Híreink

Társadalmi egyeztetés egyes óbudai buszvonalak fejlesztéséről

A Budapesti Közlekedési Központ társadalmi egyeztetésre bocsátja a 260-as és a 923-as busz vonalának módosításával kapcsolatos terveit. A BKK a 260-as busz Kolosy térig történő meghosszabbításával a közvetlen közlekedési kapcsolatokat fejlesztené Óbudán, illetve lehetővé tenné a Bécsi út budai fonódó villamoshálózat által nem érintett szakaszáról egyes III. kerületi alközpontok közvetlen elérését. A 923-as buszjárat útvonala – a III. kerületi önkormányzat kezdeményezésére – Csillaghegyen úgy módosulna, hogy a Czetz János utcában és környezetében élők lakókörülményei kedvezőbbé váljanak.

A budai fonódó villamoshálózat 2016-os átadása óta a 160-as és a 260-as busz az óbudai rendelőintézetig közlekedik. A BKK most a kerületen belüli közvetlen kapcsolatokat tervezi fejleszteni, úgy, hogy a Bécsi út fonódó villamosok által nem érintett szakaszáról a III. kerület egyes alközpontjai közvetlenül is elérhetők legyenek. Annak érdekében, hogy a Bécsi úti megállóhelyekről, valamint az egyre jobban kiépülő Harsánylejtő városrész felől közvetlenül elérhetők legyenek a III. kerület főbb létesítményei, központjai, a 260-as busz vonalát a Vörösvári úton és a Pacsirtamező utcán át egészen a Kolosy térig tervezi meghosszabbítani. A buszjárat részben átvenné a 111-es busz szerepét is, ezért annak menetrendje módosulna. A Pacsirtamező utcában összességében minden napszakban több busz járna.

Ugyanezen javaslat tartalmazza a 923-as éjszakai buszjárat útvonalának módosítását is a III. kerületi önkormányzat kezdeményezésére, annak érdekében, hogy az éjjeli órákban a Czetz János utcában és környezetében élők lakókörülményei kedvezőbbé váljanak. A buszjárat a Czetz János utca helyett új nyomvonalon, a Rákóczi utcában közlekedne.

A közlekedésfejlesztési javaslat a bkk.hu/tarsadalmi-egyeztetes-260-autobusz oldalon érhető el, az érintettek észrevételeit, javaslatait a BKK 2018. november 29-én, csütörtökön éjfélig várja a javaslat oldalán. A beérkezett hozzászólásokat, javaslatokat figyelembe veszik a közlekedési rend véglegesítésekor.

Budapest, 2018. november 15.

Budapesti Közlekedési Központ

Kategória: Híreink, Közlemények | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.