Híreink

Vadonatúj trolibuszok érkeznek Budapestre

Ahogy azt Tarlós István főpolgármester már sajtótájékoztatóján előrevetítette: végre lezárhatja a BKK a városvezetés járműpark-fejlesztési programjának egyik fontos elemeként kiírt trolibusz-beszerzési tendert, miután a Miniszterelnökség kiállította annak szabályossági tanúsítványát. A SOLARIS-SKODA konzorcium nyerte a Budapesti Közlekedési Központ mint a Fővárosi Önkormányzat közlekedésfejlesztéseinek megvalósítója által 24 darab új, légkondicionált, alacsonypadlós trolibuszra kiírt közbeszerzési eljárást. 2014. október 3-án érkezett meg az európai uniós források szabályos felhasználását ellenőrző Miniszterelnökség közbeszerzési szabályossági tanúsítványa, amely lehetővé tette az eredményhirdetést a tenderen. Az összesen 18 milliárd forint (62,4 millió euró) összértékű közbeszerzés 108 új trolibusz vásárlására ad lehetőséget, amelyből jövőre nettó 4 milliárd forint értékben 24 db trolibusz érkezik a fővárosba, és a szükséges források megléte esetén további 84 trolibuszt szerezhetünk majd be a későbbiekben, az opció lehívásával. Az első új járművek várhatóan 2015 júniusában érkeznek és a belvárosi, illetve zuglói trolivonalakon állnak majd forgalomba.

24 új trolibusz Budapest utcáin

Az új trolibuszok szállítására vonatkozó nyílt közbeszerzési eljárás eredményeként jövőre 14 darab szóló és a 10 darab csuklós, alacsonypadlós és klímás trolibusz érkezik Budapestre. Ezek a BKV-troliflotta 20 évnél idősebb, magaspadlós, korszerűtlen járműveinek cseréjét teszik lehetővé. Az első új járművek várhatóan 2015 júniusában érkezhetnek a fővárosba, utána pedig havonta 5 jármű beüzemelését tervezzük, tehát az utolsó két trolibusz 2015 októberében állhat forgalomba. A trolibuszokat a nyertes SOLARIS-SKODA konzorcium szállíthatja. A másik, a közbeszerzési törvény szerint javíthatatlan formai hibákkal terhes és műszaki szempontból is érvénytelen ajánlatot benyújtó pályázó az IKARUS–TROLZA Konzorcium volt.

A pályázati kiírásban megjelölt 62,4 millió euró (18 milliárd forint) 24 darab, és a jövőben opcionálisan lehívható 84, azaz összesen 108 darab járműre vonatkozik. A pályázati eljárás részeként ugyanis később – a 24 darabos alapbeszerzésen kívül – további 84 azonos típusú jármű megvásárlására is lehetőségünk nyílik. A feltételes mennyiség megrendelésekor tetszőleges arányban beszerezhetők a szóló, illetve a csuklós járművek. Az új trolibuszok a belvárosi és zuglói vonalakon, a régebbi trolibuszokkal vegyesen állnak majd forgalomba, lényegesen megnövelve az akadálymentes szolgáltatás arányát Budapest teljes trolihálózatán.

Az először 2013-ban kiírt trolibeszerzés több alkalommal is késedelmet szenvedett. A pályázat első köre érvényes ajánlat híján eredménytelen lett, később az egyik konzorcium jogorvoslati kérelmére a Közbeszerzési Döntőbizottság semmisítette meg a második döntést. A bíróság nemrég a BKK-nak adott igazat a második eljárás kapcsán és megsemmisítette a KDB döntését, de a bírósági döntés még nem emelkedett jogerőre. Annak érdekében, hogy az új trolibuszok beszerzése ne szenvedjen további késedelmet, és a mintegy 3,4 milliárd forintos uniós támogatás se vesszen kárba, az előző eljárással párhuzamosan a BKK új trolibusztender elindítása mellett döntött.  Ennek nyertese lett most a SOLARIS-SKODA konzorcium. A Miniszterelnökség szabályossági tanúsítványa is a BKK döntésének megalapozottságát igazolja. A közbeszerzési eljárásban vizsgáltuk a villamostenderen alkalmatlannak minősült SKODA tulajdonosi hátterét, az azonban a villamostender óta úgy változott meg, hogy jelenleg az ajánlattevő nem áll az offshore tulajdonosi hátteret elkerülni hivatott törvényi rendelkezések kizáró hatálya alatt.

Mérföldkő Budapest kötöttpályás közlekedésének fejlesztésében

A trolibuszbeszerzés része annak a „Budapesti villamos- és trolibusz-járműfejlesztés I. ütem” elnevezésű projektnek, amelyik a fővárosi tömegközlekedés történetében mérföldkőnek számít. A megvalósításához szükséges forrásokat biztosító európai uniós támogatási szerződést Tarlós István főpolgármester, dr. Völner Pál államtitkár és Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója 2012 decemberében írta alá. Ezt 2014. június 24-én módosították: újabb 10 villamos beszerzésével egészítve ki a projektet. Az összesen 46,5 milliárd forint értékű villamos- és trolibuszbeszerzésre vonatkozó projekt 0,67% önerőből és 99,33% uniós támogatás felhasználásával valósul meg.

Ekkora mennyiségű trolit Budapest az 1980-as években vásárolt utoljára. A jelenlegi járműbeszerzés nagy jelentőségű a főváros életében, hiszen biztosítja a budapesti trolibuszhálózat létét középtávon, valamint az ún. önjáró üzemnek köszönhetően akár infrastruktúra-fejlesztés nélkül is a járathálózat bővítését, amelyre kiváló példa a 2013 júniusától az új szakaszán már felsővezeték nélkül menetrend szerint közlekedő 79-es trolibusz.

Alacsonypadlós jármű, azonos típuscsalád, önjáró

Az új trolibuszok 4 km folyamatos felsővezeték nélküli közlekedésre, azaz áramellátás nélküli működésre lesznek alkalmasak. Egy esetleges áramkimaradás, felsővezeték-hiányos útszakasz vagy akár a járat elterelése sem okozhat gondot, ezáltal zökkenőmentesen közlekedhet. A 64 fő befogadóképességű szóló és a 104 főt befogadó csuklós trolibuszok közül mindegyik alacsonypadlós kialakítású, ezért a mozgásukban korlátozottak, illetve a babakocsival közlekedők utazása kényelmesebbé válik. A komfortos utazás biztosítása érdekében az árajánlaton kívül a műszaki és ergonómiai megoldásokat (kedvező energiafogyasztás, az önjáró képesség garantált úthossza, a lábtartó-dobogó nélküli ülések minél nagyobb aránya) is vizsgáltuk.

Egyik fontos stratégiai szándékunk az egységes, azonos típusú és kialakítású járművekből álló járműpark kialakítása, ezért fontos az opcionális beszerzés lehetősége. Ezzel az üzemeltetési költségeket is csökkenthetjük, továbbá a járművek csereszabatosak lesznek az egyes vonalak között. Az új trolibuszokkal lehetővé válik a 20 évnél idősebb, korszerűtlen járművek lecserélése. A teljes hosszában alacsonypadlós és légkondicionált járműveken az utasok gyorsabban és kényelmesen jutnak el úti céljukhoz. A modern, környezetbarát járművek megjelenésével a főváros zöldebbé és barátságosabbá válik.

Kategória: Híreink, Közlemények | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.