Forgalmi változások: gépkocsi közlekedés

Forgalomkorlátozások a belvárosban a Wizz Air Budapest félmaraton miatt szeptember 11-én délelőtt

2016. szeptember 11-én (vasárnap) délelőtt félmaratoni futóversenyt rendeznek Budapesten a Városliget, az Andrássy út–József Attila utca–Széchenyi tér–Lánchíd útvonal, a budai alsó rakpart, a pesti alsó rakpart, az Attila út, a Lánchíd és a Szabadság híd, a Nyugati téri felüljáró, valamint a Váci út, a Bajcsy-Zsilinszky út és a Dózsa György út egy-egy részének szakaszos lezárásával. A BKK kéri a fővárosban közlekedőket, hogy aki teheti, úti célja megközelítéséhez válassza a kötöttpályás közösségi közlekedési eszközöket, elsősorban a metró- és a villamosvonalakat. A futóverseny rajthelye, a Városliget kényelmesebb megközelítése érdekében a reggeli órákban az M1-es metró – ha szükséges – a megszokottnál sűrűbben közlekedik. A forgalomkorlátozások miatt számos közösségi közlekedési járat forgalma módosul, ezért a BKK kéri az utasokat, hogy indulás előtt tájékozódjanak az eljutási lehetőségekről a BKK honlapján, a BKK FUTÁR vagy a BKK INFO alkalmazásban.

Közúti forgalomkorlátozások

A szeptember 11-i (vasárnapi) félmaratoni futóverseny miatt lezárják a közúti forgalom elől az alábbi fővárosi útszakaszokat:

  • a Pesti alsó rakpartot teljes hosszában 7:00 és 11:20 között,
  • a Budai alsó rakpartot a Margit híd és a Rákóczi híd között 8:00 és 10:00 között,
  • a Hősök terét 8:50 és 12:00 között,
  • az Andrássy út–József Attila utca–Széchenyi István tér–Lánchíd útszakaszt 8:50 és 9:50 között,
  • az Attila utat 9:15 és 10:05 között,
  • a Szabadság hidat és a Közraktár utcai lehajtót 9:30 és 11:00 között,
  • a Bajcsy-Zsilinszky utat, a Nyugati téri felüljárót és a Váci utat a Ferdinánd hídig 9:50 és 11:30 között, valamint
  • a Dózsa György utat a Lehel utca és a Hősök tere között 9:55 és 11:50 között.

A félmaratoni futóversenyről bővebb információ az esemény weboldalán olvasható: http://www.futanet.hu/cikk/31-wizz-air-felmaraton-2016

Változások a közösségi közlekedésben

M1-es metró

Az M1-es metró a futóverseny rajthelye, a Városliget kényelmesebb és gyorsabb megközelítése érdekében a reggeli és délelőtti órákban, ha az utasforgalom indokolja, a megszokottnál sűrűbben indul.

2-es villamos

A 2-es villamos várhatóan 9:40 és 11:20 között két szakaszon, megosztva közlekedik:

  • A Közvágóhíd H végállomástól a Boráros tér H megállóhelyig,
  • a Jászai Mari tér végállomástól a Széchenyi István térig.

4-es és 6-os villamos

A 4-es és a 6-os villamos várhatóan 9:05 és 9:35 között három szakaszon, megosztva közlekedik:

  • A dél-budai végállomásától a Blaha Lujza tér M megállóhelyig;
  • a Blaha Lujza tér M és a Király utca/Erzsébet körút megállóhely között egy villamosszerelvény ingázik, azaz közlekedik oda-vissza;
  • a Széll Kálmán tér M végállomástól az Oktogon M megállóhelyig visz utasokat a nagykörúti villamos.

Ebben az időszakban az Oktogon csomóponton gyalogosan sem lehet átjutni, ezért a BKK javasolja a metróhálózat igénybevételét.

5-ös autóbusz

Az 5-ös busz várhatóan 9:10 és 10:10 között mindkét irányban módosított útvonalon közlekedik:

  • A Pasaréti tér felé közlekedő buszok az Erzsébet híd és az Attila út között a Hegyalja út–Czakó utca–Aladár utca–Mészáros utca–Alagút utca módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Szarvas tér és a Dózsa György tér megállót. A terelt vonalszakaszon az 5-ös buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Döbrentei tér: a 8-as, a 110-es és a 112-es busz megállóhelye,
    • Sánc utca: az Aladár utcában a Tigris utca kereszteződése után kialakított ideiglenes megállóhely,
    • Zsolt utca: a 178-as busz megállóhelye,
    • Ág utca: a 105-ös és a 178-as busz megállóhelye,
    • Krisztina tér: a Mészáros utcában a Gellérthegy utca kereszteződése előtt kialakított ideiglenes megállóhely.
  • A Rákospalota felé közlekedő buszok az Attila út–Mikó utca–Krisztina körút módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik az Alagút utca megállót. A terelt vonalszakaszon az 5-ös buszra az 56A villamos Krisztina tér megállójában lehet felszállni.

9-es autóbusz

A 9-es busz várhatóan 9:00 és 11:30 között két szakaszon, megosztva közlekedik:

  • Kőbánya alsó vasútállomás felől a Deák Ferenc tér M megállóhelyig,
  • Óbuda, Bogdáni út felől pedig a Nyugati pályaudvar M megállóhelyig.

15-ös és 115-ös autóbusz

A 15-ös és a 115-ös busz várhatóan 9:00 és 11:30 között két szakaszon, megosztva közlekedik:

  • az Árpád híd M, illetve a Gyöngyösi utca M felől a Kossuth Lajos tér M megállóhelyig,
  • a Boráros tér H felől pedig a Deák Ferenc tér M megállóhelyig. Az Astoriánál a villamosmegállóban, a Deák Ferenc téren a 9-es busz megállójában lehet felszállni a 15-ösre és a 115-ösre.

16-os és 216-os autóbusz

A József Attila utca, Lánchíd, az Alagút és az Attila út lezárása miatt a 16-os és 216-os autóbusz várhatóan 8:50 és 11:20 között nem közlekedik. A Budai Vár a Széll Kálmán tér felől a sűrűbben közlekedő 16A busszal közelíthető meg.

19-es és 41-es villamos

A 19-es és a 41-es villamos várhatóan 9:15 és 10:10 között két szakaszon, megosztva közlekedik:

  • dél-budai végállomása (19-es: Kelenföld vasútállomás M, 41-es: Kamaraerdei Ifjúsági Park) és a Clark Ádám tér között, illetve
  • a Bécsi út/Vörösvári út és a Batthyány tér M+H között.

20E, 30-as, 30A és 230-as autóbusz

A 20E, a 30-as, a 30A és a 230-as busz várhatóan 8:50 és 11:50 között

  • Káposztásmegyer irányába a Dózsa György út—Ajtósi Dürer sor–Hermina út–Erzsébet királyné útja–Hungária körút–felüljáró–Reitter Ferenc utca módosított útvonalon halad, nem érintve a Damjanich utca/Dózsa György út, a Hősök tere M, a Vágány utca/Dózsa György út és a Vágány utca/Róbert Károly körút megállót. A terelt vonalszakaszon a buszokra az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Ötvenhatosok tere (csak a 20E): a 30-as, a 30A és a 230-as busz megállója,
    • Zichy Géza utca (csak a 30, 30A, 230): a 74-es és a 75-ös trolibusz megállója,
    • Vakok Intézete (csak a 30, 30A, 230): a 72-es, 74-es trolibusz megállója,
    • Közlekedési Múzeum (csak a 30, 30A, 230):: a 70-es trolibusz megállója,
    • Kacsóh Pongrác út: a 901-es és a 908-as autóbusz megállója,
    • Vágány utca / Róbert Károly körút: a 32-es autóbusz megállója.
  • a Keleti pályaudvar M irányába a Reitter Ferenc utca–Mór utca–Szent László út–Vágány utca–felüljáró– Hungária körút–Erzsébet királyné útja–Hermina út–Ajtósi Dürer sor–Dózsa György út felé kerül, ezért nem érinti a Vágány utca/Dózsa György út, a Hősök tere M, a Benczúr utca, a Damjanich utca/Dózsa György út és a Dembinszky utca megállót. A terelt vonalszakaszon a buszokra az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Kacsóh Pongrác út: a 901-es és a 918-as autóbusz megállója,
    • Közlekedési Múzeum (csak a 30, 30A, 230): a 70-es trolibusz megállója,
    • Vakok Intézete (csak a 30, 30A, 230): a 74-es trolibusz megállója,
    • Zichy Géza utca (csak a 30, 30A, 230): a 74-es trolibusz megállója,
    • Ötvenhatosok tere (csak a 20E): a 30-as, a 30A és a 230-as busz, valamint a 79-es trolibusz megállója.

47-es és 49-es villamos

A 47-es és a 49-es villamos várhatóan 9:35 és 11:10 között dél-budai végállomásától (47-es: Városház tér, 49-es: Kelenföld vasútállomás M) módosított útvonalon, csak Budán, a Döbrentei térig közlekedik.

70-es és 78-as trolibusz

A 70-es trolibusz várhatóan 6:00 és 13:30 között mindkét irányba az Erzsébet királyné útja–Hermina út–Ajtósi Dürer sor–Dózsa György út–Damjanich utca módosított útvonalon halad, kihagyva az Olof Palme sétány és a Dvořák sétány megállót.

Várhatóan 8:50 és 11:30 között mind a 70-es (az Erzsébet királyné útja, aluljáró végállomástól), mind a 78-as trolibusz (a Keleti pályaudvar M végállomástól) rövidített útvonalon az Akácfa utca megállóhelyig közlekedik.

72-es trolibusz

A 72-es trolibusz várhatóan 9:50 és 12:00 között módosított és rövidített útvonalon, a Nyugati pályaudvar M és a Munkácsy Mihály utca között közlekedik. A trolira a Nyugati pályaudvar buszvégállomáson lehet felszállni.

73-as trolibusz

A 73-as trolibusz várhatóan 9:50 és 11:30 között módosított útvonalon, a Keleti pályaudvar M és a Nyugati pályaudvar M között közlekedik, ezért nem érinti a Báthory utca/Bajcsy-Zsilinszky út megállót és az Arany János utca M végállomást. A trolira a Nyugati pályaudvar buszvégállomáson lehet felszállni.

75-ös trolibusz

A 75-ös trolibusz a Jászai Mari tér felé délelőtt és kora délután, a Puskás Ferenc Stadion M felé pedig csak délelőtt módosított útvonalon közlekedik.

  • A Jászai Mari tér felé tartó trolik várhatóan 8:00 és 13:30 között a Stefánia út–Ajtósi Dürer sor–Hermina út–Állatkerti körút–Gundel Károly út terelt útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Zichy Géza utca, az 56-osok tere, a Dvořák sétány, az Olof Palme sétány és a Hősök tere M megállót. A terelt vonalszakaszon a 75-ös trolira az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Ajtósi Dürer sor: a Stefánia úton az Ajtósi Dürer sor kereszteződése előtt kialakított ideiglenes megállóhely,
    • Vakok Intézete: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelye,
    • Közlekedési Múzeum: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelye,
    • Bethesda utca: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelye,
    • Széchenyi fürdő M: a 72-es trolibusz megállóhelye,
    • Állatkert: a 72-es trolibusz megállóhelye.
  • A Puskás Ferenc Stadion M felé tartó trolik várhatóan 9:30 és 12:00 között a Dózsa György út – Lehel utca – Lehel tér – Ferdinánd híd – Izabella utca – Andrássy út – Hősök tere – Dózsa György út módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Vágány/Dózsa György út és a Hősök tere M megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a 75-ös trolira az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Lehel tér M 15-ös és 115-ös autóbusz megállóhelye,
    • Ferdinánd híd (Izabella utca): a 73-as és a 76-os trolibusz megállóhelye,
    • Andrássy út (Vörösmarty utca M): a 73-as és a 76-os trolibusz megállóhelye.

83-as trolibusz

A 83-as trolibusz várhatóan 9:40 és 11:10 között a Ráday utca megállóhely és a Kálvin tér között a Kinizsi utca–Lónyay utca–Vámház körút módosított útvonalon közlekedik, a Közraktár utca és a Fővám tér M megálló kihagyásával. A terelt útvonal-szakaszon a 83-as trolira a 15-ös és a 115-ös busz Czuczor utca és Török Pál utca megállójában lehet felszállni.

105-ös autóbusz

A 105-ös busz várhatóan 8:50 és 11:50 között két szakaszon, megosztva közlekedik:

  • a Gyöngyösi utca M felől a Mexikói út M troli- és buszvégállomásig,
  • az Apor Vilmos tér felől pedig a Déli pályaudvar M-ig a Márvány utca–Alkotás utca–Krisztina körút–Déli pályaudvar–Krisztina körút–Mészáros utca módosított útvonalon. A Déli pályaudvarnál a 105-ös buszra a Krisztina körút felé eső kijáratnál lehet felszállni.

A Róbert Károly körút és a Győri út közötti megállókat a 105-ös busz egyik irányban sem érinti.

178-as autóbusz

A 178-as busz várhatóan 9:10 és 10:10 között mindkét irányba módosított útvonalon közlekedik:

  • A Naphegy tér felé tartó buszok a Döbrentei tér és az Aladár utca között a Hegyalja út–Csap utca módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Szarvas tér, a Dózsa György tér, a Krisztina tér, az Ág utca, a Róka utca és a Zsolt utca megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a 178-as buszra a 8-as, a 110-es és a 112-es járat Döbrentei tér, majd Sánc utca megállójában lehet felszállni.
  • A Keleti pályaudvar M felé tartó buszok a Mészáros utcából közvetlenül a Krisztina körútra fordulva haladnak tovább, ezért nem érintik az Alagút utca megállót. A terelt vonalszakaszon a 178-as buszra az ideiglenes Krisztina tér megállóban lehet felszállni, a Mészáros utcában a Gellérthegy utca kereszteződése előtt.
Kategória: Forgalmi változások: gépkocsi közlekedés, Forgalmi változások: Tömegközlekedés, Közlemények | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.