Híreink

Európai Mobilitási Hét 2018 – fókuszban a multimodalitás

Budapest ismét csatlakozik a már tizenhetedik alkalommal, 2018. szeptember 16-22. között megrendezésre kerülő Európai Mobilitási Hét programjaihoz. Az idén a „Mix and Move” mottóval meghirdetett, a környezettudatos közlekedés, és a multimodalitás mellett kampányoló tematikus héten 51  ország több mint 2500 települése közel 600 akcióval vesz részt.

A tematikus hét megnyitójára idén is az autóforgalomtól mentes Andrássy úton megrendezett Családi hétvége nyitányaként került sor.

Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy idén a tavalyi keretösszeget megkétszerezve, összesen 140 millió forint értékben biztosítottak támogatási lehetőséget a programsorozat eseményeihez, ezzel bizonyítva a kormány elhivatottságát a fenntartható közlekedés iránt. A tematikus hét alkalmas arra, hogy felkeltse az igényt a multimodális közlekedés iránt, mondta. Bátorította a résztvevőket, hogy csatlakozzanak ahhoz a közösséghez, amely kombinálja a különböző közlekedési módokat, és tegyenek azért, hogy egyre jobban terjedjen az autómentes közlekedés.

Bagdy Gábor, pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes elmondta, hogy a főváros vezetése számára elsődleges Budapest minél élhetőbbé tétele, ennek érdekében a fővárosban az elmúlt években nagyon sok erőfeszítés történt, fejlesztés valósult meg a közlekedők érdekében, legyen szó akár a gyalogosokról, kerékpárosokról, autósokról, vagy a közösségi közlekedést használókról. Az elvégzett munka eredményességét bizonyítja, hogy idén Budapest már a 34. helyre jött fel az élhető városok listáján.

Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója nyitó beszédében kiemelte az együttműködés fontosságát. Elmondta, hogy a BKK nyitott mindenki felé, aki tenni kíván a közösségi közlekedésért, a fenntartható, élhető városért. A BKK figyelembe veszi valamennyi közlekedő igényeit, a számukra legoptimálisabb megoldásokra törekszik, ennek érdekében folyamatosan fejleszti a járműparkot környezetbarát, alacsonypadlós, korszerű járművekkel, mint a CAF villamosok és a Skoda-Solaris trolibuszok, melyeknek a beszerzése 2019-ben is folytatódik.

Az Európai Mobilitási Hét idén a rendelkezésre álló sokféle közlekedési módozatok felfedezésére és ezek helyes arányú használatára bátorít. Sok közlekedő ösztönösen, megszokásból választja ugyanazt a közlekedési módot utazásaik során, anélkül, hogy megvizsgálnák az adott utazás igényeit. A multimodális közlekedési hozzáállás a napi utazás átgondolását jelenti, valamint kipróbálási hajlandóságot a helyváltoztatás új formái kapcsán. A multimodális megközelítés nemcsak egészségügyi előnyökkel jár, hanem jelentős megtakarításokat is eredményezhet, különösen a napközbeni rövid utazásokba beiktatva néhány olyan fenntartható közlekedési módot, mint a gyaloglás vagy a kerékpározás.

Magyarország idén 269 résztvevő helyhatósággal képviselteti magát az Európai Mobilitási Hét programjainak lebonyolítói között. Hazánk ezzel – ahogy az elmúlt években is – a harmadik helyen végez az összesen ötvenegy ország versenyében.

A 2002 óta minden szeptemberben megrendezett Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap egyre több emberhez juttatja el a környezetbarát közlekedés üzenetét.

Innovációs és Technológiai Minisztérium

Budapest Főváros Önkormányzata Kommunikációs Igazgatóság

Budapesti Közlekedési Központ

Kategória: Híreink, Közlemények | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.