Forgalmi változások: gépkocsi közlekedés

Február 2-án a német állami delegáció látogatása miatt több főútvonalat is lezárnak Budapesten

2015. február 2-án (hétfőn) a német állami küldöttség közlekedési útvonalát szakaszosan útlezárással biztosítja a hatóság, ezért délelőttől kora estig számos főútvonalon kell időszakos forgalomkorlátozásra számítani. Mások mellett lezárják a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi utat, a Bajcsy-Zsilinszky utat, a Károly körút–Rákóczi út–Kossuth Lajos utca–Erzsébet híd–Attila út útvonalat, és a Budai Várba vezető utakat.  Felhívjuk a délelőtt illetve késő délután a Liszt Ferenc Repülőtérre utazó ügyfeleink figyelmét, hogy a szokásosnál legalább egy órával korábban induljanak el, hogy biztosan elérjék járatukat, mivel az adott időszakban egy-egy órán keresztül nem éri el a repteret a 200E autóbusz. Kérjük, hogy aki teheti, lehetőség szerint használja a kötöttpályás közösségi közlekedési vonalakat, főképp az utasforgalom függvényében a szokásosnál sűrűbben közlekedő metróvonalakat, valamint 4-es és 6-os villamost. A forgalomkorlátozások miatt számos felszíni közösségi közlekedési járatunk útvonala is módosul. A főbb közlekedési csomópontokban megállókban kollégáink személyesen is adnak információt, de kérjük, hogy indulás előtt tájékozódjanak a közlekedési változásokról honlapunkon, illetve a BKK Info alkalmazás segítségével is.

Várható forgalomkorlátozások a közúti közlekedésben

A német állami delegáció február 2-ai (hétfői) magyarországi látogatása során várhatóan az alábbi útlezárásokra kell számítani:

  • 10:45 és 11:45 között lezárják a Liszt Ferenc Repülőtérről a Kossuth Lajos térre vezető 4-es főút–Ferihegyi repülőtérre vezető út–Üllői út–Kiskörút–Bajcsy-Zsilinszky út–Alkotmány utca útvonalat,
  • 11:00 és 11:45 között lezárják a Hősök tere – Dózsa György út – Podmaniczky utca – Bajcsy-Zsilinszky út – Alkotmány utca útvonalat,
  • 13:30 és 14 óra között az Alkotmány utca – Bajcsy-Zsilinszky út teljes szakaszon – Károly körút – Rákóczi út (Blaha Lujza tér és Astoria között) – Kossuth Lajos utca – Szabadsajtó utca – Erzsébet híd – Attila út – Palota út – Dísz tér – Úri utca útvonalat,
  • 14:30 és 15 között az Úri utca – Dísz tér útvonalat,
  • 15:10 és 15:40 között a Palota út – Dózsa György tér – Krisztina körút – Szarvas tér – Erzsébet híd – Szabadsajtó út – Kossuth Lajos utca – Astoria – Múzeum körút – Bródy Sándor utca útvonalat,
  • 18 és 19 óra között a Károly körút – Múzeum körút – Üllői út – Gyorsforgalmi út – Ferihegyi repülőtérre vezető út – Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2 útvonalat.

A lezárt útvonalak megnyitására a küldöttség elhaladtával, szakaszosan nyílik lehetőség.

Mindezen kívül megállási tilalmat rendelnek február 1-jén (vasárnap) 6 óra és február 2-án 20 óra között

  • Apród utca mindkét oldalán 50 méteres szakaszon,
  • Váralja út mindkét oldalán az Aranyszarvas étteremtől az Attila útig,
  • Váralja út mindkét oldalán a Palota úttól az Apród utca irányában, 100 méteres szakaszon,
  • Attila út mindkét oldalán a Szarvas tértől a Dózsa György térig,
  • Dózsa György tér teljes területén,
  • Palota út mindkét oldalán,
  • Lovas út mindkét oldalán a sorompótól 20 méteres szakaszon,
  • Dísz téri parkoló teljes területe,
  • Színház utca mindkét oldalán,
  • Szent György utca mindkét oldalán,
  • Szent György téren,
  • Úri utca mindkét oldalán a Kapisztrán tér és a Dísz tér között,
  • Kapisztrán téren (Úri utca torkolatában, valamint a Hadtöréneti Intézet előtt)
  • Bajcsy-Zsilinszky út mindkét oldalán a Markó utca és a Deák tér között,
  • Alkotmány utca mindkét oldalán a Bajcsy-Zsilinszky út és a Kossuth tér között,
  • Károly körút mindkét oldalán a Deák tér és a Kossuth Lajos utca között,
  • Múzeum körút mindkét oldalán az Astoria és a Kálvin tér között,
  • Kossuth Lajos utca mindkét oldalán az Astoria és a Ferenciek tere között, valamint a Szép utca és Magyar utca közötti Aldi előtti rakodási területen,
  • Szabad sajtó úton, a Ferenciek tere és az Erzsébet híd között,
  • Március 15. tér Erzsébet híd alatti parkoló teljes területén,
  • Erzsébet híd budai hídfő alatti parkoló mindkét oldalon (Döbrentei tér),
  • Rippl Rónai utca 42. szám előtti járda és a MÁV kórház oldala közötti murvás területen,
  • Dózsa György út páros oldalán a Szondi utca és Podmaniczky utca között a Honvéd Kórház előtti járdán,
  • Podmaniczky utca mindkét oldalán a Dózsa György út és a Bajcsy-Zsilinszky út között,
  • Dohány utca mindkét oldalán a Károly körút és a Síp utca között,
  • Síp utca mindkét oldalán a Dohány utcától 20 méteres szakaszon a Wesselényi utca felé,
  • Trefort utca mindkét oldalán a Puskin utca és a Szentkirályi utca között
  • Puskin utca mindkét oldalán a Bródy Sándor utca és a Rákóczi út között,
  • Pollack Mihály téren a Bródy Sándor utca és a Múzeum utca között,
  • Bródy Sándor utca mindkét oldalán a Szentkirályi utca és a Múzeum körút között,
  • Szentkirályi utca mindkét oldalán a Rákóczi út és a Bródy Sándor utca között,
  • Wesselényi utca mindkét oldalán a Síp utca és a Károly körút között,
  • Paál László sétány Kós Károly sétány felőli félkörívének mindkét oldalán,
  • Városligeti körút Kós Károly sétánytól 10 méteres szakaszon, mindkét oldalon.
  • Kertész utca páros oldalán a 20. szám, valamint a Kertész utca 4. szám előtt,
  • Múzeum utca mindkét oldalán a Pollack Mihály tértől 20 méteres szakaszon,
  • Ötpacsirta utcában mindkét oldalon a Pollack Mihály tértől 20 méteres szakaszon,
  • Múzeum utca mindkét oldalán a Múzeum körút és a Szentkirályi utca között,
  • Vajkay utca mindkét oldalán az Alkotmány utca és a Szalay utca között,
  • Szalay utca mindkét oldalán a Honvéd utca és a Kossuth tér között,
  • Pesti alsó rakparton a Markó utca és a Margit híd között,
  • Zoltán utca páratlan oldalán a Nádor utca és a Szabadság tér között,
  • Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Reptér 1, a MÁV vasútállomásnál lévő murvás parkoló területén,
  • Gyorsforgalmi úton a Szemeretelep felüljáró alatti terület,
  • Gyorsforgalmi úton Ráday Gedeon felüljáró alatt,
  • Gyorsfolgalmi út alatt a Hangár utcánál,
  • KÖKI mélygarázs lehajtó előtti területen (a Gyorsforgalmi út mellett közvetlen),
  • Határ úti felüljáró alatt,
  • Üllői úton a Kálvin tér és a Gyorsforgalmi út közötti teljes szakasz mindkét oldalán, illetve
  • Üllői út Ecseri út P+R parkoló Üllői út felé eső parkoló sávja és a Posta székház Üllői út felé eső parkoló részén,
  • Üllői úti felüljáró alatt, a Könyves Kálmán körútnál,
  • Üllői úton a Gál Mózes utca és a Nagyvárad tér között, a járdán kijelölt parkolóhelyeken,
  • Üllői úton a Szabó Ervin téri benzinkút előtt,
  • Üllői úton a Kálvin téren a mozgáskorlátozott parkolóban.

Várható változások a közösségi közlekedésben

Február 2-án (hétfőn) délelőttől kora estig számos főútvonalon kell időszakos forgalomkorlátozásra számítani, ezért számos közösségi közlekedési járat rövidített vagy módosított útvonalon közlekedik. Kérjük, hogy aki teheti, használja a kötöttpályás közösségi közlekedési vonalakat, főképp az utasforgalom függvényében a szokásosnál sűrűbben közlekedő metróvonalakat, valamint 4-es és 6-os villamost.

200E autóbusz

A 200E busz várhatóan 10:40 és 11:20, majd 18 és 19 óra között módosított útvonalon közlekedik, nem érintve a Liszt Ferenc Airport 2 végállomást sem.

A járat a fent jelzett időszakban Vecsés, Fő útig eredeti útvonalán halad, majd a Fő út–Nimród utca–Áruházi bekötőút–Vecsés, Market Centrál Ferihegy–Áruházi bekötőút–körforgalom–Üllői út felé közlekedve éri el szokásos haladási irányát. Az útvonal-módosítást miatt a járat nem érinti

  • a Vecsés-nyugat,
  • a Repülőtér, P+R,
  • a Liszt Ferenc Airport 2,
  • és a Vecsés-nyugat megállóhelyet.

Ebben az időszakban a 200E végállomása a Vecsés, Market Central Ferihegy, a 236-os busz megállója lesz.

Felhívjuk figyelmüket, hogy aki délelőtt vagy kora este a Liszt Ferenc Repülőtérre megy, lehetőleg egy órával korábban induljon el, hogy biztosan elérje járatát.

2-es villamos

A 2-es villamos az első járatindulásától várhatóan 18 óráig rövidített útvonalon közlekedik a Közvágóhíd H és a Széchenyi István tér között. Kérjük, hogy aki a Közvágóhídtól a Jászai Mari tér felé utazik, vegye igénybe a szükség szerint a szokásosnál sűrűbben közlekedő 4-es és 6-os villamost.

7-es, 107-es, 133-as és 233-as autóbusz

A 7-es, a 107-es, a 133-as és a 233-as autóbusz várhatóan 13:30 és 14:00 óra, 15:30 és 15:50 óra, valamint 16:50 és 17:10 óra között az Erzsébet híd helyett a Szabadság hídon át, mindkét irányban az Astoria–Múzeum körút–Kálvin tér–Vámház körút–Fővám tér–Szabadság híd–Szent Gellért tér útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Rudas Gyógyfürdő és a Ferenciek tere M megállóhelyet. A terelt útvonalon a felsorolt járatokra a 47-es, a 48-as és a 49-es villamosok autóbuszos pótlása esetén a buszok által használt Fővám tér M és Kálvin tér M megállóhelyeken lehet felszállni.

5-ös, 178-as autóbusz

Az 5-ös és a 178-as busz várhatóan 13:30 és 14:00 óra, 15:30 és 15:50 óra, valamint 16:50 és 17:10 óra között az Erzsébet híd helyett a Szabadság hídon át, mindkét irányban módosított útvonalon közlekedik,

  • Pesti végállomása felé a Döbrentei tér–Szent Gellért rakpart–Szent Gellért tér–Szabadság híd–Fővám tér–Vámház körút–Kálvin tér–Múzeum körút–Astoria–Rákóczi út felé haladva, ezért nem érinti a Ferenciek tere M megállóhelyet. A terelt útvonalon a felsorolt járatokra az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Szent Gellért tér M: a villamospótló busz megállóhelye a Duna-parton,
    • Fővám tér M: a 47-es, a 48-as és a 49-es villamosok autóbuszos pótlása esetén használt megállóhely,
    • Kálvin tér M: a 47-es, a 48-as és a 49-es villamosok autóbuszos pótlása esetén használt megállóhely.
  • Budai végállomása felé az Astoria–Múzeum körút–Kálvin tér–Vámház körút–Szabadság híd–Szent Gellért rakpart–Döbrentei tér–Lánchíd utca–Clark Ádám tér–Alagút–Alagút utca felé haladva, ezért nem érinti a Ferenciek tere M, a Szarvas tér és a Dózsa György tér megállóhelyet. A terelt útvonalon a felsorolt járatokra az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Kálvin tér M: a 47-es, a 48-as és a 49-es villamosok autóbuszos pótlása esetén használt megállóhely,
    • Fővám tér M: a 47-es, a 48-as és a 49-es villamosok autóbuszos pótlása esetén használt megállóhely,
    • Rudas Gyógyfürdő: a 86-os busz megállóhelye,
    • Várkert Bazár: a 86-os busz megállóhelye,
    • Clark Ádám tér: a 86-os busz megállóhelye.

8-as, 110-es, 112-es és 239-es autóbusz

A 8-as, a 110-es, a 112-es és a 239-es autóbusz várhatóan 13:30 és 14:00 óra, 15:30 és 15:50 óra, valamint 16:50 és 17:10 óra között az Erzsébet híd helyett a Szabadság hídon át, mindkét irányban módosított útvonalon közlekedik,

  • Pesti végállomása felé a Döbrentei tér–Szent Gellért rakpart–Szent Gellért tér–Szabadság híd–Fővám tér–Vámház körút–Kálvin tér–Múzeum körút–Astoria–Rákóczi út felé haladva, ezért nem érinti a Március 15. tér és a Ferenciek tere M megállóhelyet. A terelt útvonalon a felsorolt járatokra az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Szent Gellért tér M: a villamospótló busz megállóhelye a Duna-parton,
    • Fővám tér M: a 47-es, a 48-as és a 49-es villamosok autóbuszos pótlása esetén használt megállóhely,
    • Kálvin tér M: a 47-es, a 48-as és a 49-es villamosok autóbuszos pótlása esetén használt megállóhely.
    • Budai végállomása felé az Astoria–Múzeum körút–Kálvin tér–Vámház körút–Szabadság híd–Szent Gellért rakpart–Döbrentei tér–Hegyalja út felé haladva, ezért nem érinti a Ferenciek tere M, a Március 15. tér és a Döbrentei tér megállóhelyet. A terelt útvonalon a felsorolt járatokra az alábbi megállókban lehet felszállni:
      • Kálvin tér M: a 47-es, a 48-as és a 49-es villamosok autóbuszos pótlása esetén használt megállóhely,
      • Fővám tér M: a 47-es, a 48-as és a 49-es villamosok autóbuszos pótlása esetén használt megállóhely,
      • Rudas Gyógyfürdő: a 86-os busz megállóhelye.

Amennyiben az Astoria vagy az Erzsébet híd zárása hosszabb ideig szükséges, akkor a 7-es, 107-es, 133-as és 233-as, 5-ös, 178-as és a 8-as, 110-es, 112-es, 239-es autóbuszok közlekedésében további korlátozások is lehetségesek, ezért az utasforgalom függvényében a szokásosnál sűrűbben közlekedő M4-es metró igénybevételét javasoljuk.

9-es autóbusz

A 9-es busz várhatóan 11 és 19 óra között módosított útvonalon közlekedik:

  • Óbuda, Bogdáni út felé a Baross utca–Mária utca–Üllői út–József körút–nagykörút felé haladva, ezért nem érinti a Szentkirályi utca és a Báthory utca közötti megállóhelyeket. A terelt útvonalon a 9-es buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Üllői út: a 83-as busz megállóhelye,
    • Corvin-negyed M: a 923-as busz megállóhelye,
    • Harminckettesek tere: a 923-as busz megállóhelye,
    • Rákóczi tér M: a 923-as busz megállóhelye,
    • Népszínház utca: a 923-as busz megállóhelye,
    • Blaha Lujza tér M: a 923-as busz megállóhelye,
    • Wesselényi utca: a 923-as busz megállóhelye,
    • Király utca: a 923-as busz megállóhelye,
    • Oktogon: a 923-as busz megállóhelye.
  • Kőbánya alsó vasútállomás felé a nagykörút–Üllői út–Szabó Ervin tér–Baross utca felé haladva, ezért nem érinti a Báthory utca és a Kálvin tér M közötti megállóhelyeket. A terelt útvonalon a 9-es buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Aradi utca: a 923-as busz megállóhelye,
    • Oktogon M: a 923-as busz megállóhelye,
    • Király utca: a 923-as busz megállóhelye,
    • Wesselényi utca: a 923-as busz megállóhelye,
    • Blaha Lujza tér M: a 923-as busz megállóhelye,
    • Rákóczi tér M: a 923-as busz megállóhelye,
    • Harminckettesek tere: a 923-as busz megállóhelye,
    • Corvin-negyed M: a metrópótló busz megállóhelye az Üllői úton,
    • Szabó Ervin tér: az Üllői úton a Szabó Ervin tér kereszteződése előtt.

    16-os autóbusz, Sikló

    A 16-os autóbusz várhatóan 13:30 és 14:10, 15:10 és 15:40 óra között a 16A busz vonalán közlekedik.

    A Sikló 14:30 és 16:30 között várhatóan egy órán keresztül nem közlekedik.

    A belvárosból a Várba tartóknak javasoljuk, hogy az M2-es metróval utazzanak a Széll Kálmán térre, majd onnan a sűrűbben közlekedő 16A busszal juthatnak el a Várba.

    47-es és 49-es villamos

    A 47-es és a 49-es villamos várhatóan 13:30 és 14:00 óra között dél-budai végállomásától a Szent Gellért térig a megszokott útvonalán halad, majd onnan a 19-es és a 41-es villamos Batthyány tér M+H végállomására közlekedik. Ebben az időszakban Dél-Budáról a belvárosba való eljutáshoz, az utasforgalom függvényében a szokásosnál sűrűbben közlekedő M4-es metró igénybevételét ajánljuk.

    72-es trolibusz

    A 72-es trolibusz várhatóan 13:30 és 14:00 óra között rövidített és módosított útvonalon közlekedik Zugló vasútállomás és a Nyugati pályaudvar M között, nem érintve a Báthory utca megállóhelyet és az Arany János utca M végállomást.

    73-as trolibusz

    A 73-as trolibusz várhatóan 13:30 és 14:00 óra között a 76-os trolibusz útvonalán, a Keleti pályaudvar M és a Jászai Mari tér között közlekedik.

    74-es trolibusz

    A 74-es trolibusz várhatóan 16:30 és 19:00 óra között rövidített útvonalon közlekedik, nem érintve a Nyár utca, Károly körút (Astoria M), Nagy Diófa utca megállóhelyeket.

    Valós idejű közúti közlekedési információk

    A BKK honlapján, illetve a kozut.bkkinfo.hu linken már valós idejű közúti közlekedési információk is elérhetők. A fővárosban közlekedő autósok interaktív online térkép segítségével tájékozódhatnak arról, hogy hol milyen fennakadásokra kell számítaniuk. Az előre tervezett forgalomkorlátozások már napokkal az életbe lépésük előtt elérhetők az új webes felületen.

    Közlekedési változásokról percről percre – mobilalkalmazáson és webes utazástervezőn is!

    A közösségi közlekedési változásokról és a kedvencnek jelölt járataikról folyamatosan frissülő, személyre szabott információk érhetők el mobiltelefonon a BKK Info alkalmazáson keresztül, valamint a BKK INFO oldalán, a www.bkkinfo.hu címen. Ügyfeleink a járatfigyelő funkcióra feliratkozva az általuk leggyakrabban használt vagy tetszőlegesen kiválasztott járatról/járatokról az összes információt azonnal megkapják akár e-mailen is. A Budapesti Közlekedési Központ webes, illetve iOS, Android és Windows mobilfelületen is elérhető utazástervezőjével pedig a FUTÁR valós idejű adatai alapján tervezheti meg utazását a BKK honlapján, a futar.bkk.hu címen, vagy letölthető alkalmazás segítségével, mely a járatok valós helyzetének térképes nyomon követésére is alkalmas. Indulás előtt érdemes tájékozódni a pillanatnyi közlekedési lehetőségekről és a tervezett változtatásokról is.

    Kategória: Forgalmi változások: gépkocsi közlekedés, Forgalmi változások: Tömegközlekedés, Közlemények | A közvetlen link.
    Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

    Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.