Forgalmi változások

Villamospálya-felújítás lesz a Nagykörúton az Oktogon és a Harminckettesek tere között a nyári szünet alatt

2018. június 16-tól, az iskolai szünet ideje alatt – azaz a kisebb forgalmú, nyári időszakban – halaszthatatlan pályafelújítási munkákat végeznek a Nagykörúton az Oktogon és a Harminckettesek tere között. A rekonstrukció miatt a nagykörúti 4-es és 6-os villamos két szakaszon, a Széll Kálmán tér M végállomástól az Oktogon M megállóhelyig, a dél-budai végállomásától pedig a Harminckettesek teréig közlekedik. Az Oktogon M és a Corvin-negyed M között pótlóbusz viszi majd az utasokat. A napi több százezer utast szállító, sűrű követésű 4-es és 6-os villamos vonalán közlekedő járművek jelentős terhelést jelentenek a vasúti pályára, a felújítás során azonban a korábbinál korszerűbb felépítményű pályát építenek, amely a későbbiekben szükségessé váló karbantartási munkát a mostaninál gyorsabbá, egyszerűbbé teszi.

Ugyanebben az időszakban a nagykörúti villamosvonal több más pontján is rövidebb ideig tartó felújítási munkákra kerül majd sor. Az Oktogon és a Harminckettesek tere közötti szakaszon a kilencvenes évek közepén történt utoljára nagyobb felújítás, azóta kisebb, a forgalombiztonság fenntartásához elengedhetetlenül szükséges javításokat végeztek csak el. A nyári felújítás idején több mint 3200 méter hosszon építik át a villamospályát, valamint több, a vonal fenntartásához szükséges beavatkozást is elvégeznek.

A június közepén kezdődő rekonstrukció idején a pótlóbusz útvonalán buszsávot alakítanak ki, a közúti forgalom számára pedig irányonként egy-egy sáv áll majd rendelkezésre.

A közlekedési változásokról a BKK hamarosan részletes tájékoztatást ad.

Budapest, 2018. május 28.

Budapesti Közlekedési Központ

Kategória: Forgalmi változások, Forgalmi változások: gépkocsi közlekedés, Forgalmi változások: gyalogos közlekedés, Forgalmi változások: kerékpáros közlekedés, Forgalmi változások: Tömegközlekedés, Híreink, Közlemények | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.