Forgalmi változások

November 9-éig pályakarbantartás miatt változik a 3-as, a 62-es, a 62A és a 69-es villamos közlekedése

A 3-as villamos a Fehér úton (fotó: Nyitrai Dávid) (kis kép)

2014. október 18-ától, szombattól Zuglóban, az Erzsébet királyné útja Mexikói út és Nagy Lajos király útja közötti részén a 3-as villamos vonalának felújításához kapcsolódó vágánykarbantartást végez a BKV Zrt. A várhatóan november 9-éig, vasárnapig tartó karbantartás idején módosul arra közlekedő villamosjárataink közlekedése. A 3-as villamos rövidített útvonalon jár az Ecseri út M és a Bosnyák tér között, míg a Mexikói út M és a Bosnyák tér között, valamint az Ecseri út M és a Gubacsi út között villamospótló busz viszi az utasokat. A 62-es és a 62A járat szintén rövidített útvonalon közlekedik, előbbi a Bosnyák tér és a Blaha Lujza tér M, utóbbi a Bosnyák tér és Kőbánya alsó vasútállomás között; Rákospalota, MÁV-telep és a Bosnyák tér között 62-es jelzéssel villamospótló busz jár. A 69-es villamos ebben az időszakban nem közlekedik, azt teljes vonalon a 69-es jelzésű autóbusszal pótoljuk. A vágánykarbantartás miatt október 20-ától, hétfőtől változik az 5-ös és a 973-as busz közlekedése is, továbbá az Erzsébet királyné útja kereszteződésében, valamint az Erzsébet királyné útja Balázs utca és Nagy Lajos király útja közötti szakaszán az autósoknak is forgalomkorlátozásokra kell számítani.

Közlekedés a 3-as villamos vonalán október 18-ától november 9-éig

2014. október 18-án, szombaton az első járatindulástól várhatóan november 9-én, vasárnap az utolsóig a 3-as villamos rövidített útvonalon közlekedik az Ecseri út M és a Bosnyák tér között. A vonal villamos által nem érintett szakaszain 3-as jelzéssel közlekedik villamospótló busz:

  • az északi vonalszakaszon a Mexikói út M és a Bosnyák tér között,
  • míg a déli vonalszakaszon – ahogy már augusztus vége óta – az Ecseri út M és a Gubacsi út között.

A Mexikói út M és a Bosnyák tér között a 3-as villamospótló busszal

A Mexikói út M végállomástól a Bosnyák térig a 3-as villamospótló busz a Mexikói út–Horvát Boldizsár utca–Amerikai út–Kacsóh Pongrác út–Kassai tér–Nagy Lajos király útja–Bosnyák tér útvonalon közlekedik, az alábbi megállóhelyek érintésével:

  • Mexikói út M végállomás, felszállóhely: a 25-ös autóbusz leszállóhelye,
  • Kassai tér: a 32-es autóbusz megállóhelye,
  • Nagy Lajos király útja/Czobor utca: a 32-es autóbusz ideiglenes megállóhelye az Erzsébet királyné útja kereszteződése előtt,
  • Kerékgyártó utca: a 32-es autóbusz megállóhelye,
  • Bosnyák tér: a 32-es autóbusz megállóhelye,
  • Bosnyák tér végállomás, leszállóhely: a Nagy Lajos király útján a Thököly út kereszteződése után.

A Bosnyák tér végállomástól a Mexikói út M végállomásig a 3-as villamospótló busz a Bosnyák tér–Nagy Lajos király útja–Erzsébet királyné útja–Mexikói út útvonalon közlekedik, az alábbi megállóhelyek érintésével:

  • Bosnyák tér végállomás, felszállóhely:a Nagy Lajos király útján, a templom előtt,
  • Bosnyák tér: a 32-es autóbusz megállóhelye,
  • Kerékgyártó utca: a 32-es autóbusz megállóhelye,
  • Nagy Lajos király útja/Czobor utca: a Nagy Lajos király útján az Erzsébet királyné útja kereszteződése előtt,
  • Laky Adolf utca: az az Erzsébet királyné útja 16 előtt,
  • Erzsébet királyné útja, aluljáró: az Erzsébet királyné útján a Mexikói út kereszteződése előtt,
  • Mexikói út M végállomás: a 3-as és a 69-es villamos végállomása mellett.

A Bosnyák tér és az Ecseri út M között a 3-as villamossal

A 3-as villamos 2014. október 18-ától november 9-éig rövidített útvonalon, a Bosnyák tér és az Ecseri út M között közlekedik.

Az Ecseri út M és a Gubacsi út között a 3-as villamospótló busszal

A 3-as villamospótló busz útvonala a déli villamosvonal-szakaszon az augusztus végén bevezetett forgalmi rendhez képest nem változik.

A 3-as pótlóbusz a Gubacsi út végállomástól az Ecseri út M felé a Gubacsi út–Határ út–Gyáli út–Epreserdő utca–Ecseri út útvonalon közlekedik, az alábbi megállóhelyek érintésével:

  • Gubacsi út végállomás: a 166-os autóbusz végállomása,
  • Ősz utca: villamospótló megállóhely a Határ úton,
  • Jókai Mór utca: villamospótló megállóhely a Határ úton,
  • Mártírok útja: villamospótló megállóhely a Határ úton,
  • Nagykőrösi út: az 54-es és az 55-ös autóbusz megállóhelye,
  • Epreserdő utca: a Gyáli úton az Epreserdő utca kereszteződése előtt,
  • Csengettyű utca: villamospótló megállóhely,
  • Ecseri út: a 181-es és a 281-es busz megállóhelye,
  • Ecseri út M: villamospótló megállóhely,
  • Eseri út M: a végállomási villamosperon mellett.

Az Ecseri út M végállomástól a Gubacsi út felé a villamospótló busz az Ecseri út–Epreserdő utca–Gyáli út–Határ út–Gubacsi út szervizútja (a Lidl áruházat megkerülve)–Szabadkai út– Gubacsi út– Gubacsi út útvonalon közlekedik, az alábbi megállóhelyek érintésével:

  • Ecseri út M: a villamospótló busz végállomása,
  • Közterületfenntartó Zrt.: villamospótló megállóhely,
  • Csengettyű utca: kijelölt villamospótló megállóhely,
  • Epreserdő utca: a Gyáli úton az Epreserdő utca kereszteződése után,
  • Nagykőrösi út (Határ út): a 66-os, a 66E, a 84E, a 89E, a 94E, a 123-as, a 148-as és a 294E autóbusz megállóhelye,
  • Mártírok útja: az ellenirányú villamospótló megállóhely,
  • Jókai Mór utca: az ellenirányú villamospótló megállóhely,
  • Ősz utca: az ellenirányú villamospótló megállóhely,
  • Gubacsi út végállomás: a 166-os autóbusz végállomása.

Közlekedés a 62-es és a 62A villamos vonalán október 18-ától november 9-éig

2014. október 18-án, szombaton az első járatindulástól várhatóan november 9-én, vasárnap az utolsóig a 62-es villamos rövidített útvonalon, a Bosnyák tér és a Blaha Lujza tér M (Népszínház utca), míg a 62A járat szintén rövidített útvonalon, a Bosnyák tér és a Kőbánya alsó vasútállomás között közlekedik. A villamosjáratok által nem érintett szakaszon villamospótló busz jár a 62-es és a 62A villamos üzemidejében, 62-es jelzéssel Rákospalota, MÁV-telep és a Bosnyák tér között.

Rákospalota, MÁV-telep végállomástól a Bosnyák tér felé a villamospótló busz a Rákospalota, MÁV-telep–Kolozsvár utca–Szent Korona útja–Vasutastelep utca–Széchenyi út–Kolozsvár utca–Erzsébet királyné útja–Nagy Lajos király útja–Bosnyák tér útvonalon halad, az alábbi megállóhelyek érintésével:

  • Rákospalota, MÁV-telep végállomás, felszállóhely: a kijelölt villamospótlóbusz-megállóhely,
  • Vasutastelep utca: a 973-as autóbusz megállóhelye,
  • Vág utca: az 5-ös autóbusz megállóhelye,
  • Tóth István utca: a 62-es, a 62A, a 69-es villamos, valamint az 5-ös autóbusz megállóhelye,
  • Öv utca: a 62-es, a 62A, a 69-es villamos, valamint az 5-ös autóbusz megállóhelye,
  • Miskolci utca: a 62-es, a 62A, a 69-es villamos, valamint az 5-ös autóbusz megállóhelye,
  • Rákospatak utca: a 62-es, a 62A, a 69-es villamos, valamint az 5-ös autóbusz megállóhelye,
  • Fűrész utca: a 62-es, a 62A, a 69-es villamos, valamint az 5-ös autóbusz megállóhelye,
  • Nagy Lajos király útja/Czobor utca: a 62-es, a 62A, a 69-es villamos, valamint az 5-ös autóbusz megállóhelye,
  • Kerékgyártó utca: a 32-es autóbusz megállóhelye,
  • Bosnyák tér: a 32-es autóbusz megállóhelye,
  • Bosnyák tér végállomás, leszállóhely: a Nagy Lajos király útján, a Thököly út kereszteződése előtt.

A Bosnyák tér végállomástól Rákospalota, MÁV-telep felé a 3-as villamospótló busz a Bosnyák tér–Nagy Lajos király útja–Kassai tér–Ungvár utca–Rákospatak utca–Erzsébet királyné útja–Kolozsvár utca–Rákospalota, MÁVállomás útvonalon halad, az alábbi megállóhelyek érintésével:

  • Bosnyák tér végállomás, felszállóhely: a Nagy Lajos király útján, a templom előtt,
  • Bosnyák tér: a 32-es autóbusz megállóhelye,
  • Kerékgyártó utca: a 32-es autóbusz megállóhelye,
  • Nagy Lajos király útja/Czobor utca: a 32-es autóbusz megállóhelye,
  • Kassai tér: a 74-es és a 74A trolibusz megállóhelye,
  • Nezsider park: a 74-es és a 74A trolibusz megállóhelye,
  • Pándorfalu utca: a 74-es és a 74A trolibusz megállóhelye,
  • Rákospatak utca: az Erzsébet királyné útján a Rákospatak utca kereszteződése után,
  • Miskolci utca: a 62-es, a 62A és a 69-es villamos, valamint az 5-ös autóbusz megállóhelye,
  • Öv utca: a 62-es, a 62A és a 69-es villamos, valamint az 5-ös autóbusz megállóhelye,
  • Tóth István utca: a 62-es, a 62A és a 69-es villamos, valamint az 5-ös autóbusz megállóhelye,
  • Vág utca: az 5-ös autóbusz megállóhelye,
  • Rákospalota, MÁV-telep végállomás: a kijelölt villamospótlóbusz-megállóhely.

Közlekedés a 69-es és a 69A villamos vonalán október 18-ától november 9-éig

2014. október 18-án, szombaton az első járatindulástól várhatóan november 9-én, vasárnap az utolsóig a 69-es villamos nem közlekedik, annak teljes vonalán a 69-es jelzésű villamospótló busz viszi az utasokat.

A 69-es villamospótló busz a Mexikói út M végállomástól Újpalota, Erdőkerülő utca felé a Mexikói út–Horvát Boldizsár utca–Amerikai út–Kacsóh Pongrác út–Kassai tér–Nagy Lajos király útja–Ungvár utca–Rákospatak utca–Erzsébet királyné útja–Kolozsvár utca–Szent Korona útja–Vasutastelep utca–Bánkút utca–Páskomliget utca–Nyírpalota út–Zsókavár utca–Újpalota, Erdőkerülő utca útvonalon halad, az alábbi megállóhelyek érintésével:

  • Mexikó út M végállomás, felszállóhely: a 25-ös busz felszállóhelye,
  • Kassai tér: a 74-es és a 74A trolibusz megállóhelye,
  • Nezsider park: a 74-es és a 74A trolibusz megállóhelye,
  • Pándorfalu utca: a 74-es és a 74A trolibusz megállóhelye,
  • Rákospatak utca: az Erzsébet királyné útján, a Rákospatak utca kereszteződése után,
  • Miskolci utca: a 62-es, a 62A, a 69-es villamos, valamint az 5-ös busz megállóhelye,
  • Öv utca: a 62-es, a 62A, a 69-es villamos, valamint az 5-ös busz megállóhelye,
  • Tóth István utca: a 62-es, a 62A, a 69-es villamos, valamint az 5-ös busz megállóhelye,
  • Rákospalota, MÁV-telep: a kijelölt villamospótlóbusz-megállóhely,
  • Szerencs utca/Bánkút utca: 69-es villamos megállóhelye;
  • Páskomliget utca: a 96-os, a 196-os, a 196A és a 296-os autóbusz megállóhelye,
  • Sárfű utca: a 96-os, a 196-os, a 196A és a 296-os autóbusz megállóhelye,
  • Vásárcsarnok: a 96-os, a 196-os, a 196A és a 296-os autóbusz megállóhelye,
  • Fő tér: a 46-os, a 96-os, a 130-as, a 146-os, a 196-os, a 196A és a 296-os autóbusz megállóhelye,
  • Újpalota, Erdőkerülő utca: a 96-os autóbusz megállója mögött.

A 69-es villamospótló busz az Újpalota, Erdőkerülő utca végállomástól a Mexikói út felé az Újpalota, Erdőkerülő utca–Zsókavár utca–Nyírpalota utca–Páskomliget utca–Bánkút utca–Vasutastelep utca–Széchenyi út–Kolozsvár utca–Erzsébet királyné útja–Nagy Lajos király útja–Erzsébet királyné útja–Mexikói út útvonalon halad, az alábbi megállóhelyek érintésével:

  • Újpalota, Erdőkerülő utca, végállomás: 96-os autóbusz megállóhelye mögött,
  • Zsókavár utca: a 46-os, a 96-os, a 130-as, a 146-os, a 196-os, a 196A és a 296-os autóbusz megállóhelye,
  • Fő tér: a 46-os, a 96-os, a 130-as, a 146-os, a 196-os, a 196A és a 296-os autóbusz megállóhelye,
  • Vásárcsarnok: a 96-os, a 130-as,a 196-os, a 196A és a 296-os autóbusz megállóhelye,
  • Sárfű utca: a 96-os, a 130-as,a 196-os, a 196A és a 296-os autóbusz megállóhelye,
  • Bánkút utca: a 96-os, a 130-as,a 196-os, a 196A és a 296-os autóbusz megállóhelye,
  • Szerencs utca/Bánkút utca: 69-es villamos megállóhelye,
  • Vasutastelep utca: a 973-as autóbusz megállóhelye,
  • Vág utca: az 5-ös autóbusz megállóhelye,
  • Tóth István utca: a 62-es, a 62A és a 69-es villamos, valamint az 5-ös autóbusz megállóhelye,
  • Öv utca: a 62-es, a 62A és a 69-es villamos, valamint az 5-ös autóbusz megállóhelye,
  • Miskolci utca: a 62-es, a 62A és a 69-es villamos, valamint az 5-ös autóbusz megállóhelye,
  • Rákospatak utca: a 62-es, a 62A és a 69-es villamos, valamint az 5-ös autóbusz megállóhelye,
  • Fűrész utca: a kijelölt villamospótlóbusz-megállóhely a Fűrész utca kereszteződése után,
  • Nagy Lajos király útja/Czobor utca: az Erzsébet királyné útján, a Nagy Lajos király útja kereszteződése előtt,
  • Nagy Lajos király útja/Czobor utca: az Erzsébet királyné útján, a Nagy Lajos király útja kereszteződése előtt, az ellenkező irányú útpályán,
  • Laky Adolf utca: az Erzsébet királyné útja 16. előtt,
  • Erzsébet királyné útja, aluljáró: az Erzsébet királyné útján a Mexikói út kereszteződése előtt,
  • Mexikói út M, végállomás (leszállóhely): a 3-as és a 69-es villamos végállomása mellett.

További változások a kapcsolódó tömegközlekedési járatok forgalmában

5-ös és 973-as autóbusz

2014. október 20-án, hétfőn az első járatindulástól várhatóan november 9-én, vasárnap az utolsóig a Rákospalota, Kossuth utca felé közlekedő 5-ös és az Újpalota, Szentmihályi út irányú 973-as autóbusz a Mexikói út–Horvát Boldizsár utca–Amerikai út–Kacsóh Pongrác út–Kassai tér–Nagy Lajos király útja–Ungvár utca–Rákospatak utca–Erzsébet királyné útja módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti az Erzsébet királyné útja, aluljáró, a Laky Adolf utca, a Nagy Lajos király útja/Czobor utca, a Fűrész utca és a Rákospatak utca megállót. A terelt útvonalon a járatokra az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Erzsébet királyné útja, aluljáró: a Mexikói úton az Erzsébet királyné útja kereszteződése előtt,
  • Mexikói út M: a 25-ös autóbusz felszállóhelye,
  • Kassai tér: a 74-es és a 74A trolibusz megállóhelye,
  • Nezsider park: a 74-es és a 74A trolibusz megállóhelye,
  • Pándorfalu utca: a 74-es és a 74A trolibusz megállóhelye,
  • Rákospatak utca: az Erzsébet királyné útján a Rákospatak utca kereszteződése után.

A Pasaréti tér felé közlekedő 5-ös és a Nagytétény, Ipartelep irányú 973-as autóbusz az Erzsébet királyné útja–Nagy Lajos király útja–Erzsébet királyné útja – Mexikói út módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Fűrész utca, a Nagy Lajos király útja/Czobor utca és a Laky Adolf utca megállóhelyet. A terelt útvonalon a járatokra az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Fűrész utca: a kijelölt villamospótlóbusz-megállóhely a Fűrész utca kereszteződése után,
  • Nagy Lajos király útja/Czobor utca: az Erzsébet királyné útján a Nagy Lajos király útja kereszteződése előtt,
  • Nagy Lajos király útja/Czobor utca: az Erzsébet királyné útján a Nagy Lajos király útja kereszteződése előtt, az ellenkező irányú útpályán,
  • Laky Adolf utca: az Erzsébet királyné útja 16. előtt.

32-es autóbusz

2014. október 20-án, hétfőn az első járatindulástól várhatóan november 9-én, vasárnap az utolsóig a 32-es autóbusz Örs vezér tere M+H irányú Nagy Lajos király útja/Czobor utca megállóját a Nagy Lajos király útjára, az Erzsébet királyné útja kereszteződése elé helyezzük át.

Díjszabási tudnivalók

A pótlás miatti kényszerű átszállás nem minősül útmegszakításnak. Az átszállásnál az egyszeri utazásra szolgáló jegyek – a vonal- és gyűjtőjegyek, valamint az egyszeres átszállójegy – használatakor nem kell új jegyet kezelni, hanem a már kezelt jeggyel lehet tovább utazni. A kezelt vonal- és gyűjtőjegyeket átszállás után a jegy számkocka nélküli végén ismét kezelni kell (a gyűjtőjegyeket ehhez természetesen ki kell tépni a tömbből). Az átszállójegyet a kényszerű átszállás miatt nem kell újra kezelni, mivel az mindkét végén számkockával rendelkezik.

Mivel a 3-as villamost mindkét végén pótoljuk, ezért a vágányzár miatt kétszeri átszállás, azaz harmadik felszállás is szükségessé válhat. Ilyenkor a már kétszer kezelt vonal- és gyűjtőjegyek újabb kezelése nem szükséges.

Forgalomkorlátozások a közúti közlekedésben

2014. október 18-ától, szombattól várhatóan november 9-éig, vasárnapig a Nagy Lajos király útja és az Erzsébet királyné útja kereszteződésében, valamint az Erzsébet királyné útja Balázs utca és Nagy Lajos király útja közötti szakaszán zajló vágányépítés miatt

  • a Nagy Lajos király útja mindkét irányú közúti forgalma az Erzsébet királyné úti csomópontnál 1-1 sávra szűkül, és az M3-as autópálya felé vezető irány úttestjén haladhat át;
  • az Erzsébet királyné útja Balázs utca és Nagy Lajos király útja közötti, valamint Nagy Lajos király útja és Mexikói út közötti részét a Mexikói út felé egyirányúsítjuk. A kifelé tartó forgalom a Csömöri úton vagy az Ungvár utcán haladhat.
  • Az Erzsébet királyné útján haladók a Nagy Lajos király úti csomóponton úgy haladhatnak át, hogy a csomópontban balra fordulnak (az eredetileg az M3-as autópálya felé vezető úttestre), majd a Czobor utcánál visszafordulva az eredetileg Örs vezér tere irányú úttesten térnek vissza az Erzsébet királyné útjára.

2014. október 17., péntek

Budapesti Közlekedési Központ

Kategória: Forgalmi változások, Forgalmi változások: gépkocsi közlekedés, Forgalmi változások: Tömegközlekedés, Közlemények | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.