Forgalmi változások

Péntek délután lezárják Újpesten a Baross utcát, a Károlyi Mihály utcát és a Szent István teret

Az UTE 130 éves megalapításának tiszteletére június 19-én (pénteken) délután ünnepi felvonulást tartanak a IV. kerületben a Szusza Ferenc Stadion és a Szent István tér között, ezért 16:30 és várhatóan 17:30 között szakaszosan lezárják a Baross utcát és a Károlyi Mihály utcát, valamint várhatóan 17:10 és 17:30 között szakaszosan a Szent István teret is. A forgalomkorlátozás miatt módosul az érintett járatok: a 30-as, a 30A, a 147-es és a 230-as busz útvonala.

A 147-es autóbusz 16:30 és 17:30 között

  • Újpest-Központ M felé a Baross utca–Mildenberger utca–Türr István utca–Nádor utca–Templom utca–Lőrinc utca módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Tinódi utca, a Langlet Waldemár utca, az Attila utca és a Templom utca megállót. A terelt útvonalon a járatra a 30-as, a 30A és a 230-as busz Türr István utca/Nádor utca, majd Illek Vince utca megállójában lehet felszállni.
  • Megyer, Julianus barát felé az István út–Görgey Artúr utca–Erkel Gyula utca–Nádor utca–Türr István utca–Mildenberger utca–Baross utca útvonalon halad, ezért nem érinti az Újpesti piac, az Attila utca, a Langlet Waldemár utca, a Perényi Zsigmond utca és a Mildenberger utca megállóhelyeket. A terelt útvonalon a járatra a 220-as busz Deák Ferenc utca megállójában, majd a 30-as, a 30A és a 230-as busz Türr István utca/Nádor utca, majd Mildenberger utca megállójában lehet felszállni.

A 30-as, a 30A és a 230-as autóbusz várhatóan 17:10 és 17:30 között Megyer, illetve Káposztásmegyer felé az István út–Görgey Artúr utca–Erkel Gyula utca–Nádor utca módosított útvonalon halad, ezért nem érinti az Újpesti piac és az Illek Vince utca megállóhelyet. A terelt útvonalon a járatra a 220-as busz Deák Ferenc utca megállójában lehet felszállni.

A közösségi közlekedési változásokról és a kedvencnek jelölt járataikról folyamatosan frissülő, személyre szabott információk érhetők el mobiltelefonon a BKK Info alkalmazáson keresztül, valamint a BKK INFO oldalán, a www.bkkinfo.hu címen. Ügyfeleink a járatfigyelő funkcióra feliratkozva az általuk leggyakrabban használt vagy tetszőlegesen kiválasztott járatról/járatokról az összes információt azonnal megkapják akár e-mailen is. A Budapesti Közlekedési Központ webes, illetve iOS, Android és Windows mobilfelületen is elérhető utazástervezőjével pedig a FUTÁR valós idejű adatai alapján tervezheti meg utazását a BKK honlapján, a http://futar.bkk.hu címen, vagy letölthető alkalmazás segítségével, mely a járatok valós helyzetének térképes nyomon követésére is alkalmas. Indulás előtt érdemes tájékozódni a pillanatnyi közlekedési lehetőségekről és a tervezett változtatásokról is.

Kategória: Forgalmi változások, Forgalmi változások: gépkocsi közlekedés, Forgalmi változások: Tömegközlekedés | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.