Híreink

Konferencián mutattuk be az elmúlt évek közlekedésfejlesztései eredményeit

Az elmúlt négy év fővárosi  közlekedésfejlesztési eredményeit és a következő évek terveit mutatta be Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója a hazai közlekedési szakmának a Közlekedéstudományi Egyesület idei, tizennegyedik alkalommal megrendezett A városi közlekedés aktuális kérdései című konferenciáján. A balatonfenyvesi rendezvényen a vezérigazgató elmondta: a Fővárosi Önkormányzat és a BKK egyik fontos célja, hogy a következő önkormányzati ciklusban minden budapesti busz alacsonypadlós és légkondicionált legyen.

Vitézy Dávid előadása a csatolt prezentációban olvasható.

A BKK vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a 2010-ben elindult átalakítás nemcsak a közlekedési kínálatot előállító intézményrendszerben hozott jelentős módosításokat, de teljesen új stratégiával, a szolgáltatások egészét érintő új megközelítésmóddal mára mindenki számára érezhető változásokat sikerült elérni. A 2014-ben elfogadott Balázs Mór-terv egységes közlekedésstratégiai keretet ad a budapesti közlekedési fejlesztéseknek.

A Vitézy Dávid kiemelte: a BKK mint  a Főváros közlekedésszervezője Tarlós István programjának megvalósításakor az elmúlt időszakban arra törekedett, hogy a korábbi elmaradások ellenére a fővárosi közlekedési szolgáltatás a ma elvárható színvonalon álljon az ügyfelek rendelkezésére. Ehhez új minőség szükséges az ügyfélkommunikációban, a megbízhatóságban és a nyújtott szolgáltatások kényelmében egyaránt. Az időszakot értékelve ma már látható, hogy időarányosan jelentős eredményeket sikerült elérni, de további lépések szükségesek ahhoz, hogy a megálmodott szintet elérje a budapesti közlekedési szolgáltatások színvonala. A BKK a kezdetektől párhuzamosan valósított meg azonnali korrekciókat célzó, rövid távon ható intézkedéseket, indított el sokéves átfutású nagyobb fejlesztéseket, ezeken kívül pedig megkezdte olyan nagy volumenű projektek előkészítését is, amelyek több évtizedes távon alapozzák meg a főváros közlekedésének átgondolt fejlesztését.

Az elmúlt négy év egyik legfontosabb célkitűzése volt az elöregedett budapesti járműflotta fiatalítása. Ennek érdekében azonnali intézkedésként 2010 óta több mint 200 jó állapotú, használt, majd 2013-tól folyamatosan mára több mint 330 vadonatúj alacsonypadlós autóbusz érkezett Budapestre. A cserék hatására jelentősen javultak a buszjáratok megbízhatósági statisztikái, és a vonalak túlnyomó részén teljes vagy részleges alacsonypadlós kiszolgálás valósul meg. 2014 végére már 600 felett lesz a lecserélt buszok száma, a folyamatban lévő  beszerzésekkel többek közt dízel-elektromos járművek, elektromos hajtású midibuszok is bővítik majd a főváros gépjárműflottáját. A következő időszak célja, hogy 2018-ig a teljes budapesti buszállomány alacsonypadlós járművekre való cseréje befejeződjön. A járműcserék következő nagy lépése 37+10 db alacsonypadlós villamos beszerzése; a járművek gyártása már elkezdődött, az első járművek 2015-ben érkeznek majd. A folyamatban lévő trolitender révén új, korszerű, alacsonypadlós járművek beszerzése valósul meg, összesen 24 jármű érkezhet, valamint további 84 db-ra opciós a bővítési lehetőség. A metróhálózat új vonallal (M4-es) bővült, a megvalósult járműcserékkel a négy vonalból ma kettőn újakkal utazhatunk, azonban a további időszak kiemelkedően fontos feladata az M1-es új járműparkja és az M3-as metró teljes felújítása.

A szolgáltatások fejlesztésében sok pozitív változás történt a hálózatban. Új elvek jelentek meg, bővült az átszállásmentes kapcsolatok száma, egyre több helyen valósul meg a tömegközlekedés előnyben részesítése, belvárost átszelő gerincjáratok indultak, több viszonylaton nőtt a férőhelykínálat. Az éjszakai közlekedés fejlesztése jó példa arra, hogyan lehet jó szervezéssel hatékonyan, a költségek csökkentésével együtt akár növelni a kínálatot. Fontos innováció volt az időszakban a Telebusz szolgáltatás bevezetése: ezek a járatok egyes szakaszokon csak igény esetén közlekednek a jobb kiszolgálás és a lehető legalacsonyabb költségek érdekében.

A tömegközlekedés fejlesztésén kívül a BKK nagy hangsúlyt fordított a budapesti kerékpáros közlekedés fellendítésére és fejlesztésére is. 2014 szeptemberében átadtuk a MOL Bubi közbringarendszert, amely már az első éles napokon nagy népszerűségnek örvend. A rendszer 76 dokkolóállomáson 1100 kerékpárral szolgálja ki a rövid távú utazásokhoz azokat, akik ezt a közlekedési alternatívát választják. A közbringarendszer elindulásával párhuzamosan folyamatos a belváros kerékpárosbaráttá alakítása.

Szeptemberben befejeztük a régen várt Forgalomirányítási és UtasTÁjékoztatási Rendszer, a FUTÁR kiépítését. 263 helyszínre telepítettünk kijelzőket, melyeken ügyfeleink nyomon követhetik a járatok érkezési idejét. Valós idejű információk olvashatók 2295 járművön is. A FUTÁR-ral sokkal jobb minőségű és pontosabb utastájékoztatást nyújtunk a járműveken, a megállókban. A valós idejű jármű-információk elérhetőkké váltak a BKK új utazástervező felületén is. A FUTÁR-központ adataira épített BKK INFO mobilalkalmazással szintén valós idejű információkat kapnak a felhasználók.

A BKK vezérigazgatója nagyon fontosnak tartotta, hogy a következő időszak fejlesztései között új jegy- és bérletértékesítési rendszert vezet be a BKK Budapesten. A megújulás látványos szimbólumaként már négy helyszínen nyitottunk modern, ügyfélbarát centrumokat, ahol utasaink kulturált körülmények között intézhetik ügyeiket. A munkát folytatjuk, és az elkövetkező időszakban további főbb közlekedési csomópontokban nyitunk integrált szolgáltatást nyújtó ügyfélközpontokat. A másik jelentős fejlesztés ezen a területen, hogy az elmúlt hónapokban már mintegy 200 új jegy- és bérletkiadó automatát helyeztünk üzembe, számuk hamarosan eléri a 300-at. Bankkártyás és készpénzes fizetésre is használhatók, 24 órában elérhetők, a város fontosabb csomópontjain kívül Budapest külső részein és agglomerációjában is megtalálhatók. Mindezek a lépések már a következő ciklusban bevezetendő elektronikus jegyrendszert készítik elő. A már megvalósult intézkedések eredményeként hozzávetőleg 7 milliárd forint bevételnövekedést értünk el 2010 óta a szigorúbb ellenőrzéseknek, az új értékesítési csatornáknak, az ügyfélbarát pénztári nyitva tartásnak és az elsőajtós felszállási rend bevezetésének köszönhetően.

Kapcsolódó anyagok:

Kategória: Híreink | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.