Híreink

Átadtuk a FUTÁR rendszert

Tarlós István főpolgármester átadta Budapest új Forgalomirányítási és UtasTÁjékoztatási Rendszerét, a FUTÁR-t, majd az esemény után Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója bemutatta a rendszer működését a FUTÁR központban. A fejlesztéssel megvalósult a budapesti felszíni közösségi közlekedés valós idejű, műholdas helymeghatározáson alapuló felügyelete. A fővárosban közlekedők percre pontosan értesülhetnek a járatok indulásáról, aktuális helyzetéről és az esetleges forgalmi változásokról a megállóhelyeken éppúgy, mint a járműveken és az online felületeken.

Tarlós István főpolgármester 2014. október 1-jén átadta a BKK beruházásában, európai uniós támogatással megvalósuló FUTÁR-t. A főpolgármester az eseményen elmondta: több mint 2200 járműt vontak be a FUTÁR rendszerébe, ezzel Budapesten egy olyan integrált közösségi közlekedési rendszer épült ki, amely valós idejű, percre pontos forgalmi tájékoztatást nyújt, teljes mértékben kiváltva a főváros felszíni tömegközlekedésének eddigi korszerűtlen, idejétmúlt, egymással össze nem illő utastájékoztatási és forgalomirányítási rendszereit.

Budapest főpolgármestere szerint a FUTÁR jó példája azoknak a fejlesztésnek, amelyek az elmúlt két évben történtek a fővárosban. Véleménye szerint ezek olyan jelentős eredmények a város életében, amire nem volt példa a 2010 előtti időszakban.

A BKK beruházásában megvalósuló FUTÁR-nak köszönhetően a BKK diszpécserei már műholdas nyomkövetéssel figyelik a forgalmat, ezért szükség esetén gyorsan be tudnak avatkozni szükség esetén. Az utasok a közterületeken elhelyezett kijelzőkről tájékozódhatnak a járművek indulásáig hátralévő percre pontos időről – késés vagy egyéb zavar esetén az intelligens szoftver folyamatosan újraszámolja az indulási időt. Ezenkívül elkészült a FUTÁR utazástervezésre és a járatok valós helyzetének térképes nyomon követésére is alkalmas szolgáltatásának webes verziója, ami a BKK honlapján, illetve a futar.bkk.hu címen érhető el. Az új szolgáltatás hamarosan az okostelefonokon is használható lesz ingyenes applikáció formájában.

Hatékonyabb forgalomirányítás

Bár az utazók közvetlenül nem találkoznak a Budapest forgalomirányítását végző diszpécserközpontban dolgozó szakemberekkel, a BKK háttérben dolgozó munkatársainak hozzáértése, az ott meglévő technikai feltételek nagyban meghatározzák a fővárosi közlekedés színvonalát, utasaink komfortérzetét. Korábban a BKK diszpécsereinek nem volt információjuk arról, melyik busz vagy villamos merre tartózkodik, erről a járművezetőktől kaphattak tájékoztatást egy igen alacsony megbízhatóságú rádiórendszer segítségével. Ily módon nehezen tudták befolyásolni a járatok egyenletes közlekedését a vonalakon, illetve hogy ne két busz jöjjön egymás után, majd hosszú ideig ne érkezzen járat a megállóba.

Ennek vetett véget a BKK beruházásában most megvalósuló FUTÁR projekt, és elkezdődött az új időszámítás a forgalomirányításban.

A FUTÁR kiépítésével

  • a BKK diszpécserei folyamatosan tudják szabályozni a felszíni járművek közlekedését;
  • sokkal könnyebben és gyorsabban tudnak megszervezni egy villamos- vagy metrópótlást zavar esetén;
  • valamennyi jármű vezetőfülkéjébe érintőképernyős kezelő- és vezérlőegység került, mely vezérli a fedélzeti kijelzőket, elvégzi a hangos utastájékoztatást, biztosítja a valós idejű forgalomkövetést, valamint az elektronikus jegykezelő készülékeket is működteti;
  • 902 jelzőlámpás csomópontot kezelünk központi kapcsolattal, ebből a FUTÁR a közösségi közlekedés járműveit 30 jelzőlámpás helyszínen részesíti előnyben. Ezzel nem csupán az utazási idő válik rövidebbé, hanem a szolgáltató számára is jelentős megtakarítást eredményez.

Összességében tehát elmondható, hogy nagymértékben javult a szolgáltatás minősége, és ezt minden budapesti utas tapasztalhatja. A hatékonyságjavításból származó forrásokat szolgáltatásaink fejlesztésére használjuk fel, ami növeli azok pontosságát és megbízhatóságát.

Valós idejű utastájékoztatás

A FUTÁR nem csak a forgalomirányításról, erről a fontos háttérmunkáról szól – mondta a sajtótájékoztatón Tarlós István, hiszen a dinamikus tájékoztató rendszernek köszönhetően a megállóhelyeken, a járműveken és az online felületeken és okostelefonokon is értesülhetnek az esetleges forgalmi változásokról.

Közterületi kijelzők

A projekt leglátványosabb elemei azok a megállóhelyi, csomóponti utastájékoztató berendezések, amelyekből városszerte 263 darabot telepítettünk. A közterületeken elhelyezett kijelzőknek több típusuk is létezik: a metróaluljárókban például falra rögzített monitoros utastájékoztatókkal, a felszíni megállóhelyeken pedig tartóoszlopokra szerelt kijelzőkkel találkozhatunk. Az új kijelzők széles körű tájékoztatást tesznek lehetővé:

  • forgalmi zavaroktól mentes időszakban alapvetően a járművek számjelzése, útiránya (végállomásának neve) és az indulásig hátralévő idő percre pontos jelzése jelenik meg, de egyéb információkat (például a jármű alacsonypadlós jellegét) is jelezni fogjuk rajtuk;
  • a várható forgalmi változásokról és a forgalmi zavarokról futó szöveges és hangos tájékoztatás is megjelenik a berendezéseken;
  • a telepített eszközök a járatok közlekedéséhez igazodva éjjel-nappal működnek;
  • a vakok és gyengén látók számára – távirányítással – a készülékek hangos információt adnak.

Kijelzők a járműveken

A buszokon, a trolibuszokon és a villamosokon tartózkodó utasok modern kijelzőkön kapnak tájékoztatást a megállóhelyekről, az átszállási kapcsolatokról és egyéb fontos, az utazásukat befolyásoló információkról. A legrégebbi autóbuszokon azonban már nem épülnek ki a FUTÁR utastájékoztató kijelzői, hiszen azok élettartama várhatóan jóval meghaladja majd az öreg autóbuszok üzemelési idejét. Több járművet a belső monitoron kívül új, LED-es külső információs táblával is ellátunk.

Összesen 1597 autóbuszon, 557 villamoson és 141 trolibuszon üzemelnek már a FUTÁR működéséhez szükséges fedélzeti számítógépek, illetve – ahol az szükséges – az ügyfeleink számára aktuális és pontos utazási információkat megjelenítő kijelzők. Valamennyi új vagy újonnan vásárolt járműben is megtörtént a fejlesztés, tehát a projekt kivitelezési ideje alatt forgalomba állított összes autóbuszon is.

A Combino villamosok szerelése még hátravan. Az első futáros Combinók még idén megjelennek a forgalomban, a teljes flotta felszerelésével azonban tervezetten csak 2015 elejére végzünk. Ezért a 4-es és a 6-os villamosra tervezett menetrendi információkat használ a rendszer, azonban ez az utazástervezést nem befolyásolja, tekintettel a körúti villamosok sűrű – 2-3 perces – követési idejére.

A metrók és a hévek egyelőre kimaradtak a projektből, a FUTÁR projekt terjedelmét ugyanis a 2009-ben, az európai uniós támogatásra történő pályázáskor rendelkezésünkre álló forrásokhoz igazítottuk. Ebből az összegből az egyébként sok szempontból (pl. alagúti közlekedés, vágányút figyelembevétele) eltérő műszaki kialakítású rendszert igénylő ágazatok bevonását nem valósíthattuk meg.

Valós idejű online utazástervezés

Tarlós István főpolgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy a Főváros természetesen az információs társadalom korának igényeihez is alkalmazkodik. Hozzátette: akár otthon a karosszékből bármilyen internetezésre alkalmas készülékkel maguk is rákapcsolódhatnak a FUTÁR hálózatára. Elkészült ugyanis a FUTÁR utazástervezésre és a járatok valós helyzetének térképes nyomon követésére is alkalmas szolgáltatásának webes verziója, amely a BKK honlapján, illetve a futar.bkk.hu címen érhető el. Az új szolgáltatás okostelefonokon is használható, egy ingyenesen letölthető applikáció segítségével. A fejlesztésnek köszönhetően

  • „ajtótól ajtóig” terjedő, sőt az akadálymentes utazást is lehetővé tevő útvonaltervezést lehet indítani;
  • az utazás tervezésénél különböző preferenciákat is beállíthatunk, például szűkíthetünk az egyes járműfajtákra (busz, villamos, trolibusz, metró stb.), de természetesen az indulási vagy érkezési idő és külön az átszállások száma vagy a gyaloglás minimalizálása is lehet keresési szempont. A tervező alapbeállításban az adott időpont leggyorsabb útvonalait mutatja meg;
  • interaktív térképen a megállókat színes ikonokkal jelezzük, azokra kattintva pedig a megállóból induló járatok valós idejű indulási ideje olvasható le;
  • az indulási adatok – az utcai kijelzőkéhez hasonlóan – dinamikusan változnak a járművek mozgását figyelembe véve;
  • Több mint 5000 megállót tesszük elérhetővé a FUTÁR Utazástervezővel;
  • Torlódás, terelés esetén a jármű ikonjánál kis felkiáltójel jelzi az eltérést.

Az új szolgáltatás hamarosan okostelefonokon is használható lesz ingyenes applikáció formájában.

Háttér

A FUTÁR projekt összköltségvetése 6,7 milliárd forint, megvalósítására a BKK és a BKV mintegy 4 milliárd forintos támogatást nyert az Új Széchenyi Tervből, az Európai Unió fejlesztési forrásaiból. A professzionális rendszer bevezetésének fővállalkozója a Synergon Integrator Kft., míg a rendszer alapjait és legfőbb elemeit alvállalkozójaként egy világszinten jegyzett szállító, a német IVU Traffic Technologies AG biztosítja. Az IVU széles körű referenciával rendelkezik a világon (pl. London, Berlin, Hollandia, Ausztria stb.), díjat nyert a UITP genfi világkonferencián a londoni rendszer innovatív megvalósításával. A közterületi kijelzők a német Lumino GmbH hasonlóan világszínvonalú, karbantartást nem igénylő, kiváló referenciákkal (Berlin, Dortmund, Hamburg, Stuttgart, valamint Rotterdam, Moszkva, stb.) rendelkező termékei.

A projekt 2010-es indulása óta többször is határidő-hosszabbítás történt, a késedelem több okra vezethető vissza. A FUTÁR-ral felszerelt idősebb járműveken azok próbahasználatakor rejtett hibák jelentkeztek, lévén ilyen bonyolultságú, modern rendszert korábban soha nem telepítettek a több száz korszerűtlen, az idők során egyedi módosításokon átesett járművekre. Emellett a hatósági engedélyeztetés nehézségei is jelentősen lassították a munkát a villamosok esetében.

A BKK 2012-ben vette át a FUTÁR projekt irányítását. Az addig elkészült, alig félkész műszaki tartalom azonban nem volt kielégítő színvonalú, így a fővállalkozó úgy döntött, hogy az informatikai megoldást szállító fő technológiai partnerét, alvállalkozóját lecseréli. Ezt követően egy sokkal megnyugtatóbb és fejlettebb műszaki megoldás kivitelezése kezdődött meg, s fejeződött be 2014 szeptemberére.

A kivitelező által elismert, késlekedésből fakadó kötbérek összege összesen több mint 520 millió forint, melynek 98%-át már érvényesítette a BKK. Ezen felül további mintegy 150 millió forint összegű késedelmi kötbérigény az, amit a vállalkozó (még) nem ismert el, de a BKK fenntart. Az ebből befolyó forrásokat visszafogattuk a projektbe, ami jelentős haszonnal járt (pl.: hajók bevonása a FUTÁR-ba; a menet közben érkező új buszok felszerelése; FUTÁR mobilapplikáció kifejlesztése; újabb közterületi kijelzők üzembe helyezése; valamint ezekből fedezzük a leendő új CAF villamosok és a Combino villamosok felszerelését is.).

Kategória: Híreink | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.