Forgalmi változások

Augusztus 29-én, szombaton délután forgalomkorlátozásra kell számítani a belvárosban a Smart Times 15 autós felvonulás miatt

2015. augusztus 29-én, szombaton 14 órától várhatóan 18:15-ig tartják a „Smart Times 15” elnevezésű autós felvonulást. A budai oldalon 14 és 17 óra között, a pesti oldalon 15 óra és 18:15 között kell lezárására számítani. Biztonsági okokból 14 órától az érintett útvonalat szakaszosan, de teljesen lezárják, és a vonulás útvonalán változó időpontokban a keresztirányú forgalom is korlátozva lesz. A rendezvény ideje alatt a 2-es, a 15-ös, a 16-os, a 17-es (pótló), a 19-es, a 34-es, a 86-os, a 105-ös, a 106-os és a 115–ös autóbusz, valamint a 70-as, a 73-as, a 76-os és a 78-as trolibusz közlekedésében korlátozás várható.

A felvonulás résztvevői a Hungaroringen gyülekeznek, majd körülbelül 7 km hosszú kocsisorba összeállva haladnak végig a Mogyoród Hungaroring versenypálya–Mogyoród–2101 számú főút–Fót–2102 számú főút–M0 autóút–11 számú főút–Batthyány utca–Hadrianus utca–Királyok útja–Nánási út–Pók utca–Gázgyár utca–Jégtörő út–budai alsó rakpart–Döbrentei tér–Várkert rakpart–Apród utca–Lánchíd utca–Clark Ádám tér–Széchenyi lánchíd–Széchényi István tér–pesti alsó rakpart–Széchényi István tér–József Attila utca–Andrássy út–Hősök tere–56-osok tere útvonalon. Az első autó várhatóan 14:45-kor ér a Batthyány utca és a Hadrianus utca csomópontba, az utolsó pedig várhatóan 18 óra körül foglalja el helyét az Ötvenhatosok terén.

A 34-es autóbusz közlekedése 14:30 és 16:30 között

A 34-es busz várhatóan 14:30 és 16:30 között mind a két irányban módosított útvonalon közlekedik.

A buszok az Árpád híd M felé a Békásmegyer, Újmegyeri tér–Hatvany Lajos utca–Juhász Gyula utca–Madzsar József utca–Pünkösdfürdő utca–Batthyány utca–Szent István utca–Szentendrei út–Mátyás király út–Czetz János köz–Czetz János utca terelt útvonalon haladnak. A Hadrianus utca, a Madzsar József utca/Hadrianus utca, a Szolgáltatóház, a Békásmegyer H, a Madzsar József utca/Pünkösdfürdő utca, a Medgyessy Ferenc utca, a Boglár utca, a Pünkösdfürdő, a Sinkovits Imre utca, a Mátyás király út, a Szamos utca, a Szent János utca, a Nimród utca és a Dósa utca megálló kimarad.

A buszok az alábbi megállókban állnak meg ideiglenesen:

  • Bálint György utca: a 134-es busz megállóhelyén;
  • Hatvany Lajos utca/Juhász Gyula utca: a 134-es busz megállóhelyén;
  • Hímző utca: a 134-es busz megállóhelyén;
  • Békásmegyer H: a 134-es busz megállóhelyén;
  • Madzsar József utca/Pünkösdfürdő utca: a 960-as busz megállóhelyén;
  • Madzsar József utca/Pünkösdfürdő utca: a 134-es busz megállóhelyén;
  • Szent István utca: a 134-es busz megállóhelyén;
  • Csillaghegy H: a 134-es busz megállóhelyén;
  • Bercsényi utca: a 134-es busz megállóhelyén;
  • Hunyadi utca: a 134-es busz megállóhelyén;
  • Huba utca: a 134-es busz megállóhelyén;
  • Attila utca: a 134-es busz megállóhelyén.

A buszok Békásmegyer, Újmegyeri tér felé a Szentendrei útig a menetrend szerinti, majd a Czetz János köz–Czetz János utca–Mátyás király út–Batthyány utca–Madzsar József utca–Juhász Gyula utca–Hatvany Lajos utca–Békásmegyer, Újmegyeri tér útvonalon haladnak. A Dósa utca, a Nimród utca, a Szent János utca, a Szamos utca, a Mátyás király út, a Sinkovits Imre utca, a Pünkösdfürdő, a Boglár utca, a Medgyessy Ferenc utca, a Madzsar József utca/Pünkösdfürdő utca, a Szolgáltatóház, a Madzsar József utca/Hadrianus utca és a Hadrianus utca megálló kimarad.

A buszok az alábbi megállókban állnak meg ideiglenesen:

  • Czetz János köz: a 134-es busz megállóhelyén;
  • Attila utca: a 134-es busz megállóhelyén;
  • Huba utca: a 134-es busz megállóhelyén;
  • Hunyadi utca: a 134-es busz megállóhelyén;
  • Bercsényi utca: a 134-es busz megállóhelyén;
  • Szent István utca: a 134-es busz megállóhelyén;
  • Madzsar József utca/Pünkösdfürdő utca: a 134-es busz megállóhelyén;
  • Hímző utca: a 134-es busz megállóhelyén;
  • Hatvany Lajos utca/Juhász Gyula utca: a 134-es busz megállóhelyén;
  • Bálint György utca: a 134-es busz megállóhelyén.

A 106-os autóbusz közlekedése 14:30 és 16:30 között

A 106-os busz várhatóan 14:30 és 16:30 között mind a két irányban módosított útvonalon közlekedik.

A buszok a Római úti lakótelep, illetve Árpád híd M felé a Monostori utcáig a menetrend szerinti, majd a Keve utca–Emőd utca–Csalma utca–Attila utca–Czetz János köz–Szentendrei út terelt útvonalon közlekednek. A Kadosa utca, a Római úti lakótelep, Varsa utca, a Nánási út, a Silvanus sétány, a Pók utca és az Aquincum H megálló kimarad.

A buszok az alábbi megállókban állnak meg ideiglenesen:

  • Rómaifürdő, Keve utca: ideiglenes megállóhelyen a Keve utca 31. előtt;
  • Dósa utca: a 34-es busz megállóhelyén;
  • Czetz János köz: a 34-es és a 134-es busz megállóhelyén;
  • Aquincum H: 34-es és a 134-es busz megállóhelyén.

A 16-os busz közlekedése 15 óra és 17:15 között

A 16-os busz várhatóan 15 óra és 17:15 között tervezetten az Arany János utca M felé, hatósági lezárás esetén pedig a Széll Kálmán tér M felé is módosított útvonalon közlekedik.

A buszok az Arany János utca M felé a Krisztina térig a menetrend szerinti, majd az Attila út–Dózsa György tér–Krisztina körút–Döbrentei tér–Erzsébet híd–Szabad sajtó út–Ferenciek tere–Kossuth Lajos utca–Rákóczi út–Károly körút–Deák Ferenc tér–Bajcsy-Zsilinszky út–Bank utca–Arany János utca M útvonalon haladnak. A Clark Ádám tér, a Széchenyi István tér, a József nádor tér, a Sas utca (Deák Ferenc tér M), a Hercegprímás utca és az Arany János utca M megálló kimarad.

A buszok az alábbi megállókban állnak meg ideiglenesen:

  • Dózsa György tér: az 5-ös és 178-as busz megállóhelyén;
  • Döbrentei tér: az 5-ös, a 17-es pótló, a 86-os és 178-as busz megállóhelyén;
  • Március 15. tér: a 8-as, a 110-es és a 112-es busz megállóhelyén;
  • Ferenciek tere M: az 5-ös, a 7-es, a 8-as, a 107-es, a 110-es, a 112-es és a 178-as busz megállóhelyén;
  • Astoria M: az 5-ös, a 7-es, a 8-as, a 107-es, a 110-es, a 112-es és a 178-as busz megállóhelyén;
  • Uránia: az 5-ös, a 7-es, a 8-as, a 110-es, a 112-es és a 178-as busz Keleti pályaudvar M irányú megállóhelyén;
  • Deák Ferenc tér M: a 9-es, a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelyén;
  • Szent István Bazilika: a 9-es, a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelyén;
  • Arany János utca M: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelyén.

A buszok hatósági lezárás esetén a Széll Kálmán tér M felé az Arany János M–Bajcsy-Zsilinszky út–Deák Ferenc tér–Károly körút–Kossuth Lajos utca–Ferenciek tere–Szabad sajtó út–Erzsébet híd–Döbrentei tér–Attila út–Palota út–Dísz tér terelt útvonalon haladnak. Az Arany János utca M, a Deák Ferenc tér M, a Széchenyi István tér, a Hild tér, a Széchenyi István tér és a Clark Ádám tér megálló kimarad.

A buszok az alábbi megállókban állnak meg ideiglenesen:

  • Arany János utca M: a 9-es busz megállóhelyén;
  • Deák Ferenc tér M: a 9-es busz megállóhelyén;
  • Ferenciek tere M: az 5-ös, a 7-es, a 8-as, a 110-es, a 112-es és a 178-as busz megállóhelyén;
  • Március 15. tér: a 8-as, a 110-es és a 112-es busz megállóhelyén;
  • Döbrentei tér: a 8-as, a 110-es és a 112-es busz megállóhelyén;
  • Szarvas tér: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelyén;
  • Palota út, gyorslift. ideiglenes megállóhelyen a Palota úton.

A 105-ös busz közlekedése 15 óra és 17:30 között

A 105-ös busz várhatóan 15 óra és 17:30 között tervezetten a Gyöngyösi utca M felé, hatósági lezárás esetén pedig az Apor Vilmos tér felé módosított útvonalon közlekedik.

A buszok a Gyöngyösi utca M felé a Krisztina térig a menetrend szerinti, majd az Attila út–Dózsa György tér–Krisztina körút–Döbrentei tér–Erzsébet híd–Szabad sajtó út–Ferenciek tere–Kossuth Lajos utca–Rákóczi út–Károly körút–Deák Ferenc tér–Bajcsy-Zsilinszky út–Podmaniczky utca–Munkácsy Mihály utca–Szondi utca–Gundel Károly út–Állatkerti körút–Dózsa György út terelt útvonalon haladnak. A Clark Ádám tér, a Széchenyi István tér, a József nádor tér, a Deák Ferenc tér M, a Bajcsy-Zsilinszky út M, az Opera M, az Oktogon M, a Vörösmarty utca M, a Kodály körönd M és a Bajza utca M megálló kimarad.

A buszok az alábbi megállókban állnak meg ideiglenesen:

  • Dózsa György tér: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelyén;
  • Döbrentei tér: az 5-ös, a 17-es pótló, a 86-os és a 178-as busz megállóhelyén;
  • Március 15. tér: a 8-as, a 110-es és a 112-es busz megállóhelyén;
  • Ferenciek tere M: az 5-ös, a 7-es, a 8-as, a 110-es, a 112-es és a 178-as busz megállóhelyén;
  • Astoria M: az 5-ös, a 7-es, a 8-as, a 110-es, a 112-es és a 178-as busz megállóhelyén;
  • Uránia: az 5-ös, a 7-es, a 8-as, a 110-es, a 112-es és a 178-as busz Keleti pályaudvar M irányú megállóhelyén;
  • Deák Ferenc tér M: a 9-es, a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelyén;
  • Szent István Bazilika: a 9-es, a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelyén;
  • Arany János utca M: a 9-es busz megállóhelyén;
  • Báthory utca/Bajcsy-Zsilinszky út: a 9-es busz, valamint a 72-es és 73-as trolibusz megállóhelyén;
  • Nyugati pályaudvar M (Podmaniczky utca): a 72-es és a 73-as trolibusz megállóhelyén;
  • Ferdinánd híd (Izabella utca): a 72-es trolibusz megállóhelyén;
  • Szinyei Merse utca: a 72-es trolibusz megállóhelyén;
  • Bajza utca: a 72-es trolibusz megállóhelyén;
  • Munkácsy Mihály utca: a 72-es trolibusz megállóhelyén;
  • Honvédkórház (Hősök tere M): a 72-es trolibusz megállóhelyén.

A buszok az Apor Vilmos tér felé lezárás esetén az Andrássy út/Bajcsy-Zsilinszky út csomópontig a menetrend szerinti, majd a Bajcsy-Zsilinszky út–Deák Ferenc tér–Károly körút–Kossuth Lajos utca–Ferenciek tere–Szabad sajtó út–Erzsébet híd–Döbrentei tér–Attila út–Alagút utca terelt útvonalon halad. A Deák Ferenc tér M, a Hild tér, a Széchenyi István tér és a Clark Ádám tér megálló kimarad.

A buszok az alábbi megállókban állnak meg ideiglenesen:

  • Deák Ferenc tér M: a 9-es busz megállóhelyén;
  • Ferenciek tere M: az 5-ös, a 7-es, a 8-as, a 110-es, a 112-es és a 178-as busz megállóhelyén;
  • Március 15. tér: a 8-as, a 110-es és a 112-es busz megállóhelyén;
  • Szarvas tér: az 5-ös és a 178-as buszok megállóhelyén;
  • Dózsa György tér: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelyén.

A 17-es (pótló) és a 86-os busz közlekedése 15 óra és 17:15 között

A 17-es (pótló) és a 86-os busz várhatóan 15 óra és 17:15 között a Lánchíd utca és a Döbrentei tér lezárása idején módosított útvonalon közlekedik.

A buszok a Szent Gellért tér M, illetve az Újbuda, Függetlenségi park felé Óbuda felől a Clark Ádám térig a menetrend szerinti, majd az Alagút–Alagút utca–Dózsa György tér–Krisztina körút terelt útvonalon haladnak. A Clark Ádám tér és a Várkert Bazár megálló kimarad.

A buszok az alábbi megállókban állnak meg ideiglenesen:

  • Clark Ádám tér: a 990-es busz megállóhelyén;
  • Alagút utca: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelyén;
  • Dózsa György tér: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelyén.

A buszok Óbuda, Bogdáni út felé Újbuda felől a Szent Gellért rakpartig a menetrend szerinti, majd a Döbrentei tér–Attila út–Vérmező út–Hattyú utca–Batthyány utca–Fő utca terelt útvonalon haladnak. A Várkert Bazár, a Clark Ádám tér és a Halász utca megálló kimarad.

A buszok az alábbi megállókban állnak meg ideiglenesen:

  • Szarvas tér: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelyén;
  • Dózsa György tér: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelyén;
  • Alagút utca: az 5-ös busz megállóhelyén;
  • Korlát utca: az 5-ös busz megállóhelyén;
  • Körmöci utca: az 5-ös busz megállóhelyén;
  • Széll Kálmán tér M: a 39-es busz megállóhelyén a Vérmező úton;
  • Széna tér: a 39-es busz megállóhelyén;
  • Mária tér: a 39-es busz megállóhelyén.

A 19-es villamos közlekedése 14:50 és 17 óra között

A 19-es villamos 14:50 és 17 óra között módosított útvonalon, a Kelenföld vasútállomás M és a Széll Kálmán tér M között közlekedik. A szerelvények egyik irányban sem érintik a Várkert bazár és a Clark Ádám tér megállót.

A villamosok az alábbi megállókban állnak meg ideiglenesen:

  • Döbrentei tér: a 18-as villamos megállóhelyén;
  • Dózsa György tér: a 18-as villamos megállóhelyén;
  • Mikó utca: a 18-as villamos megállóhelyén;
  • Déli pályaudvar M: a 18-as villamos megállóhelyén;
  • Széll Kálmán tér M: a 18-as, az 59-es és a 61-es villamos végállomásán.

A 70-es trolibusz közlekedése 15:15 és 18:30 között

A 70-es trolibusz várhatóan 15:15 és 18:30 között a Kossuth Lajos tér M felé, hatósági lezárás esetén pedig az Erzsébet királyné útja, aluljáró felé módosított útvonalon közlekedik.

A trolibuszok a Kossuth Lajos tér M felé az Erzsébet királyné útja–Hermina út–Ajtósi Dürer sor–Dózsa György út–Dvořák sétány terelt útvonalon haladnak. Az Olof Palme sétány és a Dvořák sétány megálló kimarad.

A trolibuszok az alábbi megállókban állnak meg ideiglenesen:

  • Vakok intézete: a 74-es trolibusz megállóhelyén;
  • Zichy Géza utca: a 74-es és a 75-ös trolibusz megállóhelyén;
  • Ötvenhatosok tere: a 74-es és a 75-ös trolibusz megállóhelyén.

A trolibuszok lezárás esetén az Erzsébet királyné útja, aluljáró felé a Damjanich utcáig a menetrend szerinti, majd a Dózsa György út–Ajtósi Dürer sor–Hermina út–Erzsébet királyné útja terelt útvonalon halad. A Dvořák sétány és az Olof Palme sétány megálló kimarad.

A trolibuszok az alábbi megállókban állnak meg ideiglenesen:

  • Ötvenhatosok tere: a 74-es és a 75-ös trolibusz megállóhelyén;
  • Zichy Géza utca: a74-es és a 75-ös trolibusz megállóhelyén;
  • Vakok intézete: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelyén.

Útlezárások

A felvonulás által érintett útvonalakon és csomópontokban forgalomkorlátozásokra és lezárásokra kell számítani. Az érintett útszakaszokat csak közvetlenül a parádé részvevőinek érkezése előtt zárják le, majd a menetet záró gépkocsi elhaladása után azonnal felszabadítják.

A Széchenyi tér, a József Attila utca és az Andrássy út lezárása idején a keresztirányú forgalmat 5-10 percig megállítják. A 2-es, a 4-es és a 6-os villamos, a 70-es, a 73-as, a 76-os és a 78-as trolibusz, valamint a 9-es, a 15-ös, a 16-os, a 105-ös és a 115-ös busz közlekedésében néhány perces fennakadásra kell számítani.

A rendezvényen résztvevő járművek az alábbi  kiemelt helyszíneket az alábbi időpontokban érintik, így a helyszíneket az alábbi időszakokban zárják le:

  • A Batthyány utca és a Hadrianus utca csomópontját várhatóan 14:45 és 16:15 között zárják le. Ezen a helyszínen minimum 5 percenként a keresztirányban feltorlódott járműveket átengedik.
  • A budai alsó rakpartot várhatóan 15 óra és 16:45 között zárják le. Ezen időszakban az alsó rakpartról a fel- és lehajtás nem lehetséges.
  • A Budavári Alagutat és a  Széchenyi Lánchídat a Széchenyi István tér irányába a menet elhaladásának időtartamára, várhatóan 15:15 és 17óra között zárják le. A Lánchídon a Clark Ádám tér irányába forgalomkorlátozásra nem kell számítani.
  • Eötvös teret várhatóan 15:15 és 17 óra között zárják le. Itt a villamosokat és a gyalogosokat minimum 5 percenként a keresztirányban átengedik.
  • A pesti alsó rakpartot  15:15 és 17:15 között zárják le. Ezen időszakban az alsó rakpartról a fel- és lehajtás nem lehetséges.
  • Az Andrássy utat az ütemterv szerint várhatóan 15:30 és 17:30 között zárják le. Ezen időszakban az Bajcsy-Zsilinszky úton, a Nagymező utcánál és az Oktogonon minimum 5 percenként a keresztirányban feltorlódott járműveket átengedik.
  • A Dózsa György utat a Hősök tere csomópontnál várhatóan 15:30 és 18 óra között zárják le. A Dózsa György úton minimum 5 percenként a keresztirányban feltorlódott járműveket átengedik.

Közlekedési változásokról percről percre – mobilalkalmazáson és webes utazástervezőn is!

A közösségi közlekedési változásokról és a kedvencnek jelölt járataikról folyamatosan frissülő, személyre szabott információk érhetők el mobiltelefonon a BKK Info alkalmazáson keresztül, valamint a BKK INFO oldalán, a www.bkkinfo.hu címen. Ügyfeleink a járatfigyelő funkcióra feliratkozva az általuk leggyakrabban használt vagy tetszőlegesen kiválasztott járatról/járatokról az összes információt azonnal megkapják akár e-mailen is. A Budapesti Közlekedési Központ webes, illetve iOS, Android és Windows mobilfelületen is elérhető utazástervezőjével pedig a FUTÁR valós idejű adatai alapján tervezheti meg utazását a BKK honlapján, a futar.bkk.hu címen, vagy letölthető alkalmazás segítségével, mely a járatok valós helyzetének térképes nyomon követésére is alkalmas. Indulás előtt érdemes tájékozódni a pillanatnyi közlekedési lehetőségekről és a tervezett változtatásokról is.

Kategória: Forgalmi változások, Forgalmi változások: Tömegközlekedés, Híreink, Közlemények | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.