Forgalmi változások: gépkocsi közlekedés

BUDAPESTI ÚTINFORMÁCIÓK EGY HELYEN

Elindult a BKK INFO új közúti információs rendszere

Az autósokra is figyelünk: mától valós idejű közúti közlekedési információk is elérhetők a BKK honlapján, illetve a kozut.bkkinfo.hu linken. A fővárosban közlekedő autósok interaktív online térkép segítségével tájékozódhatnak arról, hogy hol milyen fennakadásokra kell számítaniuk. Az előre tervezett forgalomkorlátozások már napokkal az életbe lépésük előtt elérhetők az új webes felületen. Célunk, hogy a közlekedés valamennyi résztvevőjét kellő forgalmi információval lássuk el függetlenül attól, hogy milyen közlekedési eszközt használ, ezért a főként autósoknak szóló új szolgáltatásunk ingyenesen vehető igénybe. A szolgáltatás jelenleg még próbaüzemben működik, kérjük, hogy észrevételeiket, javaslataikat írják meg nekünk a [email protected] címre.

A BKK mint a főváros közlekedésszervezője a tömegközlekedésben részt vevőket és a kerékpárosokat segítő fejlesztéseit követően nagy lépést tett az autósok felé is: a BKK INFO és a FUTÁR Utazástervező után elindítottuk a BKK Info közúti modulját, egyelőre csak teszt jelleggel. Az új közúti információs rendszer a kozut.bkkinfo.hu címen érhető el. Célunk, hogy mindenkit ellássunk a neki szükséges forgalmi információval, és a fejlesztésnek köszönhetően már bárki hivatalos forrásból jusson hozzá a neki szükséges közlekedési adatokhoz. A BKK új szolgáltatásában megjelenteket bárki szabadon felhasználhatja tájékozódásra és tájékoztatásra, de csak a Budapesti Közlekedési Központra hivatkozással. Azok továbbértékesítése azonban nem megengedett.

A BKK által létrehozott internetes felületen az előre jelzett forgalomkorlátozásokon túl a rendkívüli események is megjelennek, ezért ügyfeleink folyamatosan értesülhetnek arról, ha például egy baleset vagy egy lámpahiba nehezíti a közlekedést a fővárosban. A közúti információk szövegesen és térképen megjelenítve is elérhetők. Az új útinformációs alkalmazás használata egyszerű, hiszen az adott korlátozás szöveges leírására kattintva automatikusan megjelenik térképen is a tudnivaló, illetve (szürkével jelezve) az is, hogy a környéken milyen további forgalomkorlátozásokra kell számítani. A szolgáltatás jelenleg még próbaüzemben működik, kérjük, hogy észrevételeiket, javaslataikat írják meg nekünk a [email protected] címre.

Készül az új weboldal akadálymentes változata is, ezért hamarosan a látássérült ügyfeleink is használhatják. Egy kattintással megoldható lesz, hogy a szöveges információk hangos tájékoztatás formájában is elérhetőkké váljanak.

A közeljövőben a szolgáltatást integráljuk a BKK Info mobilapplikációba, valamint harmadik felek, alkalmazásfejlesztők felé is megnyitjuk adatbázisunkat.

Budapest, 2014. október 28.
Budapesti Közlekedési Központ

Kategória: Forgalmi változások: gépkocsi közlekedés, Híreink, Közlemények | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.