- Budapesti Közlekedési Központ - https://bkk.hu -

Figyelem, változik az 51-es és az 52-es villamos vasárnapi buszos pótlása!

Május 25-én, vasárnap a korábban tervezettekhez képest változik a Jókai Mór utca–Határ út kereszteződésében elvégezendő vágánykarbantartási munkák technikája, ezáltal a 3-as, az 51-es és az 52-es villamos közlekedése is. Korábbi közleményünkkel ellentétben a hétvégi módosítás a 3-as villamos eddigi, jelenleg is érvényben lévő forgalmi rendjét nem érinti, azaz a járat a vonal felújítása alatt a már megszokott módon, két szakaszon, megosztva jár, ahogy ma is. Az 51-es és az 52-es villamos azonban hétvégén a vágányfelújítás miatt nem a megszokott rend szerint közlekedik. Az 52-es villamossal a kora reggeli, illetve a késő esti órákban a Határ út M és a Gubacsi út között lehet utazni. Napközben 51-52-es számjelzéssel indítunk villamost a Mester utca (Ferenc körút) és a Határ út M között, illetve a két járat kimaradó szakaszának pótlására emellett 51-52 jelzéssel autóbusz is közlekedik a Gubacsi út és Pesterzsébet, Pacsirtatelep között. Az 51A villamos indulási időpontjai néhány perccel változnak.

Változik a május 25-ére, vasárnapra a Jókai Mór utca és a Határ út kereszteződésében tervezett vágánykarbantartási munka technológiája, ezért a korábban közöltekhez képest a 3-as, az 51-es és az 52-es villamos közlekedése is.

A 3-as villamos közlekedése

A május 25-ei, vasárnapi vágánykarbantartási munkák miatt a korábban közöltekkel ellentétben nem változik a 3-as villamos közlekedése, az továbbra is a vonal felújítása alatt érvényes menetrend szerint jár:

Közlekedés az 51-es és az 52-es villamos vonalán

Május 25-én, vasárnap az 51-es villamos nem közlekedik.

Az 51A villamos Mester utca (Ferenc körút) végállomási indulási időpontjai megváltoznak: a járat 7:51 helyett 7:44-kor, 21:21 helyett 21:23-kor, 21:41 helyett pedig 21:43-kor indul.

Az 52-es villamos rövidített útvonalon a Határ út és a Gubacsi út között jár

Napközben – azaz 6:57 és 21:03 között – az 51-52 számjelzésű villamos viszi az utasokat a Mester utca (Ferenc körút) és a Határ út M között, az alábbi megállókat érintve:

Egész nap villamospótló busz jár 51-52 számjelzéssel a Gubacsi út és Pesterzsébet, Pacsirtatelep között a Gubacsi út–Török Flóris utca–Nagysándor József utca–Vörösmarty utca–Előd utca–Pesterzsébet, Pacsirtatelep–Előd utca–Török Flóris utca–Székelyhíd utca–Ady Endre utca–Nagysándor József utca–Jókai Mór utca–Határ út–Szabadkai út–Gubacsi út útvonalon, az alábbi megállókat érintve:

Díjszabási tudnivalók

A villamospótlás miatti kényszerű átszállás a villamos és a pótlóbusz között nem minősül útmegszakításnak. Az átszállásnál az egyszeri utazásra szolgáló jegyek – a vonal- és gyűjtőjegyek, valamint az egyszeres átszállójegy – használata esetén nem kell új jegyet kezelni, hanem a már kezelt jeggyel lehet tovább utazni. A kezelt vonal- és gyűjtőjegyeket átszállás után a jegy számkocka nélküli végén ismét kezelni kell (a gyűjtőjegyeket ehhez természetesen ki kell tépni a tömbből). Az átszállójegyet a kényszerű átszállás miatt nem kell újra kezelni, mivel az mindkét végén számkockával rendelkezik.