Híreink

Könnyebb a bringázás az Andrássy úton – új forgalmi rend az Oktogon és a Kodály körönd közötti szakaszon

Az Andrássy úton 2012-ben átadott Bajcsy-Zsilinszky út és Oktogon közötti kerékpársáv folytatásaként, a korábbi ígéretek szerint, forgalomszámlálás alapján, 2014. szeptember 5-étől, péntektől a gyorsabb kerékpározás, illetve  a kerékpáros és gyalogosközlekedés elkülönítése érdekében megváltoztattuk a forgalmi rendet az Andrássy út Oktogon és Kodály körönd közötti szakaszán. Mától a kerékpárosok az eddig az autósok számára fenntartott szervizúton közlekedhetnek, és a kerékpárosokkal közös használatú járda kizárólag a gyalogosoké lesz.

1996-ban az Andrássy út Oktogon és a Kodály körönd közötti szakaszán az ún. lovaglósétányt – az útpálya ás szervizút közötti járdát – jelölték ki a közös gyalog- és kerékpárútnak. A kerékpárosok akkori számát figyelembe véve ez megfelelő megoldás volt, azonban a forgalomszámlálási adatok szerint 2014-ben napi 1300 kerékpáros halad el irányonként, ami hozzávetőleg a gépjárműforgalom 12%-a. Ilyen nagyságú forgalom mellett a közös gyalog- és kerékpárút mind a gyalogosok, mind a biciklisek szempontjából már alkalmatlanná vált feladata ellátására.
Ezért a forgalmi rend megváltoztatásáról döntöttünk az útszélesség, a forgalom nagysága és a csomópontok kialakításának figyelembevételével.

A szeptember 5-én életbe lépő új forgalmi rend szerint az Andrássy úton az Oktogon és a Kodály körönd között az eddig a kerékpárosokkal közös használatú járda kizárólag a gyalogosok közlekedését segíti majd, míg a kerékpárosok a szervizúton kapnak lehetőséget a folyamatosabb és gyorsabb haladásra. A gépjárművek jobbra kanyarodását megszüntetjük az Andrássy útról a Vörösmarty utcába és az Izabella utcába, de erre további négy kereszteződésben lesz mód. A szervizúton a jelzőlámpákat is átprogramozzuk és hosszabb szabad jelezést kapnak az erre közlekedő kerékpárosok és autósok, két kereszteződésben a jobbra kanyarodás megszüntetésével az Andrássy út négysávos fő útpályáján a gépjármű-áteresztő képesség kismértékben növekedni fog. A Kodály köröndön a Hősök tere irányában a Felsőerdősor utcai kereszteződésben eddig 90 másodpercenként egyszer, a módosítással viszont ugyanennyi idő alatt kétszer kap szabad jelzést a szervizutat használó kerékpárosok által leginkább igénybe vett körpálya. A szervizúton végig 30 km/órás sebességkorlátozást vezettünk be, és kerékpáros piktogramot festettünk fel az érintett szakaszon.
A Kodály köröndnél történt sajnálatos tűzeset miatt a szervizút Rózsa utca és Kodály körönd közötti szakaszát, illetve a Kodály körönd körpályájának érintett negyedét jelenleg lezártuk, ezért ott a szervizút megnyitásáig továbbra is a járdán közlekedhetnek a kerékpárosok, de ez a megoldás csak átmeneti, az út újbóli megnyitásáig tart.

Tarlós István főpolgármester és Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója 2012-ben adta át az Andrássy úti kerékpársávot az Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky út között. Az érintett szakasz kialakításakor a kerékpár- és a parkolósávot megcseréltük, mivel a parkoló autók mögött biciklizőkre sem a jobbra kanyarodó autók, sem a kocsikból kiszálló utasok, de még a gyalogosok nem számítottak. Korábban mindez sok konfliktust és balesetveszélyes helyzetet okozott. Az átalakítás sikerét a 2012-ben kihelyezett kerékpáros forgalmat számláló mérő adatai is jól mutatják: mára irányonként 1300-an bicikliznek az Andrássy út ezen szakaszán.

Kérjük, hogy a gépjárművel és kerékpárral erre haladók ne megszokásból közlekedjenek ezen a szakaszon.

Kapcsolódó anyagok:

Kategória: Híreink, Közlemények | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.