Forgalmi változások: gépkocsi közlekedés

Őszi útfelújítások – a BKK köszöni a fővárosban közlekedők türelmét

A nyári szabadságolásokat követően minden évben rendkívüli kihívások elé állítja a főváros úthálózatát az iskola megkezdése, és az ennek köszönhető ugrásszerűen megnövekvő forgalom. A közúti forgalmi zavarok csökkentése érdekében a különböző útfelújítási munkákat úgy ütemezte a Budapesti Közlekedési Központ, hogy a 2015. augusztus 24. és a szeptember 5. közötti időszakban csak olyan munkálatok kezdődjenek és olyan folyamatban lévők folytatódjanak, melyek nem okoznak jelentős torlódást. A jelenleg zajló munkák a budapesti közlekedés fejlesztését szolgálják. A BKK mindent megtesz, hogy a jelenlegi forgalomkorlátozások a lehetőségekhez képest a legkisebb kényelmetlenséget okozzák a fővárosban közlekedőknek – folyamatosan figyeli a fővárosi forgalmat, és indokolt esetben akár azonnali beavatkozással is segíti annak zökkenőmentességét. A fővárosban többek között szeptember közepéig folytatódik a Clark Ádám téri villamosalagút átépítéséhez kapcsolódóan a földkábel-fektetés a Bem rakparton, ezért a rakparti gyalog- és kerékpárutat ezen a szakaszon lezárták. Egy útbeszakadás miatt jelenleg teljes útzár van érvényben a Szépvölgyi útnál, a helyreállítási munka befejezése után, várhatóan szeptember végétől a Szépvölgyi út a Bécsi út kereszteződésénél csak egy sávon lesz járható a budai fonódó villamoshálózat vágányépítési munkái miatt. Szeptember végéig a XI. kerületi Bartók Béla úton a Bertalan Lajos utca és a Szent Gellért tér között a távhővezeték felújítását végzik.

A főváros közlekedésében jelentős közlekedési változásokat okozó fejlesztési és rekonstrukciós munkák már hosszabb ideje folyamatban vannak, mint az új Budaörsi úti közmű csomópont építése, a budai fonódó villamoshálózat kialakítása, a Széll Kálmán tér, a Kerepesi úti közúti híd, valamint a Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítése. A közlekedési szempontból a leginkább érintett helyszínek közül a budai alsó rakpart félpályás korlátozása és a Szépvölgyi út lezárása a 2015. augusztus 17-ei vihar özönvízszerű esőzésének következménye.

A szeptembertől továbbra is folyamatban lévő, illetve megszűnő legfontosabb forgalomkorlátozások

Az iskolakezdésre megszűnő korlátozások

A X. kerületben, a Kőrösi Csoma Sándor út ( Mádi utca és az Élessarok közötti szakasz) és az Élessarok lehajtó ágának (Jászberényi út – Vasúti híd közötti szakasz) felújítása augusztus 30-ára befejeződik és a forgalomkorlátozások is megszűnnek.

A XVIII. kerületi Ferihegyi repülőtérre vezető út – C porta térségében található vasúti útátjáró felújítása várhatóan augusztus 31-ére elkészül, és  szeptember 1-jétől a Ferihegyi repülőtérre vezető út érintett szakasza irányonként újra 2-2 sávon járható.

Várhatóan augusztus végéig a XI. kerületben, a Fehérvári úton a Hauszmann Alajos utca/Bártfai utcai kereszteződésétől a Hamzsabégi útig tartó szakaszon az egyszerre két-három, egymástól 50-100 méterre elhelyezkedő munkaterületeket kell kikerülni, ezeken a szakaszokon csak a szélső sávban haladhatnak az autósok. Részletek a honlapunkon olvashatók.

BUDAI FONÓDÓ VILLAMOSHÁLÓZAT ÉPÍTÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓ FORGALOMKOLRÁTOZÁSOK

SZÉPVÖLGYI ÚT

Útbeszakadás miatt jelenleg teljes útzár van érvényben a Szépvölgyi útnál. A helyreállítási munka befejezése után, várhatóan szeptember végétől a Szépvölgyi út a Bécsi út kereszteződésénél csak egy sávon lesz járható a budai fonódó villamoshálózat vágányépítési munkái miatt. Ehhez kapcsolódóan a Szépvölgyi utat a Kolosy téri buszvégállomás és a Lajos utca között a Pusztaszteri út felé egyirányúsították. Az Ürömi utca és a buszvégállomás közötti szakaszra a Kolosy tér felé csak a BKK közösségi közlekedési járatai, valamint a célforgalom hajthat be. A BKK terelőútként a Lajos utca irányába az Ürömi utca használatát ajánlja; az Ürömi utca Lajos utcai csomópontja előtt a Zsigmond téren a Lajos utca kifelé vezető irányába 2 sávon engedélyezett a balra kanyarodás. Részletek a honlapunkon olvashatók.

A Zsigmond téren vágányépítés miatt az Ürömi utca felől csak az Árpád fejedelem útja felé egy irányban lehet közlekedni. A Lajos utca felől az Ürömi utca a Cserfa utcán keresztül elérhető.

Clark Ádám téri villamosalagút

Várhatóan szeptember közepéig a Clark Ádám téri villamosalagút átépítéséhez kapcsolódóan folytatódik a földkábel-fektetés a Bem rakparton. A munkaterület ebben az ütemben a Halász utcától a Batthyány térig tart majd, ezért a rakparti gyalog- és kerékpárutat ezen a szakaszon lezárták. Részletek a honlapunkon olvashatók.

A budai fonódó villamoshálózat építéséhez kapcsolódó jelenleg érvényes korlátozásokon túl további jelentős változásra nem kell számítani.

A SZÉLL KÁLMÁN TÉR ÁTÉPÍTÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓ FORGALOMKORLÁTOZÁSOK

II. és  XII. kerület

A 61-es villamos új ideiglenes végállomása átadásának előkészítő munkái miatt augusztus 30-áig (vasárnapig) Hűvösvölgy és a Széll Kálmán tér M között nem jár villamos, helyette a 61-es jelzésű pótlóbusz viszi az utasokat Hűvösvölgy és a Déli pályaudvar M között.

A munkálatok miatt augusztus 31-én, hétfő reggelig a Szilágyi Erzsébet fasoron a 61-es villamos melletti forgalmi sávot lezárják a forgalom elől.

Augusztus 31-étől a 22-es buszcsalád Széll Kálmán téri megállóhelyét áthelyezik a tér Széna tér felőli végébe, a végleges helyére, a jelenlegi ideiglenes megállóhely pedig megszűnik. Ugyanettől a naptól a buszok kihajtóinál (a  Széna tér előtti szakasznál) új jelzőlámpa létesül, amely a Margit körút és a Csalogány utca felől érkező közúti forgalom kapacitását csökkenteni fogja.

Augusztus 30. (vasárnap) és szeptember 5. (szombat) között a Krisztina körút 3-5. szám előtt csatornaakna-építést végeznek, de a munkaterület mellett 2-2 forgalmi sáv mindkét irányban járható lesz.

Szeptember második feléig gázvezeték-építés lesz a II. kerületben a Szilágyi Erzsébet fasor szervizútján. Szeptember 20-áig lezárták a Volkmann utca és a Házmán utca közötti szervizút-szakaszt, ezért a Volkmann utca a Pasaréti út felől ideiglenesen zsákutca lesz; szeptember 24-éig a szervizút Gábor Áron utca és Küküllő utca közötti részét is lezárják. Részletek a honlapunkon olvashatók.

A Budapesti Közlekedési Központ honlapján a www.bkk.hu/szellkalmanter aloldalon mindig elérhetők a rekonstrukcióval és az aktuális közlekedési változásokkal kapcsolatos információk.

BARTÓK BÉLA ÚT

Várhatóan szeptember 30-áig a XI. kerületi Bartók Béla úton a Bertalan Lajos utca és Szent Gellért tér között a távhővezeték felújítását végzik.

A felújítás alatt:

  • A Bartók Béla úton a Szent Gellért tér felé mindkét közúti sávot teljes szélességében lezárják.
  • A Bertalan Lajos utca egyirányúsága a Bartók Béla út és a Budafoki út között megfordul, a Budafoki út felé lesz egyirányú.
  • A Budafoki út a Bertalan Lajos utca és Műegyetem rakpart között a centrum felé szintén egyirányú lesz.
  • Az egyiányú Budafoki úton a Műegyetem rakparti kereszteződésnél, az ott lévő középsziget csökkentésével – a nagyobb kapacitás biztosítása érdekében – egy kétsávos szakaszt alakítanak ki, ahol a bal oldali sávon csak személyautók tudnak haladni.
  • A budai rakpart és a Műegyetem rakpart felől érkező forgalom a Bartók Béla utat a Bertalan Lajos utca–Budafoki út–Zenta utca útvonalon érheti el. Ezért a Zenta utca a Bartók Béla út felé lesz egyirányú és a Zenta utca–Bartók Béla út csomópontban egy új ideiglenes jelzőlámpát alakítanak ki, ahol a Bartók Béla útra csak balra lehet kanyarodni.
  • A Bartók Béla út Csíky utcai csomópontját lezárják, a Csíky utca zsákutca lesz.
  • A Bercsényi utca a munkavégzés ideje alatt a Lágymányosi utcától zsákutca lesz.
  • A forgalom átrendeződése miatt a környékbeli érintett jelzőlámpás csomópontok átprogramozzák.

Részletek a honlapunkon olvashatók.

Várhatóan szeptember 30–áig a XI. kerületi Bartók Béla úton a Tétényi út és a Szent Gellért tér között mindkét oldalon a kandeláber világítótestek cseréjét végzik. A jelzőlámpás kereszteződésekben és a buszmegállókban este 20 órától reggel 6 óráig, a többi szakaszon reggel 9 órától 16 óráig várható munkavégzés. Részletek a honlapunkon olvashatók.

BUDAÖRSI ÚT

Várhatóan szeptember végéig a XI. kerületi Homonna utcától kifelé haladva a szélső sávban gázvezeték építést végeznek, a Rahó utcától kifelé a Pannonhalmi útig pedig folytatódik a vízvezeték-építés. 2015. augusztus 25-étől a Budaörsi úton a BAH-felüljáró (Villányi út) és a Pannonhalmi út közötti szakaszon pedig útfelújítás kezdődött, mely munkák várhatóan 90 napig tartanak.

Az M1-M7 autópályák bevezető szakaszán, az új Budaörsi úti csomópont építéséhez kapcsolódó forgalmi változás nem várható szeptember 5-éig. Részletek a honlapunkon olvashatók.

SIBRIK MIKLÓS ÚTI FELÜLJÁRÓ

A  Sibrik Miklós úti felüljáró felújítása és a hozzá kapcsolódó forgalomkorlátozás várhatóan 2015. október 30-ig tart. A felüljáró jelenleg 2×1 sávon járható.

I. kerület,  Friedrich Born rakpart

Elkezdték a Budai alsó rakpart Döbrentei téri lehajtója közelében, az Ördög-árok kiömlőnyílása mellett az augusztus 17-ei jelentős esőzés miatt megsérült partfal javítási munkáit. Ezért várhatóan szeptember második feléig a Döbrentei térhez közel eső munkaterület mellett egy rövid útszakaszon félpályás útlezárás van érvényben, a közúti forgalom egy sávon váltakozó irányban, jelzőlámpás irányítás mellett haladhat. Részletek a honlapunkon olvashatók.

TOVÁBBI ÚTFELÚJÍTÁSOK

Szeptember 1-jéig útfelújítást végeznek a II. kerületi Gábor Áron utca Bimbó út és Törökvész út közötti szakaszán. A munkák során a forgalom a munkaterület mellett csak lefelé, a Szilágyi Erzsébet fasor felé haladhat, hol az egyik, hol a másik oldalon. Felfelé, a Pusztaszeri út irányába a Bimbó út–Alsó Törökvész út–Törökvész út kerülőút használata javasolt.

A Bimbó út és Gábor Áron utca csomópontjában a jelzőlámpa sárga villogó üzemmódban működik. A Rózsakert bevásárlóközpont megközelítése a Törökvész út felől folyamatosan biztosított.

A IV. kerületi Görgey Artúr utcában a felújítás újabb  üteme van folyamatban, amely során az utca Rózsa utca és István út közötti szakasza van lezárva. A Rózsa utca és Szilágyi út közötti szakaszon csak a célforgalom közlekedhet. A kivitelezés várhatóan 2016. február végéig tart. Részletek a honlapunkon olvashatók.

Az V. kerületben, az Erzsébet tér nyugati részében lévő útpálya rekonstrukciót végeznek, mely várhatóan szeptember második hetében lesz újra teljesen járható.

A IX. kerületi Ferenc körút és a VIII. kerületi József körút Blaha Lujza tér felé vezető oldalán nyáron megkezdődött vízvezeték-építési munkák jelenleg is zajlanak, és várhatóan szeptember végéig tartanak. Az építés egyes ütemeiben a körút érintett szakaszán csak egy forgalmi sáv járható.

Várhatóan november végéig a BKK beruházásában felújítják a X. kerületi Sírkert utca Maglódi út és Kozma utca közötti szakaszán a teljes útpálya-szerkezetet. A rekonstrukció ideje alatt a Sírkert utcát egyirányúsítják a Kozma utca felől a Maglódi út irányába. A Kozma utca felé közlekedőknek a Maglódi út–Újhegyi út–Kozma utca terelőútvonal használata javasolt. Részletek a honlapunkon olvashatók.

A XIII. kerületi Népfürdő utca északi részén folyamatban van a Dagály Fürdő átépítése, ami kapcsán a Népfürdő utca – Vizafogó utca útvonalat a Dagály utcától északra tartósan lezárták az áthaladó forgalom elől.

A XVI. kerületi Rákosi úton a Sarkad utca és a Csallóközi utca között szennyvízcsatorna-építés kezdődik 2015. augusztus 30-án. Az építés ideje alatt a Rákosi úton félpályás útlezárás van érvényben, a váltakozó irányú forgalmat jelzőlámpa irányítja. Jelentős torlódás nem várható.

A XVIII. kerületi Baross utca és a Margó Tivadar utca csomópontjában szeptember 5-től (szombattól) körforgalmú csomópont építése kezdődik. Az építkezés első ütemében a Margó Tivadar utca érintett szakaszait a Kele utca felé, a Baross utca érintett szakaszait az Üllői út felé egyirányúsítják. Érdemi torlódás nem várható.

A XXII. kerületi Nagytétényi úton a Tóth József utca közelébe eső szakaszán, valamint a Mária Terézia utca Tóth József utca és Donszky Árpád utca közötti szakaszán a BKISZ projekt keretében csatornázási munkálatokat végeznek. A munkaterület mellett egy sávon haladhat a forgalom.

A XXII. kerületi Nagytétényi út Vöröskereszt utca – Sörház utca közötti szakaszán több ütemben továbbra is félpályás útlezárások várhatók csatornaépítés miatt. A 80-100 méter hosszú munkaterületek mellett jelzőlámpás forgalomirányítással haladhat a váltakozó irányú forgalom. A munkaterületek környezetében 30 km/órás sebességkorlátozás van érvényben.

Budapest-Esztergom vasútvonal építéséhez kapcsolódó közműépítés

Várhatóan év végéig a III. kerületi Bécsi úton a vasúti átjárót teljesen lezárták a forgalom elől. A kétirányú forgalom számára új ideiglenes, 3,5 méter széles út épült (az átjárótól kb. 30-50 méterre). A terelt szakaszon 30 km/órás sebességkorlátozást, és előzési tilalmat vezettek be.

A Pomázi úton lévő útlezárás az Óbudai Temető oldalán folytatódik várhatóan augusztus végéig.

Pillangó utcai P+R parkoló

Szeptember 4-étől várhatóan december első feléig felújítják a Pillangó utcai P+R parkolót, ezért útszűkületre kell számítani a Kerepesi út és Albertirsai út kereszteződésében. A felújítás idejére a parkoló teljes területét lezárják.

Elhalasztott munkák

Augusztus 31-én a XIX. kerületi Derkovits Gyula utcában a Csokonai utca – vasúti átjáró közötti szakaszon kezdődő csatornázási munkálatokat a BKK szeptember 12-re halasztotta. A felújítás során év végéig a Derkovits Gyula utcát teljes szélességében lezárják.

A fővárosi útfelújításokról és forgalomkorlátozásokról készült egységes táblázatban részletes információkat talál arról, hogy mely kerületek mely útszakaszait érintő felújítások várhatók.

A Budapesti Közlekedési Központ célja, hogy a lehetőségekhez mérten a munkavégzés idején is folyamatos legyen a forgalom. Az esetleges kellemetlenségekért ezúton kérjük az arra közlekedők és az ott lakók türelmét, egyúttal köszönjük megértésüket.

A tervezett pontosabb munkakezdési időpontokról és a felújítási munkákkal járó forgalomkorlátozásokról közleményeinkben adunk folyamatos tájékoztatást. Emellett a közösségi közlekedési változásokról folyamatosan frissülő naprakész információk a BKK INFO oldalán, a www.bkkinfo.hu címen találhatók, mobiltelefonról pedig a BKK Info alkalmazáson keresztül érhető el a Budapesti Közlekedési Központ szolgáltatása. A járatfigyelő funkcióra feliratkozva a felhasználó által tetszőlegesen kiválasztott járattal vagy járatokkal kapcsolatos valamennyi információt azonnal eljuttatjuk e-mailben is. Így indulás előtt tájékozódni lehet a pillanatnyi közlekedési lehetőségekről és a tervezett változtatásokról is.

Kategória: Forgalmi változások: gépkocsi közlekedés, Híreink, Közlemények | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.