Forgalmi változások

Február 16-ától a Rózsa utca és a Pozsonyi út között folytatódik az újpesti Tél utca felújítása

2015. február 16-ától (hétfőtől) a Rózsa utca és a Pozsonyi út közötti részen folytatódik az újpesti Tél utca tavaly szeptemberben elkezdődött felújítása. A Tél utca ezen szakaszán már február 13-ától (péntektől) megállási tilalmat vezetnek be, és 16-ától a munkavégzés miatt – várhatóan május végéig – irányonként csak egy-egy forgalmi sávon haladhat az autóforgalom. Mivel az erre közlekedő autóbuszok megállója is ebben a sávban van, kérjük, hogy fokozott figyelemmel vezessenek.

A február 16-án kezdődő építési ütemben a középső két forgalmi sávot és a középszigeteket bontják el, majd építik újra. A Fővárosi Önkormányzat útfelújítási programjában a IV. kerület nagy forgalmú utcája csaknem ezer méter hosszúságban kap új útburkolatot, kerékpársáv és parkolósáv is épül, valamint megváltozik a Tél utca sávkiosztása is. A biciklisek biztonságos közlekedésének és a megnövekedett parkolási igények kiszolgálására a meglévő 2 × 2 forgalmi sávból mind az északi, mind a déli oldalon irányhelyes kerékpársávot, valamint parkolósávot alakít ki a BKK. A Tél utcától északra található lakótelep megközelíthetőségének javítása érdekében az itt található csomópontoknál a déli irányú útpályán – a jelenleg két egyenesen haladó sávból – egy újonnan kialakított balra kanyarodó sávval is segítik az autósok közlekedését. A parkolósáv létesítésével a meglévő gyalogátkelőhelyek rövidebbek lesznek, ezért a gyalogosok nagyobb biztonságban juthatnak át az út túlsó oldalára.

A BKK nagy hangsúlyt helyez a közösségi közlekedési megállóhelyek biztonságos és akadálymentes kialakítására is, ezért a buszmegállók és a buszöblök jelenleginél kedvezőbb kialakításával biztonságosabbá és kényelmesebbé tesszük a 20E, a 25-ös, a 120-as és a 121-es busz utasainak fel-, illetve leszállását. A kivitelezés idején a tömegközlekedési járatok útvonala nem változik, elterelésükre nem lesz szükség. További részletek a Tél utca felújításáról: https://bkk.hu/2014/09/teljesen-megujul-az-ujpesti-tel-utca/

Valós idejű közúti közlekedési információk

A BKK honlapján, illetve a kozut.bkkinfo.hu linken már valós idejű közúti közlekedési információk is elérhetők. A fővárosban közlekedő autósok interaktív online térkép segítségével tájékozódhatnak arról, hogy hol milyen fennakadásokra kell számítaniuk. Az előre tervezett forgalomkorlátozások már napokkal az életbe lépésük előtt elérhetők az új webes felületen.

Kategória: Forgalmi változások, Forgalmi változások: gépkocsi közlekedés, Forgalmi változások: Tömegközlekedés | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.