VOLÁNBUSZ bérlet

A járat megjelölése nélkül is elfogadott termékek:

•             START Klub Bónusz kártya féléves

•             START Klub Bónusz kártya éves

•             START Klub VIP kártya féléves

•             START Klub VIP kártya éves

•             START Klub Prémium kártya féléves

•             START Klub Prémium kártya éves

•             Vakációbérletek

•             Dunakanyar napijegy

•             Vasúti utazási igazolványok

A fenti termékeken túl a EC vonatok jegyeit is elfogadják, amely vonatok csak Rákospalota-Újpest vasútállomásig közlekednek Szob felől.

A Nyugati pályaudvar és Rákospalota-Újpest vasútállomás között a lezárás ideje alatt félóránként VOLÁNBUSZ pótlóbuszok közlekednek elsősorban a Budapest—Veresegyház—Vác vonali vonatok és szobi vonali, nemzetközi EuroCity járatok menetrendjéhez illeszkedve. A Nyugatinál, a Váci úton a BKK 26-os járatának jelenlegi megállójában lehet felszállni. 3:33 és 23:33 között, óra 3 perckor és 33 perckor indulnak a buszok, ellenkező irányba Rákospalota-Újpest állomás mellől (a 121-es busz végállomásától) 4:20-tól 23:50-ig közlekednek a buszok harminc percenként. Útközben nem állnak meg.

Rákosrendező vasútállomásnál a MOL Bubi is igénybe vehető (a Szegedi út/Dévényi út csomópontban), ahonnan 15-20 perc alatt elérhető a belváros.

A bérletelfogadással érintett BKK szolgáltatások köre és a vágányzárral kapcsolatos minden további információ itt található.

Megosztás