Híreink

Helyére került a háromszázadik BKK-automata is

Dr. Dabóczi Kálmán, a BKK Zrt. vezérigazgatója és Dr. Szeneczey Balázs, főpolgármester-helyettes, a T-Systems Magyarország Zrt., valamint a MasterCard képviselőinek jelenlétében a mai napon átadta a háromszázadik új jegy- és bérletkiadó automatát, ezzel teljessé vált az éjjel-nappal működő készülékek száma Budapesten és agglomerációjában. A BKK Zrt. egy éve, 2014 márciusában, az új értékesítési hálózat és stratégia kialakításához igazodva az elektronikus jegyrendszer egyik elemeként kezdte meg az automaták telepítését, melyeknek köszönhetően mára hatszorosára nőtt a készpénzes és a kártyás fizetésre alkalmas értékesítőhelyek száma. A készülékekről az ügyfelek visszajelzései pozitívak, ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy egyre többen és egyre többször veszik azokat igénybe. Az elmúlt évben összesen 17 milliárd forint értékben vásároltak belőlük jegyeket és bérleteket.

Dr. Szeneczey Balázs, főpolgármester-helyettes beszédében hangsúlyozta, hogy a mai napon nem csupán a háromszázadik üzembe helyezett készüléket ünnepeljük, hanem azt is, hogy a budapesti tömegközlekedés modernitása már európai méreteket ölt, valamint hozzátette, hogy az automaták üzembe helyezése és az elektronikus jegyrendszer kialakítása jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy Budapest egy modern, XXI. századi várossá váljon.

Más európai városokhoz képest rekordgyorsasággal szokták meg a budapestiek a digitális értékesítési rendszert. A BKK Zrt. ügyfelei az elmúlt egy évben összesen 17 milliárd forint értékben több mint 11 millió terméket vásároltak az automatákból. Dr. Dabóczi Kálmán, a BKK Zrt. vezérigazgatója az átadást megelőző beszédében elmondta, hogy hihetetlenül nagy eredménynek tekinti ennek a háromszáz készüléknek az üzembe helyezését, hiszen ezekkel a készülékekkel az utasok az összes forgalmas csomóponton igénybe tudják venni a BKK által nyújtott értékesítési szolgáltatásokat.

A vezérigazgató azt is kiemelte, annak érdekében, hogy a közösségi közlekedést igénybe vevők egyszerűbben, nagyobb segítséggel vásárolhassák meg az utazásukhoz szükséges jegy- és bérlettípusokat – figyelembe véve az ügyfelektől érkezett, a menürendszerrel kapcsolatos több mint 8000 észrevételt –, az elmúlt időszakban további funkciókkal bővült a BKK új jegy- és bérletkiadó automatáinak menürendszere.

Az értékesítési adatokat elemezve látható, hogy az eredeti elképzeléseknek megfelelően az ügyfelek a nagy csomópontokon kívül egyre inkább a lakó- és a munkahelyükhöz legközelebb veszik meg a termékeket az automatákból, ennek eredményeként csökkent a pénztárak előtti sorok hossza, és a várakozással töltött idő. A BKK-automatákat leginkább a modernségük, egyszerűségük, valamint a gyorsaságuk miatt választják a közösségi közlekedés igénybe vevői. Az ügyfelek visszajelzéseiből kitűnik, hogy a készpénzes és a bankkártyás fizetési lehetőségeket egyaránt szívesen alkalmazzák, és a számlakérés lehetőségével is egyre többen élnek.

A jegytípusok közül a vonaljegy a legnépszerűbb (mintegy 6,9 millió eladott termék), a bérletek közül pedig a felnőtt havi bérletből vásárolták a legtöbbet (hozzávetőleg 730 ezret). A eddigi forgalom 57%-a készpénzes, 43%-a pedig kártyás vásárlás, ami jól mutatja, mekkora igény volt a korábban nehezen elérhető bankkártyás fizetésre a tömegközlekedésben.

Az automaták használatával lehetővé vált, hogy az ügyfelek a Segítség gomb megnyomásával élőszavas és képernyő-átvételes segítségnyújtással a BKK ügyfélszolgálatának támogatását kérjék a szükséges termékek megvásárlásához. Az új segítségnyújtási funkciókon túl az elérhető nyelvek listájának bővítésével a magyar, az angol, a német, a francia, az orosz és a román nyelven kívül már spanyolul, kínaiul és szlovákul is olvasható a készülékek menürendszere. Az új funkciók elsősorban azoknak az ügyfeleknek nyújtanak segítséget, akik még nem használják teljes biztonsággal a készülékeket. A BKK vezérigazgatója kiemelte, hogy az utasok a jelenlegi segítségnyújtási funkciókon túl hamarosan akadálymentesített menürendszeren keresztül tudják majd igénybe venni a készülékek által nyújtott szolgáltatásokat.

A fővárosi tömegközlekedésben ez az első alkalom, hogy az utasok egyérintéses fizetéssel vásárolhatnak jegyeket, bérleteket. Ez fontos előrelépés a budapestiek életében, hiszen az új automatáknak köszönhetően jelentősen csökkent a várakozási idő a pénztáraknál, az érintőkártyával rendelkező utasok számára pedig minden eddiginél egyszerűbbé, kényelmesebbé és gyorsabbá vált a jegyvásárlás. Az érintőkártyák egyébként is rendkívül népszerűek hazánkban, a kibocsátott fizetési kártyáknak már több mint 40 százaléka – 3,7 millió darab – rendelkezik az egyérintéses fizetést lehetővé tevő funkcióval. A technológia ugyanakkor utat nyithat további nagy léptékű fejlesztések, például a kártyás beléptetés, valamint a mobilfizetés felé is a tömegközlekedésben.

Az elektronikus jegyrendszer bevezetése – annak komplexitása okán – több évig tartó fejlesztés, de a BKK Zrt. nem akarta tovább fenntartani az eddig használt, elavult és egyáltalán nem ügyfélbarát rendszert. Ennek érdekében a projektből kiemelte és időben előrehozta a jegy- és bérletkiadó automaták üzembe helyezését. A rövid távú cél, hogy időt spóroljanak ügyfeleiknek Budapesten és agglomerációjában úgy, hogy az összes értékesítési ponton könnyen és gyorsan megvásárolhassák szinte az összes terméküket az automatából, fizethessenek az érméken kívül papírpénzzel és bankkártyával is. A készülékek termékkínálatát folyamatosan bővítik: a vonaljegy és napijegy típusú jegyeken, a Budapest-bérleteken, a környéki és a HÉV-bérleteken kívül már kutya- és kerékpárbérletek is megvehetők. A BKK-automatákból vásárolt termékekről egyszerűsített számla is igényelhető, ehhez a BKK honlapján előzetes regisztráció szükséges.

A korszerű jegy- és bérletkiadó automaták ma már nemcsak a belváros forgalmasabb csomópontjaiban érhetők el – Keleti és Nyugati pályaudvar, Kelenföld vasútállomás M, Puskás Ferenc Stadion M, Újpest-Központ M, Blaha Lujza tér M, Deák Ferenc tér M, Örs vezér tere M –, hanem az ügyfelek színvonalasabb kiszolgálása érdekében a korábbinál jobb területi eloszlásban számos HÉV-állomáson és Budapest külvárosi, kertvárosi részein is. Az agglomerációs települések közül Budaörsön, Dunaharasztiban, Gödöllőn, Nagykovácsiban,  Ráckevén, Szentendrén, Pomázon, Szigetszentmiklóson, Tökölön, Törökbálinton és Gyálon is időt spórolnak az ügyfeleknek az automatákkal. A készülékek üzemeltetési költsége havi 120 ezer forint, mely a magas számú igénybevételnek köszönhetően egy nap alatt megtérül.

Az új értékesítési stratégia sikerét az is mutatja, hogy a  kormány 2014. novemberben kiadott határozatában a projekt 2,3 milliárd forintos európai uniós támogatásáról döntött, melynek része az új jegy- és bérletkiadó automaták beszerzése és telepítése a főváros és az agglomeráció forgalmasabb pontjaira.

Az automaták pontos helyéről a térképes keresőn lehet tájékozódni, használatukról pedig a kisfilm és az interaktív bemutató felület az alábbi címen érhető el: https://bkk.hu/automata/.

Kategória: Híreink, Közlemények | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.