Forgalmi változások

Módosított útvonalon jár a 34-es, a 134-es és a 923-as autóbusz útfelújítás miatt 2018. június 4-étől várhatóan 2018. augusztus elejéig

A 34-es, a 134-es és a 923-as autóbusz 2018. június 4-én (hétfőn) az első járatindulástól várhatóan 2018. augusztus elejéig módosított útvonalon közlekedik, mert a III. kerületi Czetz János köz, majd a Czetz János utca burkolatát felújítják.

A munkák első ütemében a Czetz János közben, a Szentendrei úttól az Attila utcáig zajlanak a munkálatok teljes útlezárás mellett. Ezt követően a Czetz János utca felújítása az előzetes tervek szerint három ütemben valósul meg: a Czetz János köztől a Pozsonyi utcáig; a Pozsonyi utcától a Tegez utcáig és a Tegez utcától a Mátyás király utcáig lesz ütemezetten teljesen lezárva az érintett útszakasz.

A 34-es autóbusz a Lehel tér M felé az Emőd utcáig változatlan, majd a Keve utca–Monostori út–Szentendrei út módosított útvonalon halad, és nem érinti a Dósa utca és a Czetz János köz megállót. Az autóbuszok ideiglenesen a Keve utcában az Emőd utca kereszteződése után; valamint a Monostori úton a Dósa utca kereszteződés után és a Szentendrei út kereszteződése előtt állnak meg.

A 134-es autóbusz a Békásmegyer, Újmegyeri tér felé a Szentendrei útig változatlan, majd a Rákóczi utca–Batthyány utca módosított útvonalon halad, és nem érinti a Czetz János köz, az Attila utca, a Huba utca, a Hunyadi utca és a Bercsényi utca megállót. Az autóbuszok ideiglenesen a Rákóczi utcában a Czetz János köz kereszteződése előtt és a Csillagvár Bevásárlóközpont előtt; valamint a Batthyány utában a Széchenyi utca kereszteződés előtt, a kanyarodó sávban állnak meg.

A 134-es autóbusz a Szentlélek tér H felé a Mátyás király útig változatlan, majd a Rákóczi utca módosított útvonalon halad, és nem érinti a Bercsényi utca, a Hunyadi utca, a Huba utca, az Attila utca és a Czetz János köz megállót. Az autóbuszok ideiglenesen a Rákóczi utcában a Mátyás király út kereszteződése után 50 méterrel és az Attila utca kereszteződése előtt, valamint a 923-as autóbusz Czetz János köz megállójában állnak meg.

A 923-as autóbusz 2018. június 4-éről 5-ére (hétfőről keddre) virradó éjszakától Békásmegyer H felé a Szentendrei útig változatlan, majd a Rákóczi utca–Batthyány utca–Széchenyi utca–Bercsényi utca–Mátyás király út módosított útvonalon halad, és nem érinti a Czetz János köz, az Attila utca, a Huba utca, a Hunyadi utca és a Bercsényi utca megállót. Az autóbuszok ideiglenesen a Rákóczi utcában a Czetz János köz kereszteződése előtt és a Csillagvár Bevásárlóközpont előtt; a Batthyány utában a Széchenyi utca kereszteződés előtt, a kanyarodó sávban, valamint a Bercsényi utcában a Mátyás király utca kereszteződése előtt állnak meg.

Közlekedési változásokról percről percre – mobilalkalmazáson és webes utazástervezőn is!

A BKK mind a közösségi közlekedési változásokról és a kedvencnek jelölt járatokról, mind a közúti fennakadásokról folyamatosan frissülő információkat nyújt a honlapján, vagy okostelefonokra letölthető mobilalkalmazáson keresztül. A közösségi közlekedési változásokról személyre szabott információk érhetők el a BKK Info oldalán, a www.bkkinfo.hu címen, vagy a BKK Info mobilalkalmazásban. A járatfigyelő funkcióra feliratkozók a tetszőlegesen kiválasztott járatokról az összes információt azonnal megkapják akár e-mailen is. A Budapesti Közlekedési Központ webes, illetve iOS, Android és Windows mobilfelületen is elérhető utazástervezőjével pedig a FUTÁR valós idejű adatai alapján tervezheti meg utazását a BKK honlapján, a futar.bkk.hu címen, vagy FUTÁR mobilalkalmazás segítségével, amely a járatok valós helyzetének térképes nyomon követésére is alkalmas. Indulás előtt érdemes tájékozódni a pillanatnyi közlekedési lehetőségekről és a tervezett változtatásokról is. A kozut.bkkinfo.hu oldalon valós idejű közúti közlekedési információk érhetőek el. A fővárosban közlekedő autósok interaktív online térkép segítségével tájékozódhatnak arról, hogy hol milyen fennakadásokra kell számítaniuk. Az előre tervezett forgalomkorlátozások már napokkal az életbe lépésük előtt elérhetők a webes felületen.

 

Kategória: Forgalmi változások, Forgalmi változások: gépkocsi közlekedés, Forgalmi változások: Tömegközlekedés | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.