Forgalmi változások

Forgalmi változások csütörtökön a belvárosban

2014. május 1-jén (csütörtökön) 8:30 és 18:00 között „Nagy futam” elnevezéssel légi- és aszfaltshowt tartanak Budapesten a Bem József tér–Bem rakpart–Jégverem utca–Fő utca–Clark Ádám tér–Széchenyi Lánchíd–Széchenyi István tér–Széchenyi rakpart által körbehatárolt területen, valamint az Angelo Rotta rakpart, a Sztehlo Gábor rakpart és az id. Antall József rakpart lezárásával. A rendezvény miatt 10:40 és 11:10 között – a Lánchíd mellett – az Erzsébet hidat is lezárják. Arra kérjük mind az autósokat, mind a tömegközlekedőket, hogy az egész nap tartó rendezvények helyszínére való eljutásban a kötöttpályás közösségi közlekedési járatokat – elsősorban a metrót – részesítsék előnyben az egyéni autós közlekedés helyett.

Változások a tömegközlekedési járatok közlekedésében

2-es villamos

A 2-es villamos 8:30 és 18:00 között rövidített útvonalon, a Közvágóhíd H és a Boráros tér H között közlekedik. A Boráros tér H és a Nyugati pályaudvar között villamospótló busz viszi az utasokat,

  • a Nyugati tér M felé a Boráros tér–Közraktár utca–Bakáts utca–Lónyay utca–Kálvin tér–Kecskeméti utca–Károlyi utca–Ferenciek tere–Petőfi Sándor utca–Bécsi utca–Erzsébet tér–Október 6. utca–Arany János utca–Hercegprímás utca–Hold utca–Báthory utca–Szemere utca–Szent István körút–Váci út, Nyugati pályaudvar útvonalon. A pótlóbusz megállói:
    • Boráros tér H: a 15-ös busz megállója,
    • Bakáts utca: a 15-ös busz megállója,
    • Czuczor utca: a 15-ös busz megállója,
    • Török Pál utca: a 15-ös busz megállója,
    • Kálvin tér M: a 15-ös busz megállója,
    • Ferenciek tere M: a 15-ös busz megállója,
    • Szervita tér: a 15-ös busz megállója,
    • Erzsébet tér: a 15-ös busz megállója,
    • Hercegprímás utca: a 15-ös busz megállója,
    • Hold utca: a 15-ös busz megállója,
    • Kossuth Lajos tér M: a 15-ös busz megállója,
    • Batthyány-örökmécses: a 15-ös busz megállója,
    • Markó utca: a 15-ös busz megállója,
    • Szent István körút: a körút kereszteződése előtt,
    • Nyugati pályaudvar: a buszvégállomáson.
  • a Boráros tér H felé a Nyugati pályaudvar–Teréz körút–Podmaniczky utca–Kálmán Imre utca–Honvéd utca–Báthory utca–Nádor utca–József nádor tér–Szende Pál utca–Apáczai Csere János utca–Petőfi tér– Belgrád rakpart–Fővám tér–Sóház utca–Közraktár utca–Boráros tér. útvonalon. A pótlóbusz megállói:
    • Nyugati pályaudvar M: a buszvégállomáson,
    • Nyugati pályaudvar M: a 9-es busz megállója,
    • Báthory utca: a 70-es troli megállója,
    • Kossuth Lajos tér M: a 15-ös busz megállója,
    • Széchenyi István utca: a 15-ös busz megállója,
    • Zrínyi utca: a 15-ös busz megállója,
    • Szende Pál utca: a 15-ös busz megállója,
    • Petőfi tér: a 15-ös busz megállója,
    • Március 15. tér: a 15-ös busz megállója,
    • Fővám tér: a 15-ös busz megállója,
    • Zsil utca: a 15-ös busz megállója,
    • Boráros tér H: a villamospótló busz megállója a Petőfi híd alatt.

5-ös, 8-as, 112-es és 178-as autóbusz

Az 5-ös, a 8-as, a 112-es és a 178-as busz 10:40 és 11:10 között az Erzsébet híd lezárása miatt módosított útvonalon, a Szabadság hídon át közlekedik.

  • Pest felé kimarad a Március 15. tér és a Ferenciek tere megálló. A terelt útvonalon a járatokra az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Szent Gellért tér M,
    • Fővám tér M: a 15-ös busz megállójában,
    • Kálvin tér M: a 9-es busz megállójában.
  • Buda felé kimarad a Ferenciek tere M, a Március 15. tér és a Döbrentei tér megálló. A terelt útvonalon a járatokra az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Kálvin tér M: a villamosmegálló peronja mellett,
    • Fővám tér M: a villamosmegálló peronja mellett,
    • Rudas gyógyfürdő: a 86-os busz megállójában,
    • Döbrentei tér: az 5-ös, a 86-os és a 178-as busz megállójában.

7-es, 107-es autóbusz

A 7-es és a 107-es busz 10:40 és 11:10 között az Erzsébet híd lezárása miatt módosított útvonalon, a Szabadság hídon át közlekedik.

  • Pest felé kimarad a Rudas gyógyfürdő és a Ferenciek tere M megálló. A terelt útvonalon a buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Szent Gellért tér M: a 7-es busz megállójában,
    • Fővám tér M: a 15-ös busz megállójában,
    • Kálvin tér M: a 9-es busz megállójában.
  • Buda felé kimarad a Ferenciek tere M és a Rudas gyógyfürdő megálló. A terelt útvonalon a buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Kálvin tér M: a villamosmegálló peronja mellett,
    • Fővám tér M: a villamosmegálló peronja mellett,
    • Szent Gellért tér M: a 7-es busz megállójában.

16-os autóbusz

A 16-os busz 8:30 és 10:40, majd 11:10 és 18:00 között módosított útvonalon, az Erzsébet hídon át közlekedik.

  • A Széll Kálmán tér M felé a busz a Deák Ferenc tér–Erzsébet tér–József Attila utca–Bajcsy-Zsilinszky út–Károly körút–Kossuth Lajos utca–Ferenciek tere–Szabad sajtó út–Erzsébet híd–Szarvas tér–Attila út–Dózsa György tér–Palota út–Dísz tér útvonalon halad, ezért kimarad a Hild tér, a Széchenyi István tér, a Clark Ádám tér és a Donáti utca megálló. A terelt útvonalon a járatra az alábbi megállóban lehet felszállni:
    • Deák Ferenc tér M: a 9-es busz megállójában,
    • Ferenciek tere M: az 5-ös, a 8-as, a 112-es és a 178-as busz megállójában,
    • Szarvas tér: az 5-ös és a 178-as busz megállójában,
    • Palota út, gyorslift: a gyorsliftnél.
  • A Deák Ferenc tér M felé a busz a Krisztina körút–Döbrentei tér–Erzsébet híd–Március 15. tér–Belgrád rakpart–Irányi utca–Ferenciek tere–Petőfi Sándor utca–Bécsi utca–Erzsébet tér–József Attila utca–Bajcsy-Zsilinszky út–Deák Ferenc tér útvonalon halad, ezért kimarad a Krisztina tér, a Clark Ádám tér, a Széchenyi István tér és a József nádor tér megálló. A terelt útvonalon a járatra az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Dózsa György tér: az 5-ös és a 178-as busz megállójában,
    • Döbrentei tér: az 5-ös, a 86-os és a 178-as busz megállójában,
    • Március 15. tér: a 8-as és a 112-es busz megállójában,
    • Ferenciek tere M: a 15-ös busz megállójában,
    • Szervita tér: a 15-ös busz megállójában.

A 16-os busz 10:40 és 11:10 között, az Erzsébet híd lezárása miatt a Szabadság hídon át közlekedik,

  • Buda felé a Deák Ferenc tér–Erzsébet tér–József Attila utca–Bajcsy-Zsilinszky út–Károly körút–Múzeum körút–Kálvin tér–Vámház körút–Szabadság híd–Szent Gellért rakpart–Döbrentei tér–Attila út–Dózsa György tér–Palota út–Dísz tér útvonalon, ezért kimarad a Hild tér, a Széchenyi István tér, a Clark Ádám tér és a Donáti utca megálló. A terelt útvonalon a járatra az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Deák Ferenc tér M: a 9-es busz megállójában,
    • Kálvin tér M: a villamosmegálló peronja mellett,
    • Fővám tér M: a villamosmegálló peronja mellett,
    • Rudas gyógyfürdő: a 86-os busz megállójában,
    • Szarvas tér: az 5-ös és a 178-as busz megállójában,
    • Palota út, gyorslift: a gyorsliftnél.
  • Pest felé a Krisztina körút–Döbrentei tér–Szent Gellért rakpart–Szent Gellért tér–Szabadság híd–Fővám tér–Vámház körút–Kálvin tér–Kecskeméti utca–Ferenciek tere–Petőfi Sándor utca–Bécsi utca–Erzsébet tér–József Attila utca–Bajcsy-Zsilinszky út–Deák Ferenc tér útvonalon, ezért kimarad Krisztina tér, a Clark Ádám tér, a Széchenyi István tér és a József nádor tér megálló. A terelt útvonalon a járatra az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Dózsa György tér: az 5-ös és a 178-as busz megállójában,
    • Döbrentei tér: az 5-ös, a 86-os és a 178-as busz megállójában,
    • Szent Gellért tér M,
    • Fővám tér M: a 15-ös busz megállójában,
    • Kálvin tér M: a 15-ös busz megállójában,
    • Ferenciek tere M: a 15-ös busz megállójában,
    • Szervita tér: a 15-ös busz megállójában.

17-es villamospótló, 160-as, 260-as és 260A autóbusz

A 17-es villamospótló, a 160-as, a 260-as és a 260A busz 8:30 és 18:00 között a Bem rakpart lezárása miatt Óbuda felé a Fő utca–Csalogány utca–Fazekas utca–Horvát utca–Bem József utca–Bem József tér–Bem rakpart módosított útvonalon közlekedik. Az útvonal-módosítás miatt megállóhely nem marad ki, a járatokra terelt útvonalukon a 11-es és a 111-es busz Fazekas utca, majd Margit körút megállójában nyílik további felszállási lehetőség.

19-es, 41-es villamos

A 19-es és a 41-es villamos 8:30 és 18:00 között rövidített útvonalon, Kelenföld vasútállomás (19-es), illetve a Kamaraerdei Ifjúsági Park (41-es) és a Clark Ádám tér között közlekedik, ezért kimarad a Batthyány tér M+H végállomás és a Halász utca megálló.

86-os autóbusz

A 86-os busz 8:30 és 18:00 között mindkét irányban módosított útvonalon közlekedik.

  • Óbuda, Bogdáni út felé a busz az Attila út–Vérmező út–Széna tér–Hattyú utca–Batthyány utca–Fő utca–Batthyány tér–Fő utca–Csalogány utca–Fazekas utca–Horvát utca–Bem József utca–Bem József tér–Bem rakpart útvonalon halad, ezért kimarad a Clark Ádám tér, a Halász utca és a Batthyány tér M+H megálló. A terelt útvonalon a járatra az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Alagút utca: az 5-ös busz megállójában,
    • Korlát utca: az 5-ös busz megállójában,
    • Körmöci utca: az 5-ös busz megállójában,
    • Széll Kálmán tér M: a 39-es busz megállójában,
    • Mária tér: a 39-es busz megállójában,
    • Batthyány tér M+H: a 39-es busz korábbi megállójában,
    • Fazekas utca: a 11-es busz megállójában,
    • Margit körút: a 11-es busz megállójában.
  • Újbuda, Függetlenségi park felé a busz a Csalogány utca–Széna tér–Margit körút–Széll Kálmán tér–Krisztina körút–Attila út–Krisztina körút útvonalon halad, ezért kimarad a Batthyány tér M+H, a Szilágyi Dezső tér és a Clark Ádám tér megálló. A terelt útvonalon a járatra az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Csalogány utca: a Csalogány utcában a Medve utca kereszteződésnél,
    • Fazekas utca: a 39-es busz megállójában,
    • Széna tér: a 39-es és a 990-es busz megállójában,
    • Széna tér: a 39-es, a 155-ös, a 922-es, a 956-os, és 960-as és a 990-es busz megállójában,
    • Széll Kálmán tér M: az 5-ös és a 39-es busz megállójában,
    • Körmöci utca: az 5-ös busz megállójában,
    • Korlát utca: az 5-ös busz megállójában,
    • Mikó utca: az 5-ös busz megállójában,
    • Alagút utca: az 5-ös busz megállójában,
    • Dózsa György tér: az 5-ös és a 178-as busz megállójában.

105-ös autóbusz

A 105-ös busz 8:30 és 10:40, majd 11:10 és 18:00 között módosított útvonalon, az Erzsébet hídon át közlekedik.

  • Az Apor Vilmos tér felé a busz az Andrássy út–Bajcsy-Zsilinszky út–Deák Ferenc tér–Károly körút–Kossuth Lajos utca–Ferenciek tere–Szabad sajtó út–Erzsébet híd–Szarvas tér–Attila út–Alagút utca útvonalon halad, ezért kimarad a Deák Ferenc tér M, a Hild tér, a Széchenyi István tér és a Clark Ádám tér. A terelt útvonalon a járatra az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Deák Ferenc tér M: a 9-es busz megállójában,
    • Ferenciek tere M: az 5-ös, a 8-as, a 112-es és a 178-as busz megállójában,
    • Szarvas tér: az 5-ös és a 178-as busz megállójában,
    • Dózsa György tér: az 5-ös és a 178-as busz megállójában.
  • A Gyöngyösi utca M felé a busz az Attila út–Dózsa György tér–Krisztina körút–Döbrentei tér–Erzsébet híd–Március 15. tér–Belgrád rakpart–Irányi utca–Ferenciek tere–Petőfi Sándor utca–Bécsi utca–Erzsébet tér–József Attila utca–jobbra Bajcsy-Zsilinszky út–Deák Ferenc tér útvonalon halad, ezért kimarad a Krisztina tér, a Clark Ádám tér, a Széchenyi István tér és a József nádor tér megálló. A terelt útvonalon a járatra az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Dózsa György tér: az 5-ös és a 178-as busz megállójában,
    • Döbrentei tér: az 5-ös, a 86-os és a 178-as busz megállójában,
    • Március 15. tér: a 8-as és a 112-es busz megállójában,
    • Ferenciek tere M: a 15-ös busz megállójában,
    • Szervita tér: a 15-ös busz megállójában.

A 105-ös busz 10:40 és 11:10 között az Erzsébet híd lezárása miatt a Szabadság hídon át közlekedik,

  • Buda felé a Deák Ferenc tér–Erzsébet tér–József Attila utca–Bajcsy-Zsilinszky út–Károly körút–Múzeum körút–Kálvin tér–Vámház körút–Szabadság híd–Szent Gellért rakpart–Döbrentei tér–Attila út–Alagút utca útvonalon, ezért kimarad a Deák Ferenc tér M, a Hild tér, a Széchenyi István tér és a Clark Ádám tér megálló. A terelt útvonalon a járatra az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Deák Ferenc tér M: a 9-es busz megállójában,
    • Kálvin tér M: a villamosmegálló peronja mellett,
    • Fővám tér M: a villamosmegálló peronja mellett,
    • Rudas gyógyfürdő: a 86-os busz megállójában,
    • Szarvas tér: az 5-ös és a 178-as busz megállójában,
    • Dózsa György tér: az 5-ös és a 178-as busz megállójában.
  • Pest felé az Attila út–Dózsa György tér–Krisztina körút–Döbrentei tér–Szent Gellért rakpart–Szent Gellért tér–Szabadság híd–Fővám tér–Vámház körút–Kálvin tér–Kecskeméti utca–Ferenciek tere–Petőfi Sándor utca–Bécsi utca–Erzsébet tér–József Attila utca–Andrássy út útvonalon, ezért kimarad a Clark Ádám tér, a Széchenyi István tér és a József nádor tér megálló. A terelt útvonalon a járatra az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Alagút utca,
    • Dózsa György tér: az 5-ös és a 178-as busz megállójában,
    • Döbrentei tér: az 5-ös, a 86-os és a 178-as busz megállójában,
    • Szent Gellért tér,
    • Fővám tér: a 15-ös busz megállójában,
    • Kálvin tér: a 15-ös busz megállójában,
    • Ferenciek tere: a 15-ös busz megállójában,
    • Szervita tér: a 15-ös busz megállójában.

A Budapesti Közlekedési Központ célja, hogy a rendezvények idején is a lehetőségekhez mérten zavartalan legyen a forgalom. A forgalomkorlátozások okozta nehézségek miatt a közlekedők megértését és türelmét kérjük és köszönjük!

Budapest, 2014. április 30.

Budapesti Közlekedési Központ

Kategória: Forgalmi változások, Forgalmi változások: gépkocsi közlekedés, Forgalmi változások: Tömegközlekedés, Közlemények | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.