Koronavírus-járvánnyal kapcsolatos változások a közösségi közlekedésben

Március 12.

Az utasok visszajelzéseit támogatva újra a tanszüneti menetrend szerint közlekednek a közösségi közlekedési járatok Budapesten. További részletek itt.

Ideiglenes kerékpársávok kialakításáról döntött a Fővárosi Önkormányzat. Ezzel a lépéssel a fővárosiak munkába járását és a biztonságos közlekedést kívánják segíteni a koronavírus-járvány idején. Elsőként a Bartók Béla út és a Tétényi út kerékpáros átalakítása valósulhat meg, az ezt követő szakaszokat pedig a kivitelezés üteméhez igazítva, a megnyitott szakaszok tanulságait elemezve jelentik be és nyitják meg. További részletek itt.

Szombati menetrenden alapuló, de számos frekventált vonalon annál sűrűbb járatindulást biztosító közlekedési rend lépett életbe. Az új menetrend továbbra is biztosítja a járvány terjedésének megakadályozásához szükséges biztonságos utazási körülményeket. További részletek itt és itt.

Karácsony Gergely Budapest főpolgármesterének döntése alapján a Budapesti Közlekedési Központ járatain is ingyenesen utazhat minden egészségügyi dolgozó a vészhelyzet megszűnéséig. A díjmentes utazásra való jogosultságot többfajta dokumentummal lehet igazolni.

További részletek itt.

A személyes érintkezés minimálisra csökkentése érdekében a Budapesti Közlekedési Központ ideiglenes eljárásrendet vezetett be az Álláskeresők bérletével, valamint a nyugdíjas és a kisgyerekes kedvezmények igénybevételével kapcsolatban. További részletek itt.

Ügyfeleink és munkatársaink egészségének megóvása, a koronavírus terjedésének megelőzése, megfékezése érdekében a járványveszély elmúltáig bezártak a BKK ügyfélközpontjai. Jegyek, bérletek továbbra is vásárolhatók mintegy 370 automatából, kilenc továbbra is nyitva tartó pénztárban, vonaljegyet, gyűjtőjegyet pedig számos viszonteladónál is lehet venni. További részletek itt, a bérletpéztárakban elérhető szolgáltatások, illetve a nyitva tartásuk pedig itt olvashatók.

Jelképes, 100 forintos összegért lehet használni a fővárosi közbringarendszert. Ezzel egyidőben, az egyszerűbb használat érdekében a BKK pilot jelleggel bevezeti az online regisztráció lehetőségét is. További részletek itt.

Átmenetileg az autóbuszokon és a trolibuszokon nem nyitják az első ajtót. A járatokra a második és a harmadik (továbbá csuklós buszok esetében a negyedik) ajtónál lehet felszállni. A buszok első részét kordonnal zárták el, hogy az ajánlott távolság tartható legyen a fertőzésveszély elkerülése érdekében. További részletek itt.

A több ezer fővárosi közösségi közlekedési járművezető védelme érdekében átmenetileg, határozatlan időre felfüggesztették a járatokon a helyszínen váltott vonaljegy-értékesítést. Az intézkedés visszavonásáig az automatákból, a pénztárakban továbbra is lehet jegyet, bérletet vásárolni, ajánljuk továbbá a közlekedési mobiljegy használatát is. További részletek itt.

Átmenetileg, határozatlan időre felfüggesztették a fővárosi közösségi közlekedési járatokon az elsőajtós felszállási rendszert. A rendelkezés a járművek jobb szellőzését segíti, és azt, hogy ne az első ajtónál tömörüljenek az utasok felszálláskor. A közösségi közlekedési szolgáltatók arra biztatják az utasokat, hogy minél gyakrabban nyissák ki a járművek ablakait, mert ez is jelentősen hozzájárul a szellőzéshez. További részletek itt.

Hogyan használjuk a közösségi közlekedést járvány idején?

A koronavírus-járvány idején kiemelten fontos, hogy betartsunk néhány hétköznapinak tűnő tanácsot. A Budapesti Közlekedési Központ összefoglalta a Főpolgármesteri Hivatal, az Egészségügyi Világszervezet, valamint saját javaslatait.

Gyakran ismételt kérdések

Összegyűjtöttük önnek a járvánnyal kapcsolatos közlekedést is érintő legfontosabb információkat. KLIKKELJEN IDE és olvassa a témához kapcsolódó leggyakoribb kérdéseket és az azokra adott válaszokat!

Mobiljegy: biztonságos megoldás a járvány idején

A koronavírus-járvány idején különösen fontos, hogy a napi utazások során a lehető legkevesebbet érintkezzenek egymással fizikailag az utasok és a munkájukat végző járművezetők, jegyellenőrök. A fertőzés terjedését lassíthatja, ha nem a hagyományos módon, azaz ügyfélszolgálaton vásároljuk az utazáshoz szükséges termékeket, hanem mobiljegyet használunk. További részletek itt.

Megosztás