Forgalmi változások: gépkocsi közlekedés

Demonstrációk miatt több járat közlekedése is módosul kedd délután

2015. május 12-én, kedden délután, az Ápolók Nemzetközi Napján az egészségügyi dolgozók figyelemfelhívó demonstrációkat tartanak 16:30-tól várhatóan 20 óráig Budapest belvárosában, ezért lezárnak a forgalom előtt több útszakaszt, többek között a Clark Ádám teret, a Lánchidat, a Széchenyi István teret, az Andrássy utat, valamint a József Attila utcát. A forgalomkorlátozások miatt változik a 2-es villamos, a 15-ös, a 16-os, a 105-ös és a 115-ös busz közlekedése is.

A két helyszínen is zajló demonstráció közül az első résztvevői 16:30-tól gyülekeznek a Clark Ádám téren, majd 17 órától a Clark Ádám tér–Lánchíd–Széchenyi István tér–József Attila utca–József nádor tér–Nádor utca–Vértanúk tere útvonalon a Kossuth Lajos térre vonulnak, majd onnan 19 órától a Nádor utca–Arany János utca útvonalon csatlakoznak a második demonstrációhoz.

A második demonstráció résztvevői 17 órától a Hősök terén gyülekeznek, majd 17:45-től az Andrássy út–József Attila utca–Október 6. utca–Arany János utca útvonalon az Akadémia utca kereszteződéséig vonulnak, ahol várhatóan 19 órától egyórás rendezvényt tartanak.

Szakaszosan lezárják a közúti forgalom elől

  • 17:10-től 20 óráig a Clark Ádám tér – Lánchíd – Széchenyi tér – József Attila utca – Nádor utca – Arany János utca útvonalat, valamint
  • 17:45-től 18:40-ig az Andrássy út– József Attila utca – Nádor utca – Arany János utca útvonalat.

Változások a közösségi közlekedésben

2-es villamos

Várhatón 18 és 19 óra között a Kossuth Lajos tér lezárása esetén a villamosok rövidített útvonalon, a Közvágóhíd H és a Kossuth Lajos tér M között közlekednek. A Nagykörút felé ebben az időszakban a 15-ös vagy a 115-ös busszal célszerű továbbutazni.

15-ös és 115-ös autóbusz

Várhatóan 18 és 19 óra között a József Attila utca részleges, valamint az Október 6. utca, a Nádor utca és a Vértanúk tere lezárása miatt a 15-ös és 115-ös autóbusz módosított útvonalon közlekedik.

  • A Gyöngyösi utca M és az Árpád híd M felé közlekedő buszok az Erzsébet tértől a József Attila utca–Bajcsy-Zsilinszky út–Alkotmány utca–Szemere utca felé kerülnek, ezért nem érintik a Hercegprímás utca, a Hold utca, a Kossuth Lajos tér M és a Batthyány-örökmécses megállókat. A terelt útvonalon az autóbuszokra az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Deák Ferenc tér M: a 16-os és a 105-ös autóbusz megállóhelye,
    • Szent István Bazilika: a 9-es autóbusz megállóhelye,
    • Arany János utca M: a 9-es autóbusz megállóhelye,
    • Kossuth Lajos tér (Szemere utca): a Szemere utca kereszteződése előtt kihelyezett ideiglenes megállóhely.
    • A Boráros tér H felé közlekedő autóbuszok a Pannónia utcától a Szent István körút–Nyugati tér–Bajcsy-Zsilinszky út–Deák Ferenc tér–Károly körút–Múzeum körút–Kálvin tér–Üllői út felé kerülnek, ezért nem érintik a Markó utca, a Kossuth Lajos tér M, a Széchenyi utca, a Zrínyi utca, a Szende Pál utca, a Petőfi tér, a Március 15. tér és a Fővám tér M megállóhelyeket. A terelt útvonalon az autóbuszokra az alábbi megállókban lehet felszállni:
      • Nyugati pályaudvar M: a 9-es autóbusz megállóhelye Szent István körúton a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződése előtt,
      • Báthory utca: a 9-es autóbusz megállóhelye,
      • Arany János utca M: a 9-es autóbusz megállóhelye,
      • Szent István Bazilika: a 9-es autóbusz megállóhelye,
      • Deák Ferenc tér M: a 9-es autóbusz megállóhelye,
      • Astoria M: a 9-es autóbusz megállóhelye.

16-os autóbusz

Várhatóan 17 óra és 17:40 között a 16-os busz a Lánchíd, a Széchenyi István tér, a József Attila utca és a Nádor utca lezárása miatt az Erzsébet hídon át, módosított útvonalon közlekedik.

  • A Deák Ferenc tér M felé közlekedő buszok az Apród utca–Döbrentei tér–Krisztina körút–Erzsébet híd–Szabad sajtó út–Váci utca–Március 15. tér–Belgrád rakpart–Irányi utca–Ferenciek tere–Petőfi Sándor utca–Bécsi utca–Erzsébet tér–József Attila utca módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Széchenyi István tér és a József nádor tér megállót. Az autóbuszokra az alábbi ideiglenes megállókban lehet felszállni:
    • Döbrentei tér: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelye,
    • Március 15. tér: a 8-as, a 110-es és a 112-es busz megállóhelye,
    • Ferenciek tere: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye,
    • Szervita tér: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye,
    • Erzsébet tér: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye.
  • A Széll Kálmán tér M felé közlekedő autóbuszok a Deák Ferenc tér M–Erzsébet tér–Bajcsy-Zsilinszky út–Károly körút–Kossuth Lajos utca–Ferenciek tere–Szabad sajtó út–Erzsébet híd–Döbrentei tér–Apród utca–Lánchíd utca–Clark Ádám tér módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Hild tér és a Széchenyi István tér megállót. Az autóbuszokra az alábbi ideiglenes megállókban lehet felszállni:
    • Deák Ferenc tér M: a 9-es autóbusz megállóhelye,
    • Ferenciek tere M: az 5-ös, a 7-es, a 8-as, a 107-es, a 112-es, a 133-as, a 178-as, a 233-as és a 239-es autóbusz megállóhelye,
    • Március 15. tér: a 8-as, a 110-es és a 112-es autóbusz megállóhelye,
    • Döbrentei tér: a 8-as, a 110-es és a 112-es autóbusz megállóhelye,
    • Várkert Bazár: a 17p és a 86-os autóbusz megállóhelye).

105-ös autóbusz

Várhatóan 17 óra és 17:40 között a 105-ös busz a Lánchíd, a Széchenyi István tér, a József Attila utca és a Nádor utca lezárása miatt az Erzsébet hídon át, módosított útvonalon közlekedik.

  • A Gyöngyösi utca M felé közlekedő buszok az Apród utca–Döbrentei tér–Krisztina körút–Erzsébet híd–Szabad sajtó út–Váci utca–Március 15. tér–Belgrád rakpart–Irányi utca–Ferenciek tere–Petőfi Sándor utca–Bécsi utca–Erzsébet tér–József Attila utca módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Széchenyi István tér és a József nádor tér megállót. Az autóbuszokra az alábbi ideiglenes megállókban lehet felszállni:
    • Döbrentei tér: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelye,
    • Március 15. tér: a 8-as, a 110-es és a 112-es busz megállóhelye,
    • Ferenciek tere: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye,
    • Szervita tér: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye,
    • Erzsébet tér: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye.
  • Az Apor Vilmos tér felé közlekedő autóbuszok a Deák Ferenc tér M–Erzsébet tér–Bajcsy-Zsilinszky út–Károly körút–Kossuth Lajos utca–Ferenciek tere–Szabad sajtó út–Erzsébet híd–Döbrentei tér–Apród utca–Lánchíd utca–Clark Ádám tér módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Hild tér és a Széchenyi István tér megállót. Az autóbuszokra az alábbi ideiglenes megállókban lehet felszállni:
    • Deák Ferenc tér M: a 9-es autóbusz megállóhelye,
    • Ferenciek tere M: az 5-ös, a 7-es, a 8-as, a 107-es, a 112-es, a 133-as, a 178-as, a 233-as és a 239-es autóbusz megállóhelye,
    • Március 15. tér: a 8-as, a 110-es és a 112-es autóbusz megállóhelye,
    • Döbrentei tér: a 8-as, a 110-es és a 112-es autóbusz megállóhelye,
    • Várkert Bazár: a 17p és a 86-os autóbusz megállóhelye).

Várhatóan 17:50 és 18:50 között a 105-ös busz a Hősök tere–Andrássy út–József Attila utca lezárása miatt az Andrássy út helyett a Podmaniczky utcán közlekedik.

  • A Gyöngyösi utca M felé közlekedő buszok a Bajcsy-Zsilinszky út–Podmaniczky utca–Munkácsy Mihály utca–Szondi utca–Gundel Károly út–Állatkerti körút–Hősök tere–Dózsa György út terelt útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Bajcsy-Zsilinszky út M, az Opera M, az Oktogon M, a Vörösmarty utca M, a Kodály körönd M és a Bajza utca M megállóhelyüket. A terelt útvonalon a buszokra az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Szent István Bazilika: a 9-es autóbusz megállója,
    • Arany János utca M: a 9-es autóbusz megállója,
    • Báthory utca: a 72-es és a 73-as trolibusz megállója,
    • Nyugati pu. M (Podmaniczky u.): a 72-es trolibusz megállója,
    • Ferdinánd híd (Izabella utca): a 72-es trolibusz megállója,
    • Szinnyei Merse utca: a 72-es trolibusz megállója,
    • Bajza utca: a 72-es trolibusz megállója,
    • Munkácsy Mihály utca: a 72-es trolibusz megállója,
    • Honvédkórház (Hősök tere M): a 72-es trolibusz megállója.
  • Az Apor Vilmos tér felé közlekedő buszok a Dózsa György úttól a Szondi utca–Bajza utca–Podmaniczky utca–Bajcsy-Zsilinszky út–Erzsébet tér terelt útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Hősök tere M, a Bajza utca M, a Kodály Körönd M, a Vörösmarty utca M, az Oktogon M, az Opera M és a Bajcsy-Zsilinszky út M megállóhelyüket. A terelt útvonalon a buszokra az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Honvédkórház (Hősök tere M): a 72-es trolibusz megállója,
    • Rippl-Rónai utca: a 72-es trolibusz megállója,
    • Bajza utca: a 72-es trolibusz megállója,
    • Szinnyei Merse utca: a 72-es trolibusz megállója,
    • Ferdinánd híd (Izabella utca): a 72-es trolibusz megállója,
    • Nyugati pályaudvar M (Podmaniczky utca): a 72-es trolibusz megállója,
    • Báthory utca: a 72-es trolibusz megállója,
    • Arany János utca M: a 9-es autóbusz megállóhelye,
    • Szent István Bazilika: a 9-es autóbusz megállóhelye.

A demonstráció vonulásakor az Andrássy utat keresztező tömegközlekedési járatokat – a 4-es, a 6-os villamos, a 70-es, a 73-as, a 75-ös, a 76-os, a 78-as, a 79-es trolibusz, valamint a 4-6-os, a 9-es, a 20E, a 30-as, a 30A és a 230-as busz – szakaszosan átengedik, azonban forgalmukban néhány perces korlátozásra kell számítani.

A Budapesti Közlekedési Központ célja, hogy a lehetőségekhez képest a demonstráció idején is zavartalan legyen a forgalom. A változások okozta kellemetlenségek miatt ezúton is kérjük és köszönjük az arra közlekedők türelmét és megértését!

Kategória: Forgalmi változások: gépkocsi közlekedés, Forgalmi változások: Tömegközlekedés | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.