Forgalmi változások: gépkocsi közlekedés

Június 4-én forgalomkorlátozásokra kell számítani demonstráció miatt

2017. június 4-én, vasárnap 15:30-tól várhatóan 19 óráig demonstrációt tartanak, ezért számos közösségi közlekedési járat közlekedése változik. A demonstrálók 15:30-kor gyülekeznek a Regnum Marianum keresztnél (az Ötvenhatosok tere és a Damjanich utca torkolatánál), majd megemlékezést követően, várhatóan 16 órától, az 56-osok tere – Dózsa György út – Dózsa György út – Thököly út – Thököly út – Stefánia út útvonalon vonulnak, várhatóan 19 óráig. A vonulás ideje alatt lezárják az érintett útszakaszokat.

16:30 és 17 óra között

Dózsa György út (Hősök tere – Benczúr utca között)

A Puskás Ferenc Stadion M felé közlekedő 75-ös trolibusz a Dózsa György út – Gundel Károly út – Állatkerti körút – Hermina út – Ajtósi Dürer sor –Stefánia út terelt útvonal után ismét az eredeti vonalán jár, nem érinti a Hősök tere M, a Benczúr utca, a Damjanich utca / Dózsa György út, az Ötvenhatosok tere és a Zichy Géza utca megállókat.

A trolibuszra az alábbi ideiglenes megállókban lehet felszállni:

–          Gundel Károly út (Hősök tere M): ideiglenes megállóhely a Gundel Károly úton

–          Állatkert: a 72-es trolibusz megállóhelye

–          Széchenyi fürdő M: a 72-es trolibusz megállóhelye

–          Kós Károly sétány: a 72-es trolibusz megállóhelye

–          Bethesda utca: a 72-es trolibusz megállóhelye

–          Közlekedési Múzeum: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelye

–          Vakok Intézete: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelye

–          Stefánia út: ideiglenes megállóhely a Stefánia úton, az Ajtósi Dürer sor után

 

A Káposztásmegyer felé közlekedő 20E autóbusz a Dózsa György útig eredeti vonalán, majd az Ajtósi Dürer sor – Hungária körút –Reitter Ferenc utca terelt útvonal után ismét az eredeti vonalán jár, nem érinti a Hősök tere M és a Vágány utca / Róbert Károly körút megállót.

Az autóbuszra az alábbi ideiglenes megállókban lehet felszállni:

–          Ötvenhatosok tere: a 30-as, a 30A és a 230-as autóbuszok megállóhelye

–          Kacsóh Pongrác út: a 901-es autóbusz megállóhelye

–          Vágány utca / Róbert Károly körút: a 32-es autóbusz megállóhelye

A Keleti pályaudvar M felé közlekedő 20E autóbusz a Szent László út – Vágány utca – Hungária körút – Ajtósi Dürer sor – Dózsa György út terelt útvonal után ismét az eredeti vonalán jár, nem érinti a Hősök tere M megállót. Az autóbuszra az alábbi ideiglenes megállókban lehet felszállni:

–          Kacsóh Pongrác út: a 901-es autóbusz megállóhelye

–          Ötvenhatosok tere: a 79-es trolibusz megállóhelye

A Káposztásmegyer felé közlekedő 30-as, 30A és 230-as autóbusz az Ajtósi Dürer sorig eredeti vonalán, majd az Ajtósi Dürer sor – Hermina út – Állatkerti körút – Hősök tere – Dózsa György út terelt útvonal után ismét az eredeti vonalán jár, nem érinti a Damjanich utca / Dózsa György út megállót.

Az autóbuszokra az alábbi ideiglenes megállókban lehet felszállni:

–          Zichy Géza utca: a 74-es és a 75-ös trolibusz megállóhelye

–          Vakok Intézete: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelye

–          Közlekedési Múzeum: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelye

–          Bethesda utca: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelye

–          Széchenyi fürdő M: a 72-es trolibusz megállóhelye

–          Állatkert: a 72-es trolibusz megállóhelye

A Keleti pályaudvar M felé közlekedő 30-as, 30A és 230-as autóbusz a Gundel Károly útig eredeti vonalán, majd a Gundel Károly út – Állatkerti körút – Hermina út – Ajtósi Dürer sor – Dózsa György út  terelt útvonal után ismét az eredeti vonalán jár, nem érinti a Hősök tere M, a Benczúr utca, a Damjanich utca / Dózsa György út és a Dembinszky utca megállókat.

Az autóbuszokra az alábbi ideiglenes megállókban lehet felszállni:

–          Gundel Károly út (Hősök tere M): ideiglenes megállóhelye a Szépművészeti Múzeum mögött

–          Állatkert: a 72-es trolibusz megállóhelye

–          Széchenyi fürdő M: a 72-es trolibusz megállóhelye

–          Kós Károly sétány: a 72-es trolibusz megállóhelye

–          Bethesda utca: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelye

–           Közlekedési Múzeum: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelye

–          Vakok Intézete: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelye

–          Zichy Géza utca: a 74-es és a 75-ös trolibusz megállóhelye

17:30 és 18 óra között

Thököly út (Dózsa György út – Stefánia út között)

A budai végállomások felé közlekedő 5-ös, 7-es, 7E, 8E, 110-es, 112-es és 133E autóbusz a Thököly út – Hermina út – Ajtósi Dürer sor – Dózsa György út – Thököly út terelt útvonal után ismét az eredeti vonalán jár, nem érinti az alábbi megállókat:

–          Stefánia út /Thököly út (5-ös, 7-es, 110-es és 112-es autóbusz nem érinti)

–          Cházár András utca (5-ös, 7-es, 110-es és 112-es autóbusz nem érinti)

–          Reiner Frigyes park (5-ös, 7-es, 110-es, 112-es és 133E autóbusz nem érinti)

Az 5-ös, a 7-es, a 110-es, a 112-es és a 133E autóbuszokra az alábbi ideiglenes megállókban lehet felszállni:

–          Vakok Intézete: a 74-es trolibusz megállóhelye

–          Zichy Géza utca: a 74-es és a 75-ös trolibusz megállóhelye

–          Ötvenhatosok tere: a 79-es trolibusz, a 30-as, a 30A és a 230-as autóbusz megállóhelye

–          Reiner Frigyes park: a 30-as autóbusz megállóhelye

A pesti végállomások felé közlekedő 5-ös, 7-es, 7E, 8E, 110-es, 112-es és 133E autóbusz a Thököly út – Dózsa György út – Ajtósi Dürer sor – Hermina út – Thököly út terelt útvonal után ismét az eredeti vonalán jár, nem érinti az alábbi megállókat:

–          Cházár András utca (5-ös, 7-es, 110-es és 112-es autóbusz nem érinti)

–          Stefánia út /Thököly út (5-ös, 7-es, 110-es és 112-es autóbusz nem érinti)

Az 5-ös, a 7-es, a 110-es és a 112-es autóbuszokra az alábbi ideiglenes megállókban lehet felszállni:

–          Ötvenhatosok tere: a 30-as, a 30A és a 230 autóbusz megállóhelye

–          Zichy Géza utca: a 74-es és a 75-ös trolibusz megállóhelye

–          Vakok Intézete: a 72-es trolibusz megállóhelye

18.15 – 18.45 óra között

Stefánia út (Thököly út – Egressy út között)

A Puskás Ferenc Stadion felé közlekedő 75-ös trolibusz a Stefánia út/Thököly út kereszteződéséig az eredeti vonalán, majd a Thököly út – Hungária körút – Egressy út – Stefánia út terelt útvonal után ismét az eredeti vonalán jár, nem érinti a Stefánia út /Thököly út és az Egressy út /Stefánia út megállókat.

A trolibuszra az alábbi ideiglenes megállókban lehet felszállni:

–          Stefánia út /Thököly út: a 7-es, a 110-es és a 112-es autóbusz megállóhelye

–          Stefánia út: a 77-es trolibusz megállóhelye

A Jászai Mari tér felé közlekedő 75-ös trolibusz a Stefánia út – Egressy út – Hungária körút – Thököly út – Stefánia út terelt útvonal után ismét az eredeti vonalán jár, nem érinti az Egressy út /Stefánia út megállót. A trolibuszra az alábbi ideiglenes megállóban lehet felszállni:

–          Egressy út: a 77-es trolibusz megállóhelye

Közlekedési változásokról percről percre – mobilalkalmazáson és webes utazástervezőn is!

A BKK mind a közösségi közlekedési változásokról és a kedvencnek jelölt járatokról, mind a közúti fennakadásokról folyamatosan frissülő információkat nyújt a honlapján, vagy okostelefonokra letölthető mobilalkalmazáson keresztül.

A közösségi közlekedési változásokról személyre szabott információk érhetők el a BKK Info oldalán, a www.bkkinfo.hu címen, vagy a BKK Info mobilalkalmazásban. A járatfigyelő funkcióra feliratkozók a tetszőlegesen kiválasztott járatokról az összes információt azonnal megkapják akár e-mailen is. A Budapesti Közlekedési Központ webes, illetve iOS, Android és Windows mobilfelületen is elérhető utazástervezőjével pedig a FUTÁR valós idejű adatai alapján tervezheti meg utazását a BKK honlapján, a futar.bkk.hu címen, vagy FUTÁR mobilalkalmazás segítségével, amely a járatok valós helyzetének térképes nyomon követésére is alkalmas. Indulás előtt érdemes tájékozódni a pillanatnyi közlekedési lehetőségekről és a tervezett változtatásokról is. Az előre tervezett forgalomkorlátozások már napokkal az életbe lépésük előtt elérhetők a webes felületen.

kozut.bkkinfo.hu oldalon valós idejű közúti közlekedési információk érhetőek el. A fővárosban közlekedő autósok interaktív online térkép segítségével tájékozódhatnak arról, hogy hol milyen fennakadásokra kell számítaniuk.

 

Kategória: Forgalmi változások: gépkocsi közlekedés, Forgalmi változások: Tömegközlekedés | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.