Forgalmi változások

Világháborús bombák hatástalanítása Budafokon: közlekedési változások, útlezárások

Második világháborús bombákat emelnek ki és hatástalanítanak 2019. március 23-án a Duna budafoki szakaszánál, ezért reggel 7 órától kezdődően kiürítik, majd később várhatóan néhány órára lezárják a 6-os főutat a Savoya Park és a budafoki lehajtó között, a Kossuth Lajos utca, a Mária Terézia utca, a Nagytétényi út, a Tóth József utca egy-egy jelentős szakaszát, valamint a Temető utca-Mező utca-Pannónia utca-Promontor utca által határolt területet. Délelőtt 7 órától az érintett területen belül a közösségi közlekedési járatokra csak felszállni lehet, azokról leszállni nem, ezzel is segítve a terület kiürítését. Várhatóan 10 óra után a budafoki buszjáratok a lezárt területet elkerülik, módosított útvonalon közlekednek. Az érintett buszmegállókban a BKK előzetesen tájékoztatást ad a lezárásokról, a terület kiürítését pedig a megállóhelyeken a rendőrség munkatársai is segítik majd. A lezárással kapcsolatos részletes, naprakész információk elérhetők a kormanyhivatal.hu oldalán is.

Március 23-án, szombaton 7 órától kezdődően kiürítik, majd ezután teljesen lezárják mindennemű – közúti, közösségi közlekedési, gyalogos, kerékpáros stb. – a forgalom elől Budafokon

  • a 6-os főutat a Savoya Park és a budafoki lehajtó között,
  • a Kossuth Lajos utcát és a Mária Terézia utcát a Kuruc köztől,
  • a Nagytétényi utat a Háros utcától a Tóth József utcáig,
  • a Tóth József utcát, valamint
  • a Temető utca-Mező utca-Pannónia utca-Promontor utca által határolt területet.

Az érintett területet a lakosságnak és az ott dolgozóknak a a kiürítés idejére el kell hagynia, és csak a hatástalanítás sikeres befejezése után térhetnek vissza. A terület kiürítése miatt délelőtt 7 órától az érintett közösségi közlekedési járatokra – a 33-as, az 58-as, a 114-es, a 133E, a 141-es, a 158-as, a 213-as, a 241-es, a 241A, a 250-es buszra – a lezárt területen belül csak felszállni lehet, azokról leszállni nem.

A terület kiürítése után, a bombák kiemelése és hatástalanítása idején, várhatóan délelőtt 10 órától a felsorolt buszjáratok rövidített vagy módosított útvonalon közlekednek:

  • A Nagytétényi úton közlekedő 33-as, 114-es és 213-as busz a teljes útvonalán, de a Leányka utcai lakótelep és a Háros utca között a lezárt területet elkerülve, az Anna utca-Ady Endre út-Tordai út-Tegzes utca-Kőérberki utca-Háros utca-Nagytétényi út útvonalon közlekedik.
  • A Nagytétényi úton közlekedő 133E csuklós busz a városközpont felől csak a Városház térig, Nagytétény felől pedig Budatétény vasútállomásig (Campona) közlekedik. A Városház tér és a bevásárlóközpont között a – módosított útvonalon haladó – 33-as, 114-es vagy 213-as autóbuszra átszállva lehet utazni. (Déli irányba utazva a Leányka utcai lakótelepnél érdemes átszállni.)
  • Az M4-es metró felől induló 58-as, 141-es és 250-es busz rövidített útvonalon jár: az 58-as Városház térig, a 141-es a Dévény utca vonaláig, a 250-es pedig az Arany János utcai lakóteleptől a Gádor utcán át a Jégmadár utcáig (az 58-as busz végállomásáig).

Budapest, 2019. március 21.

Budapesti Közlekedési Központ

Kategória: Forgalmi változások, Forgalmi változások: gépkocsi közlekedés, Forgalmi változások: gyalogos közlekedés, Forgalmi változások: kerékpáros közlekedés, Forgalmi változások: Tömegközlekedés, Híreink, Közlemények | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.