Forgalmi változások: Tömegközlekedés

Elkezdődik a dél-budai villamosperonok átépítése a Fehérvári út külső szakaszának egyirányúsításával

2016. május 24-étől (keddtől) a belváros irányába egyirányúsítják a XI. kerületi Fehérvári út külső, a Mezőkövesd út és az Építész utca közötti szakaszát. A várhatóan augusztusig tartó forgalmi változásra azért van szükség, mert elkezdődnek a Fonyód utcai és az Albertfalva utcai villamosperon korszerűsítésének előkészítő munkálatai. A környéken közlekedőknek a BKK a városhatár irányába, a lezárt útszakasz elkerülésére a Kondorosi út vagy az Építész utca igénybevételét ajánlja a Szerémi út–Kitérő út felé. A forgalomkorlátozás miatt módosul a dél-budai végállomása felé közlekedő 114-es, 213-as, 214-es és 973-as busz közlekedése is. A 2016 nyarán és őszén zajló fejlesztés eredményeképpen az Alkotás utcai, a Bartók Béla úti, a Fehérvári úti és a Villányi úti villamosmegállók akadálymentes közösségi közlekedési lehetőséget nyújtanak majd.

114-es és 973-as busz

A Baross Gábor-telep felé közlekedő 114-es, valamint a Nagytétény, ipartelep irányú 973-as busz az Építész utca és a Leányka utcai felüljáró között az Építész utca–Szerémi út–Kitérő út módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti az Albertfalva utca, a Fonyód utca és a Budafok kocsiszín megállóhelyet. A terelt útvonal-szakaszon a 114-es buszra ideiglenesen az alábbi megállókban lehet felszállni:
• Albertfalva utca: az Építész utcában a Fehérvári út kereszteződése után kialakított ideiglenes megálló,
• Mezőkövesd út: a Szerémi úton a Mezőkövesd út kereszteződése után kialakított ideiglenes megálló.
A Kosztolányi Dezső tér felé tartó 114-es, illetve az Újpalota irányú 973-as busz Fonyód utca és Albertfalva utca megállóhelyét áthelyezik.

213-as busz

A Mátyás király utca felé közlekedő 213-as busz a Kondorosi út és a Leányka utcai felüljáró között a Sáfrány utca–Fonyód utca–Vegyész utca–Szerémi út–Kitérő út módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Nyéki Imre Uszoda, az Albertfalva utca, a Fonyód utca és a Budafok kocsiszín megállóhelyet. A terelt útvonal-szakaszon a 213-as buszra ideiglenesen az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Nyírbátor utca: a 7-es autóbusz megállóhelye,
  • Herend utca: a 7-es autóbusz megállóhelye,
  • Fonyód utca/Sáfrány utca: a 7-es autóbusz megállóhelye,
  • Fonyód utca: a Fonyód utcában a Fehérvári út kereszteződése előtt kialakított ideiglenes megállóhely,
  • Mezőkövesd út: a Szerémi úton a Mezőkövesd út kereszteződése után kialakított ideiglenes megállóhely.

A Kosztolányi Dezső tér felé tartó 213-as busz Fonyód utca és Albertfalva utca megállóhelyét áthelyezik.

A budai fonódó villamoshálózat és a Széll Kálmán tér átadásával nem állnak le a fővárosi fejlesztések, beruházások. 2016 második felében európai uniós forrásból 55 dél-budai villamosmegállót korszerűsítenek a Bartók Béla úton, a Fehérvári úton, az Alkotás utcában és a Villányi úton úgy, hogy akadálymentes közlekedési lehetőséget nyújtsanak. Szintén az új villamosok beszerzéséhez kapcsolódik azok járműkarbantartó üzeme, a Budafoki kocsiszín átalakítása, amely a nyár közepétől várhatóan 2017 áprilisáig tart. A fejlesztési munkák miatt az iskolai szünet kezdetétől változik majd az érintett villamosjáratok közlekedése: a 17-es, a 19-es, a 41-es, a 47-es, a 49-es, az 56-os és a 61-es villamosok dél-budai szakaszán pótlóbusz jár majd. Az aktuális munkaterület mellett közúti korlátozásokra – sávlezárásokra, ideiglenes egyirányúsításra – kell számítani a Bartók Béla úton és a Fehérvári úton.

VÁLTOZÁS!

214-es busz

A Fehérvári út egyirányúsítása miatt a 214-es autóbusz a dél-budai végállomás felé a 213-as autóbusszal megegyező módosított útvonalon közlekedik.

2016. június 6-ától, hétfőtől a 214-es busz a Baross Gábor-telep, Ispiláng utca felé a Móricz Zsigmond körtér M végállomástól a Tétényi út és a Kondorosi út kereszteződésig a menetrendi szerinti, majd a Sáfrány utca–Fonyód utca–Vegyész utca–Szerémi út–Kitérő út–Leányka utcai felüljáró módosított útvonalon közlekedik. A Nyéki Imre Uszoda, az Albertfalva utca, a Fonyód utca, a Budafok kocsiszín megálló kimarad.

A buszok az alábbi megállókban állnak meg:

• a Móricz Zsigmond körtér és a Csurgói út között a menetrend szerinti megállóhelyeken,
• Nyírbátor utca: a 7-es busz megállóhelyén,
• Herend utca: a 7-es busz megállóhelyén,
• Fonyód utca/Sáfrány utca: a 7-es busz megállóhelyén,
• Fonyód utca: a Fonyód utcában a Fehérvári út kereszteződése előtt kb. 30 méterrel,
• Mezőkövesd út: a Szerémi úton a Mezőkövesd út kereszteződés után kb. 25 méterrel,
• a Leányka utcai lakótelep és a Baross Gábor-telep, Ispiláng utca között a menetrendi megállóhelyeken.

áltvj_114-213-214-973_Fehérváriút_160524

Kategória: Forgalmi változások: Tömegközlekedés, Híreink, Közlemények | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.